A céget ugyan 1979-ben alapították, de játékok fejlesztésével és kiadásával csak '83 tavasza óta foglalkoznak. Olyan legendás sorozatok fűződnek a nevükhöz, mint a Street Fighter és a Mega Man, a Resident Evil és a Devil May Cry - hogy a nálunk kevésbé ismert, de amúgy szintén igen népszerű Onimusha, Ghouls 'n Goblins, 1942, Commando, Breath of Fire, Power Stone, Strider szériákat ne is említsük... Néhány éve még mélyponton voltak, a vicces kedvű fórumozók csak mint Crapcom emlegették, és ebből a helyzetből tudták magukat felküzdeni a csúcsra. A nevezetes Capcom 5 fiaskó (nagy dérrel-dúrral bejelentettek öt GameCube-exkluzív játékot, melyből egy sosem jelent meg, egy borzalmas lett, a maradék három pedig PS2-re is kijött) után megrázták magukat, és a japán kiadók közül egyetlenként pompásan tudtak alkalmazkodni a nextgen konzolok által hozott új körülményekhez.

Az utóbbi két évben olyan alkotások jelentek meg tőlük, mint a Devil May Cry 3, 3SE, 4, a Dead Rising, a Lost Planet, az Okami, a Zack and Wiki, a Phoenix Wright-széria DS-re, a Monster Hunterek PSP-re. Azon kevés keleti kiadók közé tartoznak, akik PC-re is dolgoznak, szóval még inkább megérdemlik a tapsot. Jelenleg a következő játékokat várjuk tőlük: Street Fighter 4, Resident Evil 5, Bionic Commando, Dark Void, a pletykák szerint pedig a Dead Rising is készülget.

A Capcomot néhány régi, legendásan szörnyű borító megidézésével magasztaljuk tovább...

 

Mega Man - NES - 1987





Trojan - NES, DOS - 1986





Street Fighter: The Movie - PS1, Saturn - 1995