Nem is olyan régen egy cimborám megkérdezte, hogy nem akarok-e egy olyan listát készíteni, amiben felsorolom az általam legjobban várt, 2016-os filmeket. Nagyjából 3 másodpercig tartott, hogy meggyőzzem magam róla, hogy tényleg kell egy ilyen. Évekkel ezelőtt készítettem utoljára ilyet. Márciustól lesznek a filmek, USA premierek alapján. Kivéve az utolsó filmnél, de azt majd megmagyarázom. Mivel egész sok film kerül megemlítésre, nem is tökölnék tovább. Erre tessék:


Knight of Cups


Terrence Mallick korunk egyik legfurcsább filmrendezője. Nagyon vékony rétegnek készülnek alkotásai, nagyon művésziek, mintha egy költeményt olvasnál. Meditatívak, gondolkodtatásra késztet. Igazi szellemi és lelki táplálékok. Én idén tervezek egy maratont az öreggel és bepótolom a filmjeit. Eddig csak három filmjét láttam, az egyik az Őrület határán, ami szerintem minden idők legjobb háborús filmje. Pont az egyedi megvalósítása miatt és mert nem csak háborús film. A másik az Új világ volt, ami Pocahontas történetét meséli el, szintén a rendező egyedi stílusában. Na, ez már annyira nem jött be. Hiába gyönyörűek a képek és vannak benne remek színészek, a film rettenetesen unalmas! Túlzásba estek a művészkedéssel. Illetve legelső filmjét, a Sivár vidéket, ami hozzá képest egész hétköznapi, de bizonyos stílusjegyei már ott tetten érhetőek. Jó kis film.

Ezért is vagyok nagyon kíváncsi a legújabb filmjére, a Knight of Cups-ra. A főszereplő egy családi tragédia miatt megtört férfi, akit Christian Bale játszik. Mire vágyhat valaki, aki bármit megkap könnyedén? Kik segíthetik útját? Ki tud-e, ki akar-e szakadni hedonista életstílusából? Nem egy könnyed matiné lesz. Az biztos, hogy a színészekkel nem lesz gond. A Mallick-re jellemző szimbolizmus is tuti benne lesz. Illetve már az előzetesen látszik, hogy megint olyan gyönyörű filmet kapunk, hogy a szemünk egy jó időre jól lakik.



10 Cloverfield Lane


A Cloverfield az egyik kedvenc áldokumentum filmem. Teljes titokban, J.J. Abrams producerkedése alatt elkészítették ennek... talán mellékágát? Abrams azt nyilatkozta, hogy igazából csak a forgatás közben döntettek úgy, hogy hozzákapcsolják a Cloverfield-hez. Eredetileg egy tök más film lett volna, csak ebben is van valami nagy szörny. Ahogy az első film marketingjénél is elkövették, most sem tudni igazán semmit erről sem. A trailer is fura, viszont nagyon hangulatos és már nem kézikamerás lesz, hanem hagyományos módon van felvéve. Pont a kevés infó miatt vagyok rá kíváncsi. A színészeket kedvelem. Jó lesz ez.



Midnight Special


A Take Shelter az egyik kedvenc filmem. Aki még nem látta, az hagyja a francba az olvasást és irány megnézni! MOST!
Márpedig ha ugyanez a rendező készül valamire, arra én ugrok. A főszereplő az egyik kedvenc színészem Michael Shannon, aki a Take Shelter főszereplője is volt. Adam Driver (Kylo Ren) is tiszteletét teszi a filmben. Az előzetes alapján egy rendkívül hangulatos sci-fi lesz. Borzongató, misztikus, emberi. Mint a Take Shelter. Egy furcsa képességekkel rendelkező kisfiúról szól, akit az apja mindentől és mindenkitől megakar védeni. Hiszen úgy tűnik, hogy sokan pályáznak a srácra. Szerintem ez sírós lesz.



High-Rise


A film egy olyan jövőképet mutat be, ahol a társadalmi elit egy hatalmas épületben éldegél. Fényűzésben, gazdagságban de elszigetelve minden külső behatástól. Kezdetben ahogy lenni szokott, minden szépnek tűnik, de aztán kiderül, hogy a felszíni csillogás alatt, az a bizonyos gyümölcs már rég megrohadt. A film J.G. Ballard, azonos című regényéből készült, ami idehaza nem jelent meg. Gondolom, ha befut a film, majd jön az is. Az alapfelállás ismerős lehet, de számomra ez mindig érdekes téma. Ami viszont nagyon a film megtekintése felé terel, az a színészgárda. Főszereplőnek itt van Tom "Loki" Hiddleston, akit imádok! Luke Evans végre normális filmben is feltűnik, hátha ez végre megtolja a szekerét, ennek az egyébként tök jó színésznek. Na meg Jeremy Irons! Kérjük szépen!



