Az első E3-as képek!
Elkészültek az első képek a kedden induló, a Los Angeles Convention Centerben megrendezésre kerülő Eletronic Entertainment Expóról. Egyelőre még csak az óriásplakátokat láthatjuk.
Elkészültek az első képek a kedden induló, a Los Angeles Convention Centerben megrendezésre kerülő Eletronic Entertainment Expóról. Egyelőre még csak az óriásplakátokat láthatjuk.
Obo bajtárs tegnap adott hírt a Square Enix két új játékáról, ma már befutott melléjük a mozgóképes kedvcsináló is.
Három Magyarországot tesz ki az Xbox 360 felhasználók száma, az Xbox Live-ot pedig közel 20 millióan használják — jelentette be büszkén a Microsoft.
Az E3-hoz közeledve a Square Enix bemutatott két, eddig ismeretlen projektet. Az egyik a Front Mission Evolved, a másik pedig a NIER.
Azért már tudunk egy s mást az Activision legújabb partijátékáról, hallottunk a perről, amely a másik készülő DJ-cím, a Scratch: The Ultimate DJ kapcsán lángolt fel, ismerjük a perifériát és a játék árát (minderről lásd a kapcsolódó híreket).
Durva beetetés áldozatai vagyunk; a Konami és a Kojima Productions iszonyatos kegyetlenséggel, cseppenként adagolja számunkra az információkat az új projektről. Vagyis, immár projektekről...
2009 júliusának végén egy újabb digitális univerzum válik semmissé — ráadásul egy olyan ambiciózus projekt, amelynek mindenki sokkal nagyobb sikert jósolt.
Készülget a Gore Verbinski-féle BioShock film, amiben talán szerepet kaphat a Szökés című tévésorozat főszereplője, Wentworth „Michael Scofield” Miller.
Nem titok, hogy hetekkel a hivatalos megjelenés előtt felkerült a fájlmegosztó hálózatokra az idei év látatlanban is egyik legnagyobb slágercíme, a Sims 3, pontosabban annak egy próbaverziója...
Talán még a Telltale Games sem hitt abban, hogy az epizodikus kalandmesélés ennyire bejön nekik, főleg a Bones kezdeti zötyögésekor, ám az új generációs Sam and Max a csúcsra repítette a volt LucasArts-munkásokat.
Úgy tűnik, az Ncsoft megint megcsinálta, hiszen a saját térségében már megjelent Aion sikert sikerre halmoz: Koreában elnyerte a rangos Grand Award of 2008 címet, Kínában minden rekordot megdöntöttek az első heti eladások a múlt hónapban. Sajnos ebből mi még semmit nem észlelünk, hiszen csak ősszel érkezik meg a nyugati világba a cucc...
Kezdtünk már idegesek lenni, hiszen egy hét múlva ilyenkor már javában zajlik az E3, és még nem sokan törték ránk az ajtót hangzatos marketingcsomagokkal. Nos, az Activision most nagy dérrel-dúrral pótolta a lemaradást.
A Take-Two az utóbbi napokban többször is szerepelt oldalunkon, hiszen bejelentették a Bioshock 2 kiadási dátumát, elhalasztották a Mafia 2 és a Red Dead Redemption piacra dobását, viszont menetrendszerűen hozzák nekünk az új GTA IV DLC-t, Meleg Tony balladáját...
Bő két hónapja számoltam be arról, hogy a pénzügyileg nem épp stabil THQ áruba bocsájtja egyik legnagyobb „értéktárgyát”, a Brian Reynolds nevével fémjelzett Big Huge Games stúdiót. Én már akkor nagy pénzekben fogadtam volna, hogy nem sokáig maradnak pártában...
A svéd székhelyű GRIN csapatába nagyon sok reményt fektetett nagyon sok kiadó — úgy tűnik, ez azonban nem hálálta meg magát, a csapatnak pedig most lépnie kellett.
Vadonatúj információk birtokába jutottunk a várva várt Mass Effect 2-vel kapcsolatban. A 2010 elején boltokba kerülő sci-fi játékkal kapcsolatban többek között azt is megtudtuk, hogy Shepard sorsa korántsem olyan kilátástalan, mint azt eddig hittük...
Előző számunkban olvashattatok egy előzetest a Jumpgate: Evolutionről, de itt a PGO-n is sokat foglalkoztunk már vele, hiszen az ezerszer megrágott fantasy-RPG helyett űrcsatás, sci-fis, ráadásul bő nyolc éve stabilan tartja helyét az egyre népesebb mezőnyben.
A pletykák hivatalos megerősítést nyertek, Rapture-be még idén ősszel ismét lemerészkedhetünk, mégpedig a legelső Big Daddy "bőrében".
Sajnos rossz hírrel kell szolgálnom azoknak, akik hozzám hasonlóan tűkön ülve várják a Mafia 2-t és a Red Dead Redemptiont: a Take 2 üzleti okokra hivatkozva 2009 őszéről 2010 elejére halasztotta megjelenésüket.
Azért a japánok is értenek a marketinghez... Hetek óta lázban tartja a közösséget a Konami és a Kojima Productions közös weboldala, amelyen dörgés-villámlás közepette játszhattunk betűkirakóst. Eddig.
A júliusi GamePro címlapján végre megcsodálhatjuk, hogyan néz ki a BioShock 2 főszereplője, az első Big Daddy.
A legrémisztőbb szám, amely elhangzik szerte a szaksajtóban a Terminator Salvation kapcsán az a négyes. Állítólag ennyi órára van szükség ahhoz, hogy valaki a történet végére érjen.
Őszintén sajnálom a Playstation 3-as játékostársaimat, hiszen nem próbálhatták ki a Fallout 3 letölthető tartalmait, de ez idén nyáron meg fog változni...
Rekordsebességgel keltek el a BlizzCon rendezvényre a jegyek — ha hihetünk a Blizzardnak, a fiúk alig 30 perc alatt kiszórták az összes belépőt, amelyek nagy része most a különböző aukciós portálokon cselleng, hetven, sőt, nyolcvanszoros árakon.