? (nem rangozott) - Nintendo, PC Gaming Show

Őszintén az elmúlt évek tapasztalata alapján, nem néztem meg és így is tudtam mire számíthatok e két konferenciától: előbbin ugyanazt a triumvirátus-t mutatják majd be (Mario, Zelda, és egy csomó kisebb játék), bár az utóbbin a hírekből megtudva ott vannak egy-két multiplatform cím, meg egy új Metroid rész, de őszintén szólva, egyik epizódjával sem játszottam, így nem tudom magamban ezt elhelyezni. Utóbbi meg számomra rejtély, hogy minek tartják meg, mert egy érdemleges cím sem volt, ami legalább felkeltette volna a figyelmemet a hírek közül. Értitek, a PC, a személyi számítógép, aminek a legerősebb gépei futtatják (futtatnák) legjobban a játékokat, szoftvereket, amiknek teljesítményét még csak a felszínét próbálják meg kaparni a konzolok, és erre a platformra nincs egy olyan exkluzív cím, amit legalább egy ideig felkapna a sajtó.


1. A legrosszabb: EA Play

Kérdezem én, tőled Electronic Arts, mi a jó büdös franc van veled? Értem én, hogy nehéz neked jó játékot készíteni, de ez nem mentség arra, amit itt leműveltél. Ha lehet, még rosszabb és enerváltabb lett, mint a tavalyi, ami már valahol művészet. Persze lehet mondani, hogy a 7. generációban nem erőltették meg magukat az EA-nél, de azért akkor kiadtak egy Dead Space-t, egy Sims 3-at, egy Mirror's Edge-et , tehát nem teljesen helytálló ez a kijelentés, de az utóbbi két évben erősen elgondolkoztam, hogy netán ennek a cégnek nem az lett a prioritása, hogy zsinórban elrontott játékokat fejlesszen. A 2015-ös Need for Speed borzalmas volt, a Star Wars Battlefront könnyen jött, könnyen ment, a Mirror's Edge Catalyst a tavalyi év egyik nagy csalódása lett, a Plants vs. Zombies 2 sem hozta a számokat, mondjuk azzal voltam eddig talán a legjobban kibékülve, a FIFA 17 már az első előzetesei alapján is nevetséges volt, a Battlefield 1 futószalag hatású volt, és még csak most érünk el a Titanfall 2-ig, ami csak a második jó játék volt a tucat ***** közül. Azt is meg kell említsem, hogy nem igazán lehet ezt konferenciának, vagy egyáltalán prezentációnak nevezni ezt az "előadást", olyan volt, mintha marketingesek és e-sport játékosok itt alvós pizsama partiját közvetítették volna nekünk. Az egyetlen cím, amelyben reménykedem, az a Brothers fejlesztőinek az új alkotása, a Way Out, bár így, hogy a mecénása az EA, erős fenntartásaim vannak felőle.

2. Bethesda

Az egész egy Youtube montázs volt. Nem viccelek, jött valami fickó az elején, aki feltehetően egy fő-fő főnök a cégnél, elmondta, hogy mennyire fontosak a játékosok, aztán lelépett és jött egy bizar, pszichotikus videó, ami olyan beszívott volt, hogy valószínűleg az Ubisoft is kért a kisfilm készítőitől az anyagból. Azért a korrektség jegyében az EA-vel ellentétben mutattak be játékokat, és mivel 2017-es évet írunk, a VR is helyet kapott. Jött Doom VR... elnézést Doom VFR, ami annyira gusztustalanul rosszul állt a játéknak ez a teleportálós megoldás, hogy az biztosan kivetne engem az akcióból. Aki meg rögtön beírná kommentként, hogy ezt csak így lehet megoldani a vezérlőkkel, annak elmondanám, hogy ezek után jött a Fallout 4 VR, amiben meglepő módon kitudták ezt a hibát küszöbölni. Maga a játék egy hasonló kiegészítő lesz, mint a harmadik részben a The Pitt. Volt Wolfenstein 2 (ezaz!), ami a második világháborúban vesztett náci fennhatóságú Amerikát (!) mutatja be és Blazkowicz-tól megszokottan meg is kell menteni. Bejelentették az Evil Within folytatását, aminek teljes mértékben örülnék, ha nem jelent volna meg a Resident Evil 7, aminek fényében az Evil Within inkább ledegradálódik egy B-szintű horror shooter-re.