Láttam a fényt


A mi urunk Loki nem enged el ám minket ilyen könnyen. Ez egy Hank Williams életrajzi film lesz, a híres country énekessel a középpontban. Erősítésnek még itt van a Skarlátboszorkány is, Elizabeth Olsen. A trailer A nyughatatlanra emlékeztet, ami az egyik kedvenc filmem. Az meg éppen a másik country isten Johnny Cash-ről szól. Ha arra egy kicsit is hasonlít, már nem lesz baj!



Demolition


Jean-Marc Vallée a Mielőtt meghaltammal lenyűgözött, aztán a Vadonnal pofára ejtett. Ha a sorminta megmarad, most megint tapsolnom kell. Jake Gyllenhaal -- aki az évek során a kedvenceim közé verekedte magát -- karaktere egy sikeres bankár. A felesége egy autóbalesetben meghal és ezen nem tud továbblépni. Mániájává válik szétszedni és szétverni dolgokat, innen a cím is. És ha azt vesszük, hogy ha valami újat kell építeni, el kell pusztítani hozzá valami mást... Okos! Jó gondolatok. A figura közben megismerkedik egy anyukával és a fiával. A helyzetük természetesen problémás, de a férfi és a kissrác jó barátok lesznek és együtt csinálnak egy csomó vad marhaságot. A film egy elég komoly drámának tűnik, ami abszurd humorral próbál egyensúlyt teremteni. Állati nehéz egy ilyen filmet jól megcsinálni, de szerintem menni fog!



Mr. Right


Előzetes alapján egy baromi jó kis akció komédia lesz. Egy bérgyilkos beleszeret egy tök átlag csajba, közben a fickót az alvilág és az FBI is ki akarja nyírni. Nem eredeti, de a poénok viccesek, az akciók is jónak tűnnek. De a színészgárda győzött meg leginkább. A gyönyörű és bitang tehetséges Anna Kendrick, Sam Rockwell és Tim Roth lesz a film 3 legfontosabb szereplője. És őket nagyon csípem.



Hardcore Henry


"FPS" nézetben rögzített akció sci-fi. És szerepel benne Sharlto Copley is és az ő hihetetlen akcentusa. Ja és Tim Roth itt is tiszteletét teszi. Most azonnal ide vele!



Amerika kapitány: Polgárháború


- Sajnálom Tony. Nem tenném, ha lenne más választásom. De ő a barátom.
- Én is az voltam.
Könnycsatorna szétrobban, borzongás végigfut a gerincemen. Talán a legjobb MCU filmet fogjuk látni hamarosan.



Rendes fickók


Shane Black vissza akarja hozni a buddy movie zsánert. Az ég áldja meg érte. Aki esetleg nem ismerné, ő írta az első Halálos fegyver forgatókönyvét, a második sztoriját, az Utolsó akcióhős forgatókönyve is az övé és az Utolsó cserkészé is. Eddig csupán két filmet rendezett, hiába van régóta a szakmában. Az első rendezése a Durr, durr és csók című mestermű volt. Amivel visszatette a térképre a megannyi drog és alkohol problémákból kilábaló Robert Downey Jr-t. Éééss... a Vasember 3-at. Állítólag a Vasemberbe is az ő érvei miatt tolták be Downeyt. Ezért is áldja az ég.

De az új filmjéről van szó. Tipikus Shane Black produkció. Káromkodás, erőszak, lazaság, két iszonyat jó színész és frenetikus poénok. A Deadpool vetítése előtt leadták a film előzetesét, én addigra már láttam korábban és kíváncsi voltam a reakciókra. Megnyugodtam, hogy nem én vagyok rosszul bekötve. Egy emberként röhögött a mozi!



X-men: Apokalipszis


Az előzetes és a sztori önmagáért beszél. Tovább.



Démonok között 2


James Wan. A kevés horror rendezők egyike, akik elérték, hogy huzatosra f*ssam magam. A tettes az Insidious első része volt és a Démonok között első része, nem sokkal maradt el tőle. Tartok tőle, hogy nem lesz ez egy nagy durranás, ugyanúgy, ahogy az Insidious 2 sem volt az, de Wan továbbra is él a bizalmammal. Eddig csak egy filmje nem tetszett a Halálos Hallgatás. A többivel nincs nagy probléma. Még a Halálos Iramban 7-tel sem. Már, ha helyén tudja kezelni az ember.



