Régen emlékeztem már meg filmelőzetesekről, így úgy gondoltam, itt az ideje kicsit témázgatni megint, néhány kedvcsinálóról. Rögtön háromról. Az új X-men film előzeteséről és a filmről nem beszélnék, egész egyszerűen azért, mert az úgyis jó lesz! Számomra még egy X-men film sem okozott csalódást, tuti, hogy ez az időutazós cucc is bitang jóra sikerül. De akkor jöjjenek a hét érdekesebb előzetesei.

Edge of Tomorrow 2. Trailer



Doug Liman új mozija, magyar címe a Holnap határa. A Földet idegen civilizáció támadja meg (megint!), és a végső nagy csatában Bill Cage hadnagy (Tom Criuse) is részt vesz, viszont a harcban életét veszti. Majd feltámad, ő sem érti hogyan, de ugyanazon a napon, amikor meghalt. A film egy japán regény alapján készült. Ami állítólag eszetlen jó. és ha minden igaz, talán idén nálunk is megjelenik. A lényege az lesz, hogy az időhurokba került főszereplő megpróbálja ugyanazt a csatát újra és újra lejátszani és túlélni. Ötletes koncepció, és a trailer alapján baromi látványos lesz a film. Plusz Cruise és a sci-fi találkozása jól szokott elsülni. Inkább a rendező miatt aggódok, mert ő, a Bourne-rejtélyen kívül, más értelmes dolgot még nem csinált. Mrs és Mrss Smith és Hipervándor? Brr...



Jupiter Ascending 2. Trailer



A legjobban várt filmem idén! A Wachowski tesók új filmje, a Jupiter felemelkedése érkezik júliusban a mozikba. Nyilván miattuk is várom a filmet, mert eddig csak egyszer okoztak csalódást. Nekem a Mátrix folytatások tetszettek! Tény, hogy szellemiségben és színvonalban messze vannak az elsőtől, de még így is nagyon jó filmnek tartom őket. Aztán volt a katasztrofális Speed Racer, ami nálam az all time legrosszabb film amit valaha láttam. Tudom, hogy vannak ennél rosszabb alkotások is. Viszont az Asylum stúdió direkt csinál olyan filmeket. Erről meg Wachowski-ék azt hitték jó lesz. Hát nem.
2012-ben tértek vissza Tom Tykwer-rel kiegészülve, hogy elkészítsék az akkori év legjobb filmjét, a Felhőatlaszt.
Mostani filmjük újra saját ötlet alapján készült. A sztori meglehetősen blődnek tűnik, előre figyelmeztetek mindenkit. A Mila Kunis által játszott karakterről kiderül, hogy valamiféle Galaktikus hercegnő, aki mit sem tudott erről. Valamiért most az életére akarnak törni, ezért testőrt küldenek mellé, egy genetikailag létrehozott szuperkatonát, akit Szegál István szellemi örököse játszik Channing Tatum. Mégis, valami van ebben a filmben! Vagyis az előzetesben, végre mernek kicsit elvadultabb, elszáltabb dolgokat alkotni a filmesek. A trailer hangulata elképesztően erős, a látványvilág csodálatos és az akciók is igencsak jónak tűnnek. Kicsit hasonlítanak a Felhőatlasz Neo-Szöulos részéhez, ott voltak ilyen pörgő-forgő bunyók. Mila Kunis-t szeretjük, Channing Tatum-nak meg kifejezetten jól áll ez a cybertünde, szétcsapok mindenki között figura. Legalábbis a videó alapján. És azért mégiscsak Wachowski-ék készítik, szerintem nem csak ennyi lesz a sztori. Meglepnek minket megint valamivel, érzem!



Teenage Mutant Ninja Turtles Trailer



A bejegyzés non plus ultrája következik, az új Tini nindzsa teknőcök film előzetese! Be kell vallanom, én nagyon szerettem a régi 80-as évekbeli rajzfilm sorozatot, a képregényt, még az első két mozifilmmel is elvoltam és a 2007-es CGI animációs film is bejött. Most pedig itt van ez a reboot, amiben elég sok mindent átírtak az eredetihez képest, és szerencsére Michael Bay csak producerkedik, nem rendez. A trailer-ből már most kitűnik, hogy igazából ennek sem lesz több értelme, mint régen, ugyanakkora hülyeség lesz, de talán szórakoztatnia is sikerül neki. A trailer szerintem látványos nekem nagyon bejött, jókat vigyorogtam rajta. Utána is kerestem, hogy a rendező miket csinált még. És akkor ért a pofon.
- A sötétség leple (középszer horror, jó alapötlettel)
- A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet (mondjuk ez jó volt szerintem)
- A gyilkos szoba (ezt nem láttam)
- A Föld inváziója - Csata: Los Angeles (Istenem segíts!)
- A titánok haragja (Blőd, unalmas marhaság!
Fogalmam sincs mi lesz ebből. Reméljük a legjobbakat!