Amikor az ember kicsi, a szülők mindig kérdezgetik, hogy mi is akar lenni. Nálam is így volt ez, de sose mondtam semmi extrát. Például nem akartam rendőr lenni, amikor ilyen felvonuláson jártam, vagy nem akartam híres sportoló lenni. Én James Bond-ot imádtam és folyton meg akartam menteni a világot és csinos nőkkel tölteni az ügynököknek járó kis szabadidőt. Hozzáteszem gyorsan, hogy az összes részt megnéztem és izgultam, hogy vajon sikerül-e időben hatástalanítani a bombát a 007-es ügynöknek, vagy elmenekülni egy süllyedő hajóról, mindezt persze egy csinos hölgy társaságában, akivel aztán közelebbi (intim) kapcsolatba került. Irigykedtem is rá sokat, hogy ahol csak feltűnt, ott pisiltek utána a nők és legalább egy, de volt, hogy három nőt is boldoggá tett, miközben volt titkos ügynökök, vagy megalomániás gonosztevők akarták elpusztítani a világot. Na persze, csak szervezés kérdése, mert egy pontos angolnak mindig van ideje mindenre és tudja, hogy mennyi időt kell egy nőre fordítania ahhoz, hogy még a bombát is tudja hatástalanítani, majd a jól végzett munka után vitte a nőt nyaralni.

A nők bálványa

A nevem Bond, James Bond és szeretem a vodka-martinit, szigorúan felrázva és nem keverve. De gondolom, hogy sokakat nem igazán az érdekelne, hogy Bond-ról regéljek és írjam le, hogy miként mentette meg a világot, ugye? Sokkal inkább érdekli az embereket az, hogy mi van a nőkkel, akiket mindig megcsodáltunk és értük szerettünk volna mi is 007-es ügynökök lenni. Mellesleg utáltuk Bond-ot, mert a legjobb falatok neki jutottak és volt jó pár rész, amikor pont a főgonosz nőjét törte be. Elvégre ott kell lecsapni az ellenségre, ahol a legjobban fáj. Szóval jöjjön a nyuszi lá.. akarom mondani a Bond-lányok története a kezdetektől napjainkig és egy kis lista, hogy szerintem ki is minden idők legjobb Bond-lánya.

A csajozós verda

Elsőnek lenni mindig nehéz és könnyű is. Nehéz, mert nincs mihez hasonlítani és nem tudni, hogy jól fog-e elsülni a dolog. Ugyanakkor könnyű is, mert az utána következőket már elküldhetik azzal, hogy az elődöd jobb volt. Ez az eset a James Bond filmek történetében elég szépen megmutatkozott. 1962-ben (még terve se voltam véve) ugyanis az ember olyat láthatott a filmvásznon, amit azóta még megközelíteni se tudott és valószínű, hogy nem is fog soha egyetlen Bond lány sem. Jött ugyanis egy Ursula Andress nevű hölgy, nem is jött, hanem kiemelkedett a habokból csodaszép fehér bikiniben és mindenkinek tátva maradt a szája. Nem is csoda, hogy világszerte megnőtt a bikini iránti kereslet. Soha nem lesz még egy ilyen nő, aki ilyen hatással lesz mindenkire. Rögtön sztár lett és olyan nagyságokkal forgathatott együtt, mint James Dean, Marlon Brando, Jean Paul Belmondo. Ugye mondanak ezek a nevek valamit? Ha nem, akkor javasolt pótolni pár filmes könyvet. Érdekesség, hogy épp az isteni Ursula Andress vélekedett úgy a mai Bond-lányokról, hogy „hiányzik belőlük az egyéniség, olyan egyformák”. Neki el lehet hinni, mivel azóta a többi lány a nyomába se ért. Nem is lesz változás az első helyen, így már ekkor eldőlt, hogy ki lesz minden idők legjobbja.

Az örök első

Soha nem mondd, hogy soha. És egy új csillag született. 70-es évek eleje és egy Kim Basinger nevű manöken, akire a Playboy magazinban figyelt fel a producer. A siker nem maradt el, mert a filmet zabálták az emberek és jöttek a jobbnál jobb felkérések a színésznőnek. Viszont az élet nem habostorta és Basinger pár titkot elárult, hogy nem volt olyan rózsás a helyzet a forgatásokon és úgy egyébként se volt megelégedve, hogy a „Bond-láynokat ostobának állítják be és csak díszletek”. Tény, hogy elég sok Bond filmben az ágyas szerepét töltötték be, ami elég durván keltette azt a látszatot, hogy a nők csak erre jók. Tetézte a dolgokat, hogy Sean Connery-vel se jöttek ki jól. „Nagyképű és utálatos volt mindig.”

