A helyzet az, hogy nagyon nehéz lenne egy igazi ranglistát összeraknom a teljes évtizedből (már csak időskori szenilitásom miatt is), ráadásul rengeteg sértődés születne belőle, hogy miért pont az a közismert AAA cím maradt ki, ami valaki kedvence, de nekem nem tetszett annyira, vagy még csak ki sem próbáltam. Ezt meghagyom a fiatalabb és remélhetően kevésbé törődött kollégáknak. Az én listámon inkább azok a kisebb vagy legfeljebb középnagy indie címek lesznek, amik elég sok embernek kimaradhattak, pedig szerintem komoly értéket képviselnek – és csekély összegért beszerezhetők, gyakran még leárazáson kívül is.
Esetemben értéket az jelent, ha egy játék történetében van valami extra (általában agyeldurrantó meglepetések és remek humor), amire évek múlva is szeretettel emlékszem vissza; valamint ha az adott címet a végigjátszása után is előveszem még néha vagy akár rendszeresen. Azért többnyire kihagytam a kattintgatós, időmenedzselős, toronyvédős és egyéb fél aggyal is játszható darabokat – amiket amúgy pont ezért imádok, mert valódi kikapcsolódást nyújtanak. Szóval jöjjön 20+ játék, amit érdemes lehet bepótolni, ha kimaradt. Igen, még akkor is, ha ronda. Hallottatok valaha Darth Chokito tragédiájáról?
20. Spec Ops: The Line
- Kiadó: 2K
- Fejlesztő: Yager
- Megjelenés: 2012. 06. 29.
- Platform: PC, PS3, X360
Kezdjük rögtön azzal, amivel megszegem a saját szabályaimat! A Spec Ops egy AAA kiadó játéka, és az adott időszakban elég pofásnak számító harmadik személyű lövölde volt. Sőt, tulajdonképpen AAA-hoz illő módon közepesen unalmas a lövöldözés benne, ahogy a történet is eléggé átlagosan indul, csak aztán kissé letér a CoD-okkal és társaival megszokott útról. Főleg fiatalabbaknak ajánlott, akik még nem feltétlenül találkoztak olyan filmekkel és könyvekkel, amik némileg előre vetítik a fordulatokat – de mindenkinek érdemes kipróbálnia, aki még nem tette.
19. DLC Quest
- Kiadó: Going Loud Studios
- Fejlesztő: Going Loud Studios
- Megjelenés: 2013. 03. 18.
- Platform: PC, X360
Egyik kedvenc játéktípusom az, ami a kiadók trükkjeinek állít görbe tükröt. A DLC Quest emellett egy rövid, jópofa program, amit már csak ezért is érdemes kipróbálni. Hasonló produkciók amúgy vannak még. A Pay2Win: The Tricks Exposed kevésbé kedves, inkább dühös hangulatban mutat rá az MMO-k lehúzási stratégiájára – csúnya és idegesítő is, ám tanulságos. Némileg könnyedebb hangulatú a lootbox grinddel kapcsolatban állást foglaló I Can't Believe It's Not Gambling. Tavaly novemberben pedig megjelent az ingyenes és kiváló humorral megírt Open World Game: the Open World Game.
18. To Be or Not To Be
- Kiadó: Tin Man Games
- Fejlesztő: Tin Man Games
- Megjelenés: 2015. 02. 04.
- Platform: PC, iOS, Android
Oké, ha valaki esetleg kihagyta a Hamletet a kötelező olvasmányok közül (amennyiben még köztük van), netán még nem tart ott iskolában, akkor nem igazán fogja élvezni ezt a játékot. De aki legalább némileg emlékszik a főbb szereplőkre, és angolul is boldogul, valamint az olvasástól sem fél, az szinte garantáltan remekül mulat majd dán királyfi lapozgatós könyvre áthangszerelt kalandjain. Már, ha egyáltalán őt választja, mert érdekesebb karakterekkel is nekivághat a történetnek, végtére is modern idők, vagy amit akartok.
17. Zero Punctuation: Hatfall - Hatters Gonna Hat Edition
- Kiadó: Addicting Games
- Fejlesztő: Ben 'Yahtzee' Croshaw
- Megjelenés: 2015. 11. 20.
- Platform: PC
Ha valaki netán nem ismerné: Yahtzee játékkritikus, aki a lélegzetvétel- és központozás nélkülinek tűnőre összevágott kekeckedéseiről híres, valamint arról, hogy megalkotta a Superior PC Master Race kifejezést (természetesen éppen ellenkező értelemben, mint ahogy használják). Nem mellékesen regényíró és játékkészítő. A Hatfall ennek megfelelően több, mint aminek látszik, a kalapok elkapása egyre nehezedő feladatát feldobják rejtett poénok és minijátékok. