Persze, csak amikor az ember nekiáll, akkor derül ki, hogy milyen nehéz feladatot vállalt el. Először is nem tudtam, hogy miként is kell kinéznie egy tesztnek. Jó-jó olvasom én a gurut már 98 óta (kisebb-nagyobb szünetekkel), de attól még nem lesz király az ember és nem fog elsőre összerántani egy büntetős cikket. Voltak ugyan tanácsok, hogy merre is induljon az ember, ha egyszer tesztelésre adja a fejét, de (és ez legfontosabb) én úgy döntöttem, hogy saját elképzeléseim szerint fogok nekiállni írni. A legnehezebb feladat, amit még mai napig is csiszolok és próbálok megtalálni, az a stílus, ami ugye egyénenként eltérő, ami végül is megkülönbözteti egyik írót a másiktól. Aztán azokról az apróságokról már nem is beszélek, hogy az írás érdekes legyen, korrekt pontos képet adjon a játékról stb., egyszóval úgy nézzen ki, mint egy vélemény és ne úgy, mint egy öncélú lehúzás, avagy egekbe magasztalás. A határidő lejárta előtt azért csak sikerült összedobnom életem első tesztjét, amivel első célom az elfogadás, vagyis az oldalra való kikerülés volt.
Legnagyobb megdöbbenésemre az első tesztemmel igen magasra sikerült raknom azt a bizonyos lécet. Nem nyertem, bár mint oly sokszor elmondták már, maga az oldalra kikerülés (ország-világ láthatja, amit összeszerencsétlenkedtem) felér egy győzelemmel. Még csak nem is voltam dobogós „csak” egy név, aki (pár másik mellett) igényes munkát adott ki a kezei közül. Ment is a kérdés ]{redenc-nek, hogy elemezzen bővebben is, majd egy Chocho-nak, aztán pedig megpróbáltam összerakni magamban egy olyan teszt képeit, amivel majdan nyerni lehet. 3 hónap és 3 sikeres teszt, Dracula: Resurrection, James Bond 007: Nightfire, BloodRayne 2, ami az apró csiszolások és finomhangolások jegyében telt, plusz kezdtem kialakítani a fentebb említett stílust is. Márciusban, pedig egy igazi klasszikust szemeltem ki, mégpedig a Silent Hill 2-t. Ám a márciusi pályázatról le kellett mondanom, ugyanis nem haladtam olyan jól a játékkal, hogy az szalonképes lett volna, vagyis halasztás lett a dologból. Jó munkához idő kell ugyebár. Végül április utolsó napjaiban küldtem be az írást, a többi pedig már történelem.
Íme a Silent Hill 2 teszt (katt):
Valamikor – talán pár napja – ő volt Szerénység. Már régóta betegeskedett, Logika halála pedig annyira megviselte, hogy azon a napon őt is elhagyta az élet. A többiek pedig… Nos, az ő neveikre már nem is emlékeztek.
Hárman voltak hát, mint mondtam: életben (de minek, és mégis miért oly’ sokszor?!). Érzelem, Álom, Remény újra és újra és újra a sötét szoba közepén.
És akkor megjelent Ő, az a furcsa szerzet: nagy volt, fényesen rózsaszín és tekervényes.
- Színre lép az elemlámpa! – mondta Álom.
- Vagy tán’ eljött a Messiás? – vágta rá Remény – Nem, a király tért vissza!
- Khmm… klisé. – dörmögte Érzelem – Nemdebár? Nem! De! Bár…
- Csend legyen! – kiáltotta a rémség – Én vagyok a felelős a lélektelen öldöklésért! Eljöttem újra, hogy kiaknázzam a maximumot – óh, ezer bocsánat, de már Szókincs is halott… Köd előttem, köd mögöttem, de enyém lesz a Cím, és már csak ti vagytok nekem (meg ez az idióta rím). Előrevetítem hát a félelem érzését: rettegjetek mind, mert ihletem darabokra tép szét!
Rettegtek is mind – ezt sem kell magyarázni, olyan ez, mint a győzelem: csak a lényeg számít! Mélypontot kiált a bíra, de hisz’ ez is mellékes, bár a tárgyalás komor volt, az ítélet meg kétes.
Jó munkához idő kell, az íráshoz meg tehetség… és pont.
A cím pedig hősi halált halt valahol