Warcraft: A kezdetek


Totálisan hülye vagyok a stratégia játékokhoz, így az összes Craft játék kimaradt számomra. Mégis várom. Egyszerűen azért, mert végre kellene egy normális fantasy mozifilm, mert a Gyűrűk Ura után, ez a tünde-ork-féle fantasy zsáner gyakorlatilag megszűnt a filmvásznakon. Ha a Warcraft lesz a következő ilyen anyag és elindít végre egy új, minőségi hullámot, én annak nagyon fogok örülni. Plusz! Könyörgök, végre, valahára, kapjunk már egy AAA ligás, minőségi játékfeldolgozást! Kérem! Tudom, sokat kérek, de akkor is!



Equals


Romantikus sci-fi, dráma. Egy érzelemmentes világban, egy férfi és egy nő szerelembe esik és persze ebből lesz a galiba. Iszonyatosan emlékeztet Az ember tragédiája egy bizonyos szekvenciájára. Szóval nem igazán eredeti ez se. De annyira érzéki, annyira sejtelmes az előzetes. Annyira gyönyörű a látvány és a zene, hogy azonnal elvarázsolt és a főszereplő párost is kedvelem: Kristen Stewart és Nicholas Hoult. És még Guy Pearce is szerepel a filmben.



La La Land


Ryan Gosling, Emma Stone és a Whiplash rendezője. Jazz, szerelem, egy zongorista és egy színésznő. Nincs több kérdésem.

Nincs még trailer

Star Trek: Mindenen túl


Megmondom őszintén, baromira nem vagyok elhullva, a film előzetesétől és az új rendezőben sem bízok. Leginkább semmilyen és Halálos iramban filmeket csinált eddig. Csak az előző két rész miatt lehet itt az új Trek. Szerintem borzasztó nagy fiaskó lesz ebből.



Knights of the Roundtable: King Arthur


Guy Ritchie új filmje és a kedvenc sorozatom, a Sons of Anarchy főszereplője, Charlie Hunnam lesz a sztár. Egyébként egy Kerekasztal lovagjai mozi lesz. Minden jöhet, ami Guy Ritchie. Kivéve Madonna, meg az ő ajándék filmje.

Nincs még trailer

Öngyilkos osztag


És egy újabb vallomás. Nekem már valahogy az ötlet se tetszett. Oké, lesz Joker, akit wooohhooo Jared Leto játszik. Oké, ő tuti jó lesz és Harley Quinn Margot Robbie attyaisteeenn de telitalálat. De ki kíváncsi a többi, egyébként annyira nem is ismert figurára? A első előzetes se nyűgözött le. Túl komolykodó, túl darkos volt. Valahogy mesterkélt hatást keltett. Aztán jött a második előzetes. Szentséges isten de zseni! Végre, olyan képet fest a filmről, amilyennek lennie kell! Mocskos, de laza, kiszámíthatatlan, őrült mint amilyen maga a csapat is. És úgy tűnik a viszonylag ismeretlen figurákkal is tudtak az alkotók mit kezdeni és kicsit utána olvasva, egész jó figurák ezek. Legnagyobb meglepetés számomra, az antiszínész Jai Cortney Bumeráng (könyörgök, maradjon ez a név és ne tartsák meg az eredeti Bumeráng kapitány nevet) szerepében. Az előzetes egy csomó poénját ő szállítja és baromi jól áll neki az idegbeteg ausztrál *****i szerepe, aki bumerángokkal hentel. Szóval úgy tűnik, a színészekkel nem lesz gond és végre mernek egy kicsit merészebb vizekre evezni, ezen a szuperhős tengeren.

Továbbra is Jokerre és Harley Quinn-re vagyok a legjobban kíváncsi, de most már a többiek is érdekelnek. És még hozzá kell tennem, hogy ennyire f*szán összevágott trailert évek óta nem láttam, ha a Star Wars 7 nosztalgia vasútját nem számolom. A Queen nótára aprítás és montázs egyszerűen bámulatos! Remélem, nem csak az előzetes lesz ilyen, hanem maga a film is. És igazából csak a második előzetesnél tudatosult bennem, hogy az egyik kedvenc rendezőm csinálja. Valahogy eddig nem fogtam fel... A legjobban várt idei filmem. "I can't wait, to show you, my toys!"



Kubo and the Two Strings


Imádjuk a CGI animációs filmeket, de én a stop-motion-t is a mai napig. És bizony ez is az lesz. Méghozzá egy olyan témában amit én imádok! Japán és a szamurájok! A látvány félelmetesen gyönyörű. Az egész körítés és hangulat tökéletesnek tűnik. Iszonyatosan bevagyok sózva a Kubo miatt.



