(A Borzongás horrormagazin a lecsökkent olvasottság következtében sajnos határozatlan időre búcsút intett, a félig elkészült halloweeni különkiadás írásait azonban a PC Guru Online felületén mind elolvashatjátok majd a következő hetekben. Kövessétek a Borzongás cimkét!)

Lenin mauzóleumának lelinóleumozása – hirtelen csak ez a frappáns nyelvgyötrő jutott eszembe felvezetés végett, de mivel ilyen kis rövidre sikerült, megtoldom még azzal, hogy leírom, mit is jelent a mauzóleum, hátha valaki nem tudja. A mauzóleum valójában Mauszolosz kis-ázsiai fejedelem síremléke volt, amit nővére és hitvese emelt neki, manapság viszont ezzel a névvel illetünk minden olyan jelesebb síremléket, amely akár méretével, akár történelmi vonatkozásával vagy a rajta található szobrokkal kiemelkedik a többi közül. Most pedig nézzük, hogy mit is tud ez az 1983-ban készült, kevesek által ismert természetfeletti (egészen pontosan a démoni megszállással foglalkozó) alkotás.

mausoleum-1.jpg

 

A NOMED-CSALÁD, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Filmünk kezdő képsoraiban a tízéves kis Susant láthatjuk, aki az anyja temetéséről meglépve a Nomed (olvasd csak visszafele!) családi mauzóleumba merészkedik, mire a patkányoktól hemzsegő síremlékből előbúvó gonosz entitás megszállja. Húsz évet ugrunk előre az időben, amikor is a felnőtt Susan egy jól menő üzletember, Oliver feleségeként éldegél hatalmas házukban, és eltartottként konkrétan semmit sem csinál. Hogy mégis történjen valami misztikusnak mondható esemény, az egyik közös vacsorájuk alatt egy részeg fazon zaklatja, mire Susan a szemeivel spontán lángra lobbantja a fickó autóját, persze vele együtt. Oliver még akkor sem fog gyanút, amikor felesége kikezd a titokban érte ácsingózó bárgyú kertésszel, majd a fészerben szűkös körülmények között lebonyolított aktusuk után kinyírja. De így jár még az aggódó nagynéni, a mit sem sejtő futárfiú, illetve egy festményüzlet tulajdonosa – bár őket már szex nélkül küldi a másvilágra. Mivel papot nem találunk a szereplők között, viszont szerencsére akad a közelben egy Dr. Simon névre hallgató orvos, így rá hárul a feladat, hogy Susan testéből kiűzze a hipnózis során bizonyítást nyert démoni lényt.

mausoleum-2.jpg

Komolyan nem gondoltam volna, hogy egy megszállós/démonos filmnél ennyi vért fogok látni, de nemcsak emiatt örültem, hanem azért is, mert elég változatosra sikerültek a halálnemek. Film legelején látható szerencsétlen fazon füstölgő fejének hirtelen szétrobbanása egyszerűen hibátlan – néhány verzióból ezt a szekvenciát szigorúan ki is vágták –, de akad még halálos zuhanás, arclehántolás, hasfalmetszés (mindhárom szigorúan telekinetikus erővel), valamint kertészeti eszközök nem éppen szakszerű használatát is megtekinthetjük. Nekem mégis az intim fürdőszobai ölelkezéssel kezdődő, aztán tragikus bordakosár-roppantással végződő, rendkívül meghitt házastársi jelenet jött be leginkább.

DÉMONOKINI

Bobbie Bresee színésznő egyébként is kiváló választásnak bizonyult a szerepre: ha kell, hozza a naiv és mit sem sejtő ártatlan áldozatot, ha pedig hirtelen előtör belőle a zöld kontaktlencsés démon, személye is bedurvul, illetve csábítóan szexi döggé válva gyakran csodálhatjuk meg lengő öltözetéből kivillanó formás tüdőcsúcsait. De a többiekkel sincs semmi problémám, egyedül az afroamerikai házvezetőnő komikusra írt karaktere emlékeztetett kissé a Tom és Jerry lábtól felfele soha nem látott asszonyságára, de ő meg hamar távozik a színről.

mausoleum-3.jpg

A trükkök többsége teljesen korrektnek mondható, ez alól egyedül talán csak az első, szemmel veréses eset a kivétel, amikor is roppant amatőr módon több másodpercig egy kimerevített (álló)képet láthatunk Susan fejéről egy szuperközelin, ahogy nem csinál semmit. Néhol önmaga marad, csak (kontaktlencse okán) bezöldül a szeme, néha egy-egy maszk segítségével gonoszabb külsőt kap, a fináléban pedig már teljes alakjában látható a megszálló démon, mint egy elképesztően kinéző gumiruha – főleg, mivel a mellek helyén két groteszkül vicsorító szörnyű arccal turbózták fel a lényt.

Összegezve tehát felettébb kellemes csalódásként ért ez a másfél óra, ugyanis én egy sokkal inkább a választott műfajában szűkebb keretek közé szorított alkotásra számítottam, több megszállós vagy démonos klisével, és persze ezt az egész szituációt körülvevő vallásos monologizálással. Ehelyett kaptam egy lazán kezelt, és ezáltal számomra jóval szórakoztatóbb démonos történetet – kiadós mennyiségű vérrel, változatos halálnemekkel, no meg bő pucérkodással.

Ilyen lett volna a magazinban