
Megjelenés és trailer lefújva: csúszik a Crysis Remastered
Mégsem fog megjelenni a játék az eredetileg tervezett júliusi időpontban, az első trailer is késik. tovább
Mai HBO premierek
Ma debütál a Gomorra német testvérsorozata, elérhetővé válik a Csupaszt pisztoly-széria és egy tavalyi fesztiváldíjas romkom. tovább
Valorant – Évente hat új ügynököt fogunk kapni
Actokra és Episode-okra szétosztva érkeznek majd a Valoran kisebb-nagyobb frissítései, mint például az új karakterek és térképek. tovább
Új részletek derültek ki a júliusi Xbox Series X bemutatóról
Fény derült a pontos dátumra, illetve arra is, hogy milyen játékokat láthatunk majd a következő Inside Xboxban. tovább
Crysis Remastered – Így néz ki a Switch-verzió
Az újrahangszerelt verziónak hála hordozható formában is átélhetjük majd a klasszikus FPS-t – így fog kinézni. tovább
Tannenberg – Hamarosan befut Xbox One-ra és PS4-re
Tavaly februárban jelent meg az első világháborúba elkalauzoló Tannenberg, ebben a hónapban pedig konzolokra is megérkezik. tovább
Skully előzetes
Szinte a semmiből érkezett a jó eséllyel sokaknál radar alatt maradt ügyességi-logikai játék, aminek kipróbáltuk az első néhány pályáját. tovább
A Plague Tale: Innocence – Már egymillió felett
A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetésjátéka sikeresen átlépte az első komolyabb eladási mérföldkövet. tovább
Gwent – Megérkezett a Tükrök Mestere
Megjelent a Gwent új kiegészítő csomagja, az ingyenes Master Mirror, amiben visszatér a The Witcher 3: Hearts of Stone főgonosza. tovább![[Társalgó] King's Forge tn](/uploads/news/tn/tarsalgo-kings-forge-hirek-cb66a6590334a9d7b50d-tn.jpg)
[Társalgó] King's Forge
Eljött az idő, hogy versenyre keljenek a birodalom legtehetségesebb kovácsmesterei. Most kiderül, hogy ki közülük a legjobb! tovább
Új előzetest kapott az alternatív Arthur-sorozat
Három évvel Guy Ritchie mozija után Frank Millerék a Netflixre készítenek alternatív szemléletű adaptációt az Arthur-legendából. tovább
Play Anime Live – Játékbemutató animerajongóknak
A Bandai Namco Entertainment is saját online eseményt tart a nyár folyamán, méghozzá anime-adaptációkkal. tovább
Íme az első teaser az új Test Drive-játékról
Úgy tűnik, nem kell sokat várni, hogy a sok híresztelés után végre ténylegesen is leleplezzék a játékot. tovább
Álhír terjed Christopher Nolan kapcsán
A rendező filmjeinek forgatásán állítólag nincsenek székek, ezt azonban több forrás is megcáfolta. tovább
Dönts ez emberiség sorsáról: interaktív trailert kapott a Destroy All Humans!
Minden úgy történik az új kedvcsinálóban, ahogy te szeretnéd. tovább
Cyberpunk 2077 – Dizájn okokból kidobták az egyik tervezett játékelemet
Ha az eddigi videókból hiányoltátok a falon futást, az nem véletlen. tovább
Megérkezett Magyarországra a TCL 8K QLED X91 szériája
A 8K felbontású, Dolby Atmos technológiát támogató hangrendszerrel szerelt okostelevíziók már nálunk is kaphatóak. tovább
Torchlight 3 Early Access teszt – MMO-ból számozott folytatást? Simán!
Nemrég debütált a Torchlight 3 korai hozzáférésű változata, mi pedig megnéztük, hogy fest az ingyenes MMO-ból lett folytatás. tovább
Ingyenes VR-frissítést kap a Dreams
Hamarosan a virtuális valóságban is átélhetjük álmainkat a Media Molecule nagyszabású alkotói központjában. tovább