Fény az óceán felett


Michael Fassbender és a nagyon frissen Oscar díjas Alicia Vikander (innen is gratulálnék) egy házaspárt alakítanak a filmben, akik találnak egy csecsemőt egy csónakban. Sajátjukként felnevelik, majd évekkel később találkoznak a gyerek édesanyjával (Rachel Weisz), aki úgy tudja a gyermeke meghalt. Az apa visszaakarja adni a gyermeket, a nő viszont nem. Fffhúúú... Na ez kemény menet lesz! Már az előzetes iszonyatosan erős és szívszorító. Szerintem fantasztikus lesz!



Snowden


Oliver Stone új filmje. Biztos sokan hallottatok Edward Snowden-ről, aki titkos, amerikai kormány adatokat szivárogtatott ki. Többek között olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra amik bizonyítják, hogy a kormány megfigyeli és lehallgatja az emberek mobiltelefon hívásait és az internetes tevékenységeit is. Óriási sz*rvihar lett a dologból, Snowden azóta elmenekült az USA-ból és elfogadó parancs van ellene a mai napig. Nagyon hasonló utat járt be a fickó, mint Julian Assange a WikiLeaks alapítója. Ebből filmet készíteni nem kis feladat, de Stone korábban megbirkózott már hasonlóan súlyos témákkal. A film főszereplője Joseph Gordon-Lewitt, de szerepel benne Timothy Olyphant, Zachary Quinto és Rhys Ifans is. Erős felhozatal, ezért is érthetetlen, hogy Nicolas Cage hogy a retekbe került ide... Tőle félek.

A film így is nagyon várós! Viszont az alkotók is félhetnek, ugyanis eredetileg 2015 decemberében lett volna a premier, amit eltoltak májusra. Akkor azzal indokolták, hogy még dolgoznak rajta. Majd nem is olyan régen megint elhalasztották. Most indoklás nélkül. A jelenlegi dátum szeptember 16.

Nincs még trailer. Csak egy semmit mondó teaser.

Doctor Strange


Marvel szuperhős film. Egy új lépés az univerzum bővítése felé, ezúttal a mágiát hozzák be az MCU-ba. A figura érdekes, bár nem igazán ismerem. Viszont! A kedvenc színészem kapta a főszerepet. Bennedict "Sherlock" Cumberbatch! És messze az eddigi legdurvább sztárgárdája van a Marvel istállóban. Rachel McAdams és Tilda Swinton erősíti a női szekciót. Mindkettejüket imádom! A főellenséget Chiwetel Ejiofor (Serenity, 12 év rabszolgaság) játssza ééééés kapjatok a tökötökhöz! Egy eddig be nem jelentett figurát, aki az igazi nagy ellenfél lesz (elvileg), dánia első számú sztár színésze és szintén nagy kedvencem, Mads Mikkelsen fogja alakítani! Eszméletlen milyen AAA ligás színészeket sikerült idecsalogatni! Meg Scott Adkins (Boyka a Vitathatatlan folytatásokból) is itt lesz, akit kedvelek. Igazi tökös B-kategóriás színész és lenyűgöző harcművész. De itt ő bizony kis halacska.

Nincs még trailer

Rouge One: A Star Wars Story


Kell ide írni bármit is? Itt is lesz Mads Mikkelsen. Juhúúú! És ha igazak a pletykák Darth Vader is visszatér, hogy a körmükre nézzen a mocskos lázadóknak, akik megfújták a Halálcsillag terveit.

Nincs még trailer

Assassin's Creed


Csak az tudom írni, amit a Warcraft-nál. Végre legyen egy vállalható, nagyköltségvetésű és színvonalas játék adaptáció! Tudom, hogy már a játék sorozatot is totál elbarmolták, de bízom a főszereplőben! Már megint Michael Fassbender! Fassi mindenhol ott van. A rendező is nagyon tehetséges, a Machbeth adaptációjával (szintén Fassi főszereplésével) nekem már bizonyított. Bízok bennük!

Nincs még trailer

Silence


Martin Scorsese, évek óta dédelgetett álma formát ölteni látszik. Endo Suszaku 66-os, Némaság című regényéből fog filmet készíteni korunk egyik legnagyobb rendezője. A 17. században, Japánban elkezdik üldözni a keresztényeket. Néhány pap érkezik az országba, hogy megtudják igazak-e a rémhírek és kiderítsék, hogy mentoruk valóban megtagadta-e a hitét. Szereplők: Adam Driver (Kylo Ren), Liam Neeson, Andrew Garfield. Semmilyen dátum nincs még a filmhez, lehet, hogy idén nem is lesz belőle semmi. De semmi baj, ráérünk, kivárjuk. Hagyjuk nyugodtan alkotni a mestert. A téma szerintem fantasztikus!

Nincs még trailer

Ennyi lenne. Időközben biztos becsúszik még pár film, de egyelőre ezeket nézném már... már most!