3. Microsoft

Kicsit nehéz véleményt alkotni erről, ugyanis ez lett az utóbbi évtized legmegosztóbb e3 konferenciája. Van, aki szerint jól teljesített a Micro, vannak, akik egy csalódásként élték meg, így erről nem lehet objektív kritikát készíteni, és én nem is fogok (már, ha van olyan, hogy objektív kritika). És akkor kezdjük azzal, amivel kell:
Az Xbox Scorpio leleplezése félig szánalmas, félig meg érdekes volt. Az a név *****us, hogy XBOX ONE X (tripla X-es konzol :D), ez a kimondhatatlan sz*r, ami vállalhatatlan. Miért nem maradhatot Scorpio, az még menő is! A kinézete is egy cipős dobozra hasonlít. Viszont a teljesítményével rendben vagyok. A 6 teraflop és a memóriája, a 4K 60 FPS, valamint ebben a minőségben streamelés meg biztató. Ha nem is a mezei játékosokat, de a számháborút (vagyis azt, hogy nagyobb felbontás és frame rate, szebb grafika) biztosan megnyerik. Ráadásul sokan panaszkodnak, hogy kevés az exkluzív, de hisz már tudjuk, hogy a multiplatform játékokra bazíroz.Azért vegyük figyelembe, hogy egy ekkora teljesítményű konzolt fejleszteni, gyártani és kiadni nem kis pénz és munka, ezért a Microsoft nem engedheti meg magának, így a könnyebb megoldást választotta, ami be is vált. Bemutatták a Metro Exodus-t, amit ha megfigyelünk, a sorozat minősége a megjelenő részekkel egyre inkább növekedett, és ha ezt a következtetést vesszük figyelembe, akkor az Exodus lesz az eddigi legjobb Metro játék (már ha ez így lesz).Újításként nyílt világú lesz, de nem lesz lehetőségünk majd mindenfelé mennünk, csak egy nagyobb téren. Tehát amolyan kamu Open-World játék lesz, mint az új Tomb Raider. Nem rossz döntés sőt... Jött Shadow of War, az új Life is Strange-et is megmutatta magát, de azért voltak itt exkluzív játékok is. Bejelentették a Forza Motorsport 7-et, amivel most nem biztos, hogy fogok játszani. Ennek oka, hogy hiába látom az újításokat, az új helyszínt, az új játékmódokat és a kamionok behozatalát, ha játékos és nem technikai szemmel nézem, egyszerűen nem látom azt a mérhető újítást, ami ennek az alkotásnak a játszására sarkalna. Ettől még jó játék lesz, tehát senkit ne tántorítson el a megvásárlásától, ez az én saját szociális problémám.Napvilágot látott a várva várt Crackdown 3, és egy csomó független fejlesztésű cím, ami tök jó lenne, ha úgy tudnám megvenni, ha mindegyiket előfizetésként megtudnánk kapni. A végére meg egy kis meglepetés: most már nem csak XBOX 360-ra, hanem már XBOX Classicra is érvényes a kompatibilitás, ami kicsit megsimogatta a gamer lelkemet.

2. Ubisoft
A konferencia eleje gyenge volt, különösen ezzel a Mario Rabbids: Kingdom hülyeséggel, ami nyilván a Nintendo és a Ubisoft közös dédelgetett projektje, de miért itt? Miért itt kellett ezt bemutatni, és nem a Nintendo saját előadásán, ahol úgyse nézné senki, de pont itt? Ez volt konkrétan a tű a szénakazalban, csak itt a tű egy hatalmas dárda hegy. Volt valami szöszmötölés egy sc-fi hulladékkal, de kb. ennyi is maradt meg belőle. A Crew 2 nem annyira érdekel, mint a Forza 7 és GT Sport, még úgyis, hogy most már nem csak autókkal, de hajóval és repülővel is lehet versenyezni (Jeeeeee......irónia). Viszont ezek után felpörgött a show.Far Cry 5: és itt kicsit szeretnék beszélni a Far Cry sorozattal való kapcsolatomról. Az első rész nem rossz, a második rész egyenértékű egy parlamenti közvetítéssel, a harmadik kellemes csalódás, a negyedik nem kicsit izgalmas és karizmatikus, a Primal élvezetes, így tehát az 5 is remélhetőleg jó lesz, és ráadásul merész is (fun fact: ugyanúgy, mint a Wolfenstein 2, ez is kritizálni fogja az amerikai álmot, ráadásul ezen az amerikaiak fel is hördültek ezen, de most őszintén, ezt kit érdekel?). Mondjuk azt észrevettétek, hogy milyen pehely könnyű lesz a játék? Nem is kell oda menni az ellenfélhez, mert a kutya úgyis megöli és lőszert sem kell felvenni? Valamint bejelentették ugye már a Microsoft konferenciáján is az AC: Origins-t, de itt akarok most róla beszélni, mert Ubisoft játék. Aki olvasta a régebbi blogjaimat, az tudja, hogy a Prince of Persia nagy kedvenc nálam, és talán az a játékszéria, amit akár több évtized múlva is várok. Na és mi köze van ehhez? Az, hogy az eddigi játékmenet, és más egyéb előzetesek alapján nem az előző, hanem a PoP játékok szellemi örökösének tartom. A látványvilág, a design, még a harcrendszer is arra emlékeztet. Újításként az AC sorozatban ezúttal Arcade-osra veszik. Mindent számlál, mindent figyel, ezúttal boss-ok is lesznek, végre a játékmenet gyerek betegségeit is kigyomlálják, pl. hogy az ellenfelek közül egy nekünk ront, és a többi megvárja a sorát, vagy azt, hogy lopakodnunk kell, és ha lemészárlunk mindenkit, de riadóztatnak, akkor Game Over. Valaki szerint elidegenedik az AC hangulattól és szellemiségtől, de viszont ha ezt kapjuk, akkor idegenedjen is el! Volt az új South Park játék, ami teljesen jó, csak jöjjön már ki, az új címük, a Skull and Bones érezhetően a Black Flag szellemi örököse (révén azok fejlesztik, akik a Black Flag hajózós részeit csinálták), és még jobban ki lesz építve a hajózás. Tengerpartra szállni nem lesz lehetőségünk, viszont kiépíthetjük a saját álom hajónkat. És Beyond Good and Evil 2 (YES!).