Connery és Basinger

Lassan a változás szele kezdett fújdogálni, mert kezdett kiöregedni egy Bond generáció. Sean Connery, Roger Moore, Timothy Dalton. Kellett egy új arc és jött Pierce Brosnan. Tökéletes választás volt, mert máig a kedvenc Bond filmem a GoldenEye. Úgy minden egyben van, persze nők terén is. Máig a kedvenc lengyel színésznőm Izabella Scorupco játszotta benne a Bond-lány szerepét, de nem az a tipikus cicababa volt. Zseniális, hogy egy fiatal kora óta modellkedéssel foglalkozó nő egy orosz számítógépes zsenit játszott. Azt lehetett érezni a filmben, hogy Bond megállapodik és boldogan élnek. A brit ügynökre nő még nem volt ilyen hatással az biztos. De volt egy negatív női szereplő is Famke Janssen. A kis szado-mazo bestia. Egy igazi boszorkányt játszott, akinek érdekes elképzelése volt a szexuális beteljesülésről. Ezek az extrém karakterek tették zseniálissá a filmet. Majd elfelejtkeztem a főgonoszról. Sean Bean játszotta ugyanis az egykori ügynököt, aki mellesleg Bond legjobb barátja volt.

Az én kedvencem


Az erőszakos

A következő Bond-lány pedig az egész világot megdöbbentette. Michelle Yeoh ugyanis abszolút nem nevezhető tipikus Bond-babának. Talán malajziai születésű színésznőnek volt köszönhető, hogy ez az alkotás az eddigi Bond filmek közül kitűnik, vagy annak, hogy elég harcias stílusú volt? Nem tudni, de az biztos, hogy a főgonosz nőjét játszó Teri Hatcher csak pár percig szerepelt. Ez talán rekord a sorozat történetében. Viszont számára inkább a 2004-es Született feleségek hozta meg a népszerűséget.

Egy egzotikus szépség

Gonosz leszek és azt mondom, hogy a Világ nem elég című film egy az egyben a GoldenEye koppintása. Ezt azzal támasztanám alá, hogy Denise Richards egy az egyben Izabella Scorupco mása, csak itt atomfizikus volt. Nem beszélve a negatív hősnőről, akit Sophie Marceau alakított. Nem volt annyira brutális, mint Famke Janssen, de a karakterének főbb vonásai megegyeztek. Talán az egyetlen Bond-lány, akinek nem igazán hozott nagy áttörést a szerep és a kezdeti fellángolás után visszasüllyedt a felejthető vígjáték-horror világba. Kár érte, mert egy kellemes egyéniség.

Kezdett kicsit uncsi lenni a széria. Törték is a fejüket az alkotók, hogy miként kéne újra elvarázsolni a népet. Áá majd eljátsszuk a vízből kiemelkedős jelenetet, mint régen Ursula Andress és kész. Na ez az, ami nagyon nem jött be, mert Halle Berry hiába szép nő, de ez akkor is csak egy silány utánzat, amit megpróbálnak elsütni. A bikinik se fogytak úgy, mint régen. Viszont volt egy másik hölgy, Rosamund Pike, akiről nem lehetett tudni, hogy most gonosz-e, vagy jó. Végül gonosz lett és elnyerte méltó büntetését, de előtt Bond azért beavatta, mert az utóbbi részekben az trófea átlag kettő volt, így hozni kellett itt is. Nem igazán volt jó film, mérföldekkel maradt el a GoldenEye-tól, de az erős középmezőnybe befért. El is érkeztem az utolsó Bond filmig, amiről majd egy külön bejegyzésben szólnék, mert ott elég nagy változások történtek, mind főszereplő, mind nők terén. Egy kicsit a kedvenc részem jutott eszembe, de erről majd ott bővebben.

Végül a listám a nőkről:
1. Ursula Andress
2. Izabella Scorupco
3. Sophie Marceau
4. Rosamund Pike
5. Kim Basinger

Valamint a részekről is:
1. GoldenEye
2. A világ nem elég
3. Dr. No
4. Élni és halni hagyni
5. Halj meg máskor!