Folyton bombázzák a jó népet mindenféle cicababákkal és arra próbálják rávenni az egyszeri játékost, hogy vegye meg a terméküket. Csak erre megy ki a játék és igazából semmi rossz nincs benne, elvégre már régóta tudjuk, hogy egy csinos nővel mindent el lehet adni (bár nem olcsó mulatság kifizetni egy hivatásos modellt, táncost, hogy pózoljon már meztelenül és közben szorongassa a kezében a játék dobozát), aki nem tudja így se értékesíteni a termékét az talán pályát tévesztett he-he. Ez jó a játéknak, hiszen a figyelem középpontjába kerül, ezáltal mindenki erről beszél. Annál pedig nincs jobb marketing, amikor az emberek egymás között beszélik meg, hogy húú ezt ki kéne próbálni, mert jó. Persze ez csapda is egyben, hisz ha a játék maga nulla, akkor a dühödt játékos a barátainak csak azt fogja újságolni, hogy mekkora egy hulladék a termék és nem vegye senki, sőt a következő alkotás sorsa is meg lesz pecsételve. Lesz majd erre példa, csak kicsit lentebb, de előbb arról az esetről, amikor egy jó marketing társul egy jó játékhoz. A fentiekből ki is derül, hogy az új Tomb Raider játék marketing téren elég erős. A képet csak a nyugalom megzavarása érdekében rakom fel (a nagyobb felbontás érdekében kattints rá) elég nyálcsorgató és provokatív.

Mondjuk Allison Carrol nélkül is el lehetne adni a játékot, hiszen már magára a Tomb Raider névre összefut a rajongók szájában a nyál. De sose árt kicsit megtámogatni a terméket, így Allison Carroll ugrál, szaltózik, úgy csinál, mint aki lő, egyszóval átváltozott Lara Croftá. Nem csinál semmi extrát csak azt, amit maga a Tomb Raider kultusz megkíván. Lehetett volna még provokatívabb reklámot csapni, de minek, így is viszik majd a játékot, mint a cukrot, maximum hozzácsapnak majd egy félmeztelen posztert is, nehogy szó érje a ház elejét. Így is lehet és én inkább az ilyen marketingre szavaznék, ha már mindenképp rá akarnám tukmálni a terméket a szegény vásárlóra. A blokk zárásaként pedig egy interjú a csinos leánnyal.


Figyelem, a videók megtekintése szigorúan 18 év felettiek számára ajánlott.

Az éremnek ugye mindig két oldala van, így most jöjjenek a rossz játékhoz rossz marketing. Bár az, hogy rossz, nézőpont kérdése, hisz mégiscsak az a cél, hogy vegyék az emberek és teljesen mindegy, hogy milyen eszközzel érik ezt el. Ennek egyik példája a Saints Row 2, amit a producer Tera Patrcik próbál ránk sózni egy remekbeszabott vetkőzéssel. Hogy mennyire lesz jó maga a játék, arról sokat nem tudunk meg, bár egészen biztos, hogy csak Tera Patricot nézi majd mindenki.

Végül de nem utolsó sorban a NFS utolsó részével történt egy csúnya baleset. Már a demó alapján sokan rázták a fejüket, hogy nem lesz ez jó. Más ez a játék, mint eddig. Jött a teljes és elkezdték vinni az emberek, de még mindig nem volt az igazi. Hogy kéne turbózni az eladásokat? Jött két modell, egy autó, majd a bikini is leesett. Készült videó, kép, majd egyszer csak vége lett a paradicsomnak. A szokásos hárítás meg ez véletlen volt. Arra azért elég volt, hogy az emberek elkezdtek érdeklődni a cucc iránt és vették. Nem tudom, hogy mennyivel emelkedtek az eladások, de aki azért döntött a vásárlás mellett, mert meglátta a videót, és nem jött be mégsem a játék, az magára vessen. Így is lehet költekezni he-he. A tudomány mai állasa szerint senki nem tudja (vagy nem akarja), hogy ki és miért csinálta azt, amit csinált. Mindenesetre a PGO-n is fent vannak a képek és a videó. Képekkel nem szolgálhatok, de a videó itt van.
Kizárólag 18 éven felülieknek!!!! A videónak semmi köze a játékhoz.


Need for Speed promotion