5. Sony
Idén is ugyanazzal az betonbiztos alappal jött, mint tavaly: csak a játékok a fontosak. És a 2016-os Sony konferencia sikere bizonyította, hogy mégpedig ez a felállás igen is érdekelt a játékosok körében, ez szerencsére felfedezte a Microsoft, a Ubisoft, és hellyel közzel még a Bethesda is. Tavalyi szokásához híven ismét egy zenekarral indít: ezúttal arab zenével, mondjuk a Sony amúgy is szereti az ilyen művészkedős dolgait, de én pl. addig vagyok vevő az ilyesmire, amíg nem viszik túlzásba. A színpadra lépéseket is minimalizálták, most már csak Shawn Layden jött fel, de én amúgy is kedvelem a prezentációját. Nem az a fajta, aki ledarálja a szövegét, igaz, ha valami fontosat akar mondani, akkor olyan, mintha nagyon lekésne valamiről. Viszont nem egyszer kiszól a közönségnek, és ha visszajelzést kap egy bejelentésénél, akkor mosolyog, és ő is mond egy két bókot. Ami meg előadási módot illeti: pazarul néztek ki egyes jelenetek. A Horizon: Zero Dawn kiegészítőnél szabályosan hó esett (jó, nem hó, de akkor is hozzáad a hangulathoz), a Days Gone előzetes egyik részénél kaszkadőrök lógtak az állványokról erősített kötélen és össze vissza kalimpáltak. Máskor meg lángok csaptak fel és hasonlók. Játékok terén sem fukarkodtak: az új God of War szinte új arcát mutatja a sorozatnak, egy olyan fajtáját, mint a Prince of Persia-nál volt. Lassabb, érzelem teli és sokkal inkább bensőséges lett, mintsem pátoszos, és akcióval felpörgetett. Jót tesz a sorozatnak a nézet, helyszín, mitológia, és a lassúbb játékmenetre váltás. Na így kell újítani egy franchise-on! A VR is helyet kapott, nem is kicsit, látható, hogy a Resident Evil 7 és a PSVR sikere zöld utat adott ennek a szórakozásnak a jövőének. Valamint nosztalgia is kell, így tehát Shadow of Colossus, és be kell valljam, ez az egyetlen japán játék, ami hordozza az ország alkotói motívumait és tetszik. Kíváncsian várom, milyen lesz a remake. A Detroit-ot amennyi ideig húzzák, annyira várom. Utolsósorban meg a Pókember játék marad, amit három ok miatt várok. Első, mert az Insomniac Games fejleszti, akik az utóbbi három évben, a Sunset Overdrive és a Ratchet & Clank remake-el nálam bebizonyították, hogy igenis érdemes rájuk figyelni. 2.: Yuri Lowenthal, aki amúgy is szenzációs szinkron színész, viszont Pókember ként maga a tökély, kész. 3.: Végre egy normális Pókember játék, amit tehetséges emberek készítenek és az a játékmenet (ami leginkább az Arkham játékokra hasonlít csak... Pókemberesen), az a mocskos rohadt életbe! Aki kitalálta, hogy harc közben bullet time-ot tegyenek bele, ráadásul mozdulatlan helyzetben sok-sok kijelölt helyen lehessen gyönyörű animációval megtarkított pontokon cselekedni az egy zseni. Nem lesz még egy ilyen élvezetes játék se PC-n, se XBOX-on, sőt még PS4-en se. Talán most érzem egy előzetesnél az úgy nevezett flow élményt sok éve, és végre egy olyan cím, ami a váró sorom első helyén van.