Csak annyi lenne a lényeg röviden, hogy a japán házaspárok egynegyede egyáltalán nem szeretkezett az elmúlt egy évben egy felmérés szerint. Mi van? Először nem igazán tudtam, hogy ilyet is számon tartanak, bár a mai világban bármi lehet. Egyáltalán mire jó ez? Később megvilágosodtam egy kicsit.

Állítólag az 50 éven felüliek csaknem 40 százaléka nem él nemi életet. Na ne, azért ez csak nem lehet olyan vészes gondoltam magamban. Elvégre gyereket vállalni egy adott kor után elég problémás. Nem azt mondom, hogy nem lehet, csak adódhatnak komplikációk. Na de el is kanyarodok a témámtól. Szóval ezt a vizsgálatot a Nihon Egyetem demográfiai kutatóintézete és a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete végezte. Így már kezdtem kapizsgálni, hogy a nagyon alacsony népszaporulatáról ismert Japán-ban, miért is volt szükség erre. Nincs utánpótlás, ezért előbb-utóbb probléma lehet, mert csökken a népesség, ha jól figyeltem Mikróökonómia előadáson. Novemberben, Tokióban tudományos értekezletet is tartanak majd erről a témáról.

De mégis honnan tudják, hogy lusták a Japánok, ha nincs más országokról ilyen adat? Hangzik jogosan a kérdés az utca emberétől. Onnan, hogy a Durex, ki más? – a vibrációs gyűrű jó dolog – Készítettek egy kis felmérést és ebből derült az ki, hogy a Japánok a nemi életben a világ leglustább népe. Ejnye, hát szabad ilyet? Hírtelen be is ugrott, hogy a férfimagazinokban a modellek sokat mesélnek arról, hogy a napi két alkalom is kevés néha. A sok csata kanca, szokta mondogatni egy ismerősöm. Ez egy hétre átszámolva 14 alkalom. Nos a durex-es vizsgálatok szerint a huszonéves fiatal házasok (akik legfeljebb öt éve élnek együtt) több mint 40 százaléka hetente legalább egyszer szeretkezik. 14 az egy ellen? Így több esély van a babára is, ha jól számolok. Tehát itt van a kutya elásva. Tessék többet szeretkezni, mert ennek nem lesz így jó vége. Hírtelen bevillant, hogy Kínában mi lehet a helyzet? Ott heti hány alkalom a szokásos? És ami a legfontosabb, hol vagyunk mi? Bár nálunk a probléma nem a gyakorisággal van, hanem azzal, hogy nem igazán vállalnak babát a fiatalok. Nehéz anyagi helyzet stb. Mindenesetre én felajánlom, hogy javítom a Japán átlagot, mert a japán nők szépek. Tehát a lényegre visszatérve, a születések számában az utolsók között kullog a világ második legnagyobb gazdasági hatalma. Alig vannak bevándorlói és előbb utóbb egy demográfiai válság beüthet. Így már elég érdekes és elgondolkodtató a lustaságuk.

Végezetül, pedig egy kis gazdasági okoskodás tőlem – egy gazdásztól – Ez egy picike részlet a vállalat-gazdaságtan beadandóból. A japán gazdaság továbbra is jó ütemben fejlődik, a legtöbb gazdasági mutató kedvezően alakult az elmúlt időszakban. A vállalatok profitja nő, a munkanélküliségi adatok kedvezőek, az ipari termelés folyamatosan emelkedik. A tokiói tőzsde indexe öt év után ismét 15. 000 pont fölött mozog. Gazdasági szakértők egyre valószínűbbnek tartják, 2006-ban megszűnik a defláció, ami Japán egyik legsúlyosabb gazdasági problémája immár hét éve. Ennek következményeként a japán jegybank feladhatja az eddigi „ultrakönnyű”-nek nevezett monetáris politikáját, bár ennek időpontja erősen vitatott. A 2005. évi gazdasági eredmények közé számít a japán pénzügyi szektor stabilizálódása. A rossz hitelek mértékét hosszabb időszak után sikerült – nemzetközi összehasonlításban is - elfogadható mértékre visszaszorítani. A termelővállalatok immár tíz egymást követő negyedéven át folyamatosan bővítették beruházásaikat.
A 2006-os pénzügyi évre készült költségvetés 2. ezermilliárd jen többlet adóbevételt irányoz elő. A személyi jövedelmek fokozottabb megadóztatása mellett növekszik a jövedéki adó alkoholos italokra, dohányra, az IT vásárlásokkal kapcsolatos adólevonás mértéke is kisebb lesz. Az ország folyó fizetési mérlegének többlete 2004-ben 17,9 százalékkal nőtt az előző évhez képest és 18.600 milliárdos rekordmagasságot ért el. A külkereskedelmi áruforgalom mérlege 12.000 milliárd jen többletet eredményezett, ami 16,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Japán legnagyobb külkereskedelmi partnere Kína, megelőzve az utóbbi ötven évben ranglistavezető Egyesült Államokat. Japán valutatartaléka továbbra is a legmagasabb a világon, nagysága 2005 végén 847 milliárd USD volt. Japán kereskedelmi többlete 2005 novemberében 600 milliárd jennel nőtt az előző év hasonló időszakához képest, ami elsősorban az Egyesült Államokba irányuló autó-, és az ázsiai államokba irányuló chip-szállítmányoknak volt köszönhető. A novemberi rekordadatok szerint a 11 hónapos összesített behozatal 51,5 ezermilliárd jen volt, amely meghaladta a 2004. év teljes éves összegét. Az export értéke ugyanerre az időszakra 59 ezermilliárd jen, ami bizonyossá teszi, hogy a teljes évre vonatkozó adat meghaladja majd a 2004-es év 61 ezermilliárd jenes mértékét. 2005 decemberében kétéves szünet után ismét engedélyezték az amerikai hús behozatalát Japánban. A megbeszélések továbbra is tartanak, mert a japánok csak maximum 20 hónapos állatok húsát engedélyezték. A korlátozásokat is figyelembe véve a forgalom egyelőre szerény szinten maradhat, becslések szerint a korábbiak 5 százalékára lehet csak számítani.