Ahogy Morrowind esetében, itt is lehetőségünk van már meglévő, vagy egy új karakterrel nekivágni az új terület bebarangolásának. Az új karakterünk egy női hangra kel fel: ébredj, veszélyben vagy, ki kell jutnod. Hamar ki is derül, hogy nem a halandók világában vagy, hanem a Daedrikus Triád egyik szolgájának a csapdájában. A Triád azon három Daedra herceg szövetsége, akik megpróbálták elpusztítani Morrowindet és az Óraművárost, és most a Nyár szigetet vették célba. Miután az irányított hősünk legyűri a rabságban tartó szörnyeket, és visszajut a halandó világba, kiderül, hogy aki megmentett minket nem más, mint a Psiji rend egyik tagja. Elmondja nekünk, hogy a közelben lévő várost veszély fenyegeti, és a segítségünkre van szüksége. Én persze régi Elder Scrolls játékosok módjára az ellenkező irányba indultam.

Nyár sziget többé-kevésbé olyan, amilyennek az előző játékok leírták. Gyönyörű erdők, és korallképződményekkel borított tengerpartok. A városok tele vannak, egekbe szökő tornyokkal, amiket üvegablakok borítanak. Igaz nem találkoztam épületekkel, amik úgy néznek, ki mintha pillangószárnyak lennének, és nem borítja be az égboltot a visszaverődő fény, de talán jobb is. Kétlem, hogy a játékosok azért mennének oda, hogy megvakuljanak. Az állatvilág is tartalmaz néhány érdekes egyedet. Első és talán legfurább lény, amibe belebotlottam, az Indirk (nem tudom, jól írom e). Első ránézésre olyan, mintha egy szarvas lenne, de miután a közelébe mentem inkább egy idegen lényre hasonlított. Amikor meglátott egy szempillantás alatt mögém teleportált, hogy egyenesen a hátamat bombázza villámokkal és tűzgolyókkal. Mire pedig kezdtem kardtávolságba érni, és azt hittem ennél már nem lehet furább ez a valami, elkezdett lézerrel lőni rám a homlokán lévő szarvból. De szerencsére elegendő kardcsapás után elszállt belőle az élet, teste pedig porrá vált. A másik lény, amivel találkoztam nem olyan idegen, de Elder Scrolls játékban először bukkan fel személyesen. A pompás griffmadár, amit először a fejem fölött láttam toronymagasan szállni. De persze leereszkednek a fák közé, hogy zsákmányul ejtsenek egy őzet, farkast, vagy egy kalandort. A tengerpartokon sétálva, belesétáltam az új többjátékos kihívásba, a mélytengeri gejzírbe (Abyssal
geyser). Ami őszintén szólva csak egy újrafestett sötét horgony az alapjátékból, csak dremorák helyett tengeri szörnyeket dobál arra, aki éppen ott járkál. Ami annyira nem baj, mert hiányoltam a kihívásokat, ami összehozza a játékosokat.

Ránéztem a kiegészítővel együtt jövő újdonságokra is, mint az ékszerkészítés, ahol lehetőségünk van létrehozni, feljavítani a különböző bónuszokat nyújtó ékszereket. A haszontalan bizsukat pedig lebonthatjuk értékes alkotóelemekért, fontos megjegyezni, hogy a frissítés előtti ékszereket nem lehet szétszedni, csak feljavítani. Továbbá kapunk egy új trial-t is, Cloudrest-et, egy várost, amit elfoglalt egy nagyhatalmú Sload, a játékosok célja pedig eléggé magától értendően a csúszómászó felaprítása. A Psiji rendre és az otthonukul szolgáló ősi toronyra nem fordítottam sok időt, ahogy mondtam, nem akarok nagyon belelendülni a bétázásba, mert a végső állapotában akarom látni Nyár szigetet. Alapvetően nagyon pozitív élmény volt számomra a zárt béta, már alig várom, hogy teljes formájában láthassam ezt az új zónát. És nem úgy, hogy a felhasználónevem végig ott van a képernyőm minden részén.