Egy újabb évnek inthetünk búcsút, mely ismét nem szenvedett hiányt megjelenésekből, amikből a PC Guru szerzői már összeválogatták toplistájukat. Azonban kíváncsiak voltunk arra is, hogy nektek, olvasóinknak mik voltak az idei kedvenceitek. Szavazatotokkal ráadásul nemcsak favoritotokat támogathattátok a versenyben, de esélyt is szerezhettetek rá, hogy megnyerjétek az AOC és az Asus felajánlásából az AOC 27G2SPU monitort és a ROG Gift Boxot, amiről a szerencsést a megadott e-mail címén értesítettük ki, így alaposan nézzétek át levelezőrendszereteket. De lássuk is, hogy szerintetek kik lettek a 2022-es év legjobbjai!

aocmonitor.jpg

Az Év Akció-/Kalandjátéka

Akcióból és kalandokból idén sem volt hiány, azonban hiába a hamarosan talán kalapács alá kerülő Activision lövöldözős sorozatának népszerűsége, még a Call of Duty: Modern Warfare 2 (2022) sem tudta megelőzni az idei év legjobban várt játékát, avagy Kratos és Atreus kalandjainak folytatását, így a God of War Ragnarök hatalmas előnnyel szerezte meg magának az első helyet. 

Az Év Szerepjátéka

A FromSoftware idei újdonsága megjelenése óta sikert sikerre halmoz, így nem meglepő módon nemcsak a The Game Awardson zsebelte be még a God of War Ragnarök elől is az Év Játéka díjat, de még a visszatérő The Witcher 3: Wild Huntot és a Nintendo Switch nagyágyúját, a Xenoblade 3-at is megelőzte.

Az Év Túlélő-/Horrorjátéka

Bőven akadt 2022-ben hátborzongató élményekből is, hiszen nemcsak a Supermassive Games lepett meg minket két újabb interaktív horrorral, de befutott a Dead Space szellemi örököseként emlegetett The Callisto Protocol és a nagy port kavaró Martha is Dead is, azonban egyikük sem rúgott labdába a Techland zombis kalandjának folytatása, a Dying Light 2 mellett.

Az Év Csalódása

Hiába a szemkáprázató előzetesek, látványos megoldások és nagy ígéretek, a túlzásba vitt marketing egy játék legnagyobb ellensége is lehet, akárcsak a bosszantó hibák jelenléte és kiábrándító kivitelezés. Idén is kaptunk néhány csalódást okozó nagyágyút, melyek közül úgy fest, hogy a Saints Row rebootja csapta ki a legtöbb embernél a biztosítékot, még az elég botrányos rajtot produkált Overwatch 2-nél is jobban.

Az Év Sportjátéka/Szimulátora

Az évente megjelenő sportjátékok legalább olyan biztos pontok az életben, minthogy minden reggel felkel a nap, ez alól pedig 2022 sem volt kivétel, és még a száguldás szerelmeseinek is kijutott kilométerfaló járgányokból. Az új felvonással jelentkező Need for Speed akár az év utolsó nagy befutója is lehetett volna, de végül a Gran Turismo 7 szerezte meg az aranyérmet, maga mögé utasítva a focistákat, kosarasokat és még az F1-es pilótákat is. 

Az Év Stratégiai Játéka

A legkülönbözőbb témájú és felépítésű címekben vethettük latba reflexeink helyett eszünket, hogy meghódítsuk vagy épp megmentsük a világot. Hiába azonban a Warhammer magával ragadó világa, valamint a Nintendo ikonjainak és a Ubisoft nyulainak remek kémiája, a dobogó legfelső fokát végül a Firaxis Games szuperhősős taktikai játéka, a Marvel's Midnight Suns foglalhatta el.

Az Év Indie játéka

A nagy kiadók és stúdiók grandiózus alkotásai mellett bőven lapult rejtett gyöngyszem a független fejlesztők tarsolyában is, melyek között nemcsak a Monkey Island visszatérését élhettük meg, de saját szektát is alakíthattunk egy imádnivaló báránnyal, sőt akár egy cuki rókával is kalandozhattunk a The Legend of Zelda-sorozatot idéző módon. Persze az aranyérmet végül nem meglepő módon hatalmas fölénnyel a BlueTwelve Studio macskaszimulátora, a Stray nyerte el.

Az Év Exkluzív Játéka

Erős érv a platformok mellett a kizárólag rájuk megjelenő címek száma és minősége, ezen a téren pedig idén is remekelt a Sony és a Nintendo, azonban végül inkább a PlayStation nagyágyúi nyerték meg az exkluzívok versenyét, az élen természetesen a God of War Ragnarökkel.

Az Év Puzzle-Platformer Játéka

A véres küzdelmek, folytonos lövöldözés és száguldás közepette jól esik néha szünetként egy kicsit hátradőlni, és belevetni magunkat valami könnyedebb alkotásba. Erre platformer kihívásaival együtt is remek választásnak tűnhet a Kirby and the Forgotten Land és a Stray is, azonban helyettük a messzi-messzi galaxisokat kockás formában megelevenítő LEGO Star Wars: The Skywalker Saga lett a befutó.

Az Év Verekedős Játéka

A kocsmai és utcai verekedések helyett praktikusabb inkább a virtuális ringben bizonyítani rátermettségünket, vagy épp levezetni a feszültséget. Erre idén is számos lehetőségünk nyílt, például megmérkőzhettünk kedvenc pankrátorainkkal a WWE 2K-sorozatot feltámasztó WWE 2K22-ben, de akár a JoJo közismert szereplőivel is összebalhézhattunk, viszont semmi sem múlta felül azt az élményt, ahogy kedvenc hőseinket egymásnak eresztjük a MultiVersusban. 

Az Év Multiplayer Játéka

A magával ragadó sztorik és izgalmas kampányok mellett online sokan előszeretettel mérik össze tudásukat és reflexeiket a világ játékosaival, amire 2022-ben is számos harctér nyújtott lehetőséget. Ezek közül a legnépszerűbbnek a Call of Duty: Modern Warfare 2 (2022) bizonyult, de egész előkelő helyet szerzett magának a megújult Call of Duty: Warzone és a kissé döcögősen rajtoló Overwatch 2 is.

Az Év Játéka

Minden esztendőben a legnehezebb döntés a rengeteg szempont és műfaj forgatagában az Év Játéka kiválasztása, Ugyan a The Game Awardson az Elden Ringet koronázták meg 2022 királyának, de a szavazatok alapján esetünkben Kratos és Arteus kalandja nyerte el a megtisztelő címet, ráadásul nem is kis előnnyel, ami mellett az eredmény ellenére természetesen továbbra is zseniális Stray és A Plague Tale: Requiem labdába sem rúghatott.

Köszönjük minden olvasónak, hogy szavazatával hozzájárult toplistánk elkészítéséhez. Reméljük, 2023 is hasonlóan termékeny év lesz, és már most alig várjuk, hogy megtudjuk, mik lesznek az új kedvenceid. Ha úgy gondolod, hogy a díjazottak közül kimaradt egy számodra kedves játék, ne habozz, írd meg hozzászólásban!

2022 végét érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!