pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Az Acertől többnyire a gamer notikat szoktuk kiemelten figyelni, így általában a Nitro és Predator rendelkezik szabad bejárással a szerkesztőségbe, ezúttal azonban (a korábbi TravelMate-hez hasonlóan) kivételt tettünk, vagyis inkább kivételt tettem, mivel a Swift X SFX14-41G új verziója pont kapóra jött a kölni utazás, avagy az idei Gamescom előtt. Mert hát a fene sem akar a nagy forgatagban meg úgy egyébként is méretes és súlyos gamer laptopot hurcolni, emellett kíváncsi voltam, hogy a kis ultra hogy szuperál munka (cikk írása, feltöltése, képszerkesztés, levelezés és egyebek) és játék tekintetében. Azt mondjuk nem sejtettem, hogy 5 nap alatt egy percem sem lesz játszani a kiruccanás során, de utólag itthon pótoltam a hiányosságot, és ekkor döbbentem csak meg igazán.

Apróság, kidolgozott izomzattal

A részleteken gyorsan fussunk át, aztán nézzük, mit látunk és tapasztalunk valójában. 322,8x212,2x17,9 mm-es méreteket kapunk a kicsivel kevesebb mint másfél kilós súly mellé. A gép lelke Ryzen 5/16GB DDR5, ami mellé egy 3050TI a jussunk. A 14 colos kijelző egy Acer Comfyview™ IPS, LED háttérvilágítású matt képernyő, a hangzás pedig DTS® Audio sztereó hangrendszer, Acer TrueHarmony technológiával. Csatlakozók terén amit kapunk: 2db USB 3.2 Gen 1, 1db USB Type-C USB 3.2 Gen 2, 1db HDMI (2.1) (HDCP támogatás), 1db fejhallgató/hangszóró kombinált kimenet, és mindehhez jár még a Dual Band (2,4 GHz/5GHz), a Bluetooth® 5.2 és a Wi-Fi M.2 (NGFF) 2230 PCI-E. Van egy beépített 1280x720-es (HD) webkamera és mellé mikrofon, 59 Wh 4-cellás Li-ion aksi, akár 10 óra üzemidővel, magyar nyelvű, háttérvilágítású billentyűzet, Acer Precision touchpad, Acer Bioprotection ujjlenyomat-olvasó.

hardverteszt-acer-swiftx-ryzen-pcguru-1.jpg

No, ha kivesszük a gépet a dobozból, akkor ebből az egészből azt vesszük észre, hogy a Swift X könnyű és egészen kis méretű, bármely oldalról is nézzük, felnyitva pedig kimondottan letisztult hatást kelt, miközben a jól elhelyezett ujjlenyomat-olvasó is abszolút kézre áll. Nitro-hoz szokott kezem és ujjam viszont rendre elkalandozott a billentyűzeten (főleg, hogy nem kis ujjakkal rendelkezem), de idővel azért ezt is meg lehet szokni, ha pl. az ember már a 3. cikkét írja a gépen. Könnyű, egyszerűen mozgatható, kevés helyet foglaló laptopról van tehát szó, így ideális lehet a munkához. "Máshoz meg már nem is", gondolhatnánk. De nincs így.

hardverteszt-acer-swiftx-ryzen-pcguru-2.jpg

Merthogy a saját tapasztalat és számos profi teszt a számaival azt bizonyítja, hogy a masina nagyszerűen működik videójátékok szempontjából is. A mért adatok a Far Cry 5 és a Shadow of the Tomb Raider játékokban, 1080p felbontáson, az elérhető legmagasabb részletességű előbeállítással átlagosan 61 képkocka/másodperc (fps) értéket mutattak, míg a Total War: Warhammer 2 kampánya, 1080p felbontáson, Ultra részletesség mellett átlagosan 49 fps-re jött ki. Ezek a számok valamivel gyengébbek, mint egy Asus ROG Flow Z13-nál, de megelőzik az Asus Vivobook 14 Pro OLED-et. A Control átlagosan lenyűgöző 90 fps-t ért el 1080p felbontás és alacsony részletesség mellett, magasabb részletességnél és sugárkövetésnél azonban a játék átlagosan mindössze 11,5 fps-ig jutott. Ez már megmutatja a Swift X korlátait. Olyanok, mint a Warhammer 40,000: Chaos Gate – Daemonhunters vagy a Warhammer 40,000: Battlesector, nagyon jól futottak maximum beállítások mellett is, így elmondható, hogy miközben az átlag, RTX 3050 vagy RTX 3050 Ti-vel ellátott gamer laptopok is hasonló eredményeket produkálnak, messze nem annyira kompaktak, mint az Acer Swift X SFX14-41G. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Kiemelkedő?

Nem, semmiképpen sem az. Bár a gép lényegében minden szempontból jól teljesít, de majdhogynem semmiben sem kiváló. Alumínium borítása ellenére kicsit olcsóbb érzetet kelt, kapunk egy kis háttérzajt is, ami még ugyan nem zavaró, de folyamatos jelenléte észrevehető, illetve visszafogottan ugyan, de a melegedés is rendre tapasztalható volt. Nem mondom, hogy nem lehetett volna a külső terén is feldobni egy kicsit, még ha nem is teljesen gamer módra, de első ránézésre a szürke kisegér ugrik be róla, nem pedig egy olyan titkosügynök, melyet bárhova lehet utaztatni munkaügy címszóval, majd este a legdurvább harcokban is képes úgy részt venni, hogy közben nem vérzik el. Márpedig az Acer Swift X SFX14-41G ilyen, remek ügynök, ami kiváló társ lehet, 400 ezer forint körüli árával pedig kiemelkedik az átlagból, ha képességeit és praktikusságát nézzük. Messze nem tökéletes, van még rajta mit javítani és változtatni, de összességében nagyon jó az irány, amit az Acer ezzel a vonallal megcélzott, és ha tovább halad ezen az úton, a történet végére talán még egy piacvezető termék is születhet belőle.