Amolyan DVD ajánló lesz ebből, hiszen nemrég?! jelent meg kis hazánkban a Doc Martin című jópofa angol sorozat. Vígjáték lenne a kategória, bár szigetországi révén nem biztos, hogy mindenki vevő az angol humorra. Mit kell tudni eme sorozatról? 2004-ben kezdték vetíteni Angliában és elég sikeresnek lehet mondani, hiszen napjainkban már a harmadik évadnál tart a széria. Megjegyezném, hogy benne van a pakliban az is, hogy ennyi volt, tehát a 3.évad volt az utolsó, de erről majd az aktuális DVD kiadásnál szólok. Szóval TV-ben adta már a Duna és a Hallmark is, ekkor kaptam rá a sorozatra és elhatároztam, hogy ha DVD-n megjelenik, akkor feltétlenül tagja lesz a gyűjteményemnek. De inkább lássuk, hogy mit takar az első évad.

A történet nagyon egyszerű. Adott egy sikeres londoni sebész, Dr. Martin Ellingham, akin az egyik nap elhatalmasodik a vériszony, így a sebész karrierjének búcsút inthet.Orvosi karrierjében új fordulat áll be és a nagynénje szülőfalujában Portwenn-ben lesz körzeti orvos. A beilleszkedése nem lesz egyszerű, hiszen az elegáns orvos, csak egy picit lóg ki a falu lakói közül. Elszörnyülködve látja a rendelőjében uralkodó káoszt és azt, hogy a falusiak nem igazán vevők az egészséges életmódra, bár a maguk egyszerű módján igenis tesznek érte valamit. A sok kényes és mulatságos szituáció tehát garantál és ezt a zseniális karakterek teszik még tökéletesebbé, így a vígjátékokra egy kicsit a vevők remekül fognak szórakozni. Ezt persze egészen barátságos áron, hiszen 1990 Ft az évad, ami 6 részt foglal magába. Elsőre talán kevésnek tűnik a szám, de ez pont elég lesz, minden rész más és a végére is sikerül egy aranyos kis évadzáró részt összehozni. Erősen ajánlott.
1.évad DVD