Ahogyan azt már az előző cikkben is említettem, a társasjátékos piac egyre csak bővül, odafigyelve az igényekre, meghallgatva a kéréseket, a lengyel e-Raptor pedig a jelek szerint kimondottan figyel arra, hogy mi iránt van kereslet, elvégre számos olyan társashoz kapható náluk inzert, ami amúgy eléggé hadilábon áll a komponensek tárolásával. Mindenki ismeri az érzést, amikor a kedvenc játékát pakolná vissza a dobozba, de csak egy kartonból készült meder áll rendelkezésre, amibe szó szerint behányjuk az összetevőket (khmm, Fantasy Flight Games). Nos, kiábrándító, pláne, ha valami komolyabb, számos minivel/kártyával rendelkező játékról van szó. Szóval igen, szükség van az inzertekre, most pedig újabb darabokat nézünk meg.

Vártoronyból lezuhanva

A már bemutatott vörös sárkány után ezúttal egy kékes/lilás vártornyot sikerült bevizsgálni, ami a Dice Tower Castle FullPrint Blue névre hallgat, és amit 30,50 euróért (kábé 10 900 forint) szólíthatunk magunkhoz. A kastély a megszokott, vékony dobozban lecsomagolva érkezik, a részeket úgy kell kinyomkodni, viszont, ha valaki legalább egy kockatornyot felépített már, akkor teljesen egyértelmű az összeszerelése. Az egészen méretes kiegészítő (26x8,5x25) a sárkány után kellemesen masszív, nagyon jól is mutat, így hiába drágább, ha választani kell, mindenképpen emellett döntenék. Még úgy is, hogy a filc borítás természetesen erről is hiányzik, de a kockadobáshoz ideális eszközről van szó. Strapabíró és látványos kiegészítő, összeszerelés közben egyedül az egyik elem szorulása okozott gondot, de végül azt is sikerül megoldani. Nem mellesleg, ha valaki pont erre hajt, akkor a vártorony teste szépen illusztrált a láncokkal, míg a földfelszínen kardokat is találhatunk, ami például a középkori és fantasy tematikájú játékok mellé komolyan megadja az alaphangulatot.

Az Örökfa inzertjében

Ahogyan előző körben a Ticket to Ride esetében, úgy most az Everdell is csak azért lett bekérve, hogy megnézzem, egy alapvetően jó, ráadásul mutatós gyári inzert mellett mennyi szükség van a külön készült kiegészítőre. Nos, a kérdést nagyjából sikerült megválaszolni, a válasz ráadásul ezúttal pozitív. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább nézzük meg, mi jön a csomagban… számos elem, amiket külön-külön kell összeállítani. Nem mondom, hogy minden esetben logikusnak éreztem az összetevők elhelyezését (bármennyire is praktikusak), de némi videós segítséggel, majd a honlapos képekkel azért nagyjából egy óra alatt sikerült mindent a helyére pattintani.

Mert ugye ragasztani nem kell, de az elemek nem összeszerelve érkeznek, avagy minden esetben a játékos az, aki egy kicsit barkácsol. Viszont egyértelmű a helyzet, a honlapon pedig minden esetben van legalább egy videó, ami segít a tájékozódásban. Összeszerelés után aztán az itt-ott fedéllel is ellátott inzert szépen passzol a dobozba, sehol nem nyomja azt ki, a kártyák védővel is elférnek a helyükön, illetve mindennek megvan a maga kis helye. Sőt, ha csak az alapjátékkal rendelkezünk, akkor gyönyörűen, szellősen lehet elpakolni a komponenseket, de a jó hír az, hogy a gyártó a kiegészítőkkel rendelkezőkre is gondolt, avagy 32,50 euróért (nagyjából 11 600 forint) abszolút szépen elpakolhatjuk a játékot, annak minden extra összetevőjével együtt. Nem gondoltam, hogy szükség lehet rá, de bizony még mutatósabb és rendezettebb az összkép, az árát abszolút megéri, ha az Everdell szerelmesei vagyunk. Márpedig azt gondolom, hogy a Gémklub által itthon is forgalmazott társast mindenkinek érdemes a gyűjteményébe rakni. 

Utazások Inzertföldén

És akkor a jelen pakk csúcsa és gyöngyszeme. A Gyűrűk Ura: Utazások Középföldén remek játék, nagyon jó ötletekkel, és mindössze egyetlen komoly probléma van vele. Méghozzá a korábban írt eset, amikor egy dobozba van minden behajigálva, ez pedig akkor sem ideális állapot, ha amúgy minden be van zacskózva, nem keverednek az összetevők. A 28,50 eurós (kábé 10 200 forintos) kiegészítő pedig pontosan erre kínál megoldást, méghozzá egy viszonylag logikusan, egyértelműen és gyorsan összeszerelhető inzert segítségével, ami tökéletesen passzol a dobozba.

A vékony csomagban több lapból kipattintható faelemek gyorsan beállíthatók a helyükre, így lesz hely az általános alkatrészeknek, lesz külön fakk a miniknek, amiket kategorizálva lehet bepakolni, illetve a kártyák is bőven elférnek a típus szerinti szétválogatás után. Egyedüli szívfájdalmam, hogy a pályaelemek nem kaptak dedikált rekeszt, azok simán a teljes pakk tetejére kerülnek, de abszolút eltérő alakzatuk miatt ez valahol logikus és érthető lépés volt az e-Raptor részéről. Az inzertet így kimondottan megéri berendelni, még árban is nagyon jó választás, szóval, ha valaki rendelkezik az itthon a Delta Vision által forgalmazott játékkal, ne habozzon, ezt az extrát még szerezze be hozzá!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A második körös kiegészítők összességében jobb benyomást tettek, mint az első alkalommal próbált darabok, és bár a The GiftForge által használt nyírfát és az összeszerelten érkező eszközöket jobban szeretem, mind a kockatorony, mind az Everdell vagy az Utazások Középföldén inzertje hasznos társ lehet a hétköznapokban. Az illatuk jó, a munka minőségi, ezúttal talán jobban ment az összeszerelésük is, hogy volt már némi rutin, a Cthulhu-csomag viszont túl sok volt még mindezek mellé, így az majd később, egy külön cikkben érkezik, nagyjából két hét múlva. Érdemes tehát az e-Raptort is felkeresni, esetleg többen összefogni, hogy a szállítási költség ne egy vásárlóra háruljon, aztán mindenki kinézheti magának, amit szeretne. Választék van bőven és folyamatosan bővül. Így tehát az eredeti vonalra és az első cikk címére visszatérve: a lengyel-magyar barátság továbbra is fennáll, társasjáték-kiegészítőkből pedig érdemes beszerezni azt, amire szükség van, hiszen egy-egy inzert vagy kockatorony nagyban megkönnyítheti vagy egyszerűsítheti az életünket. 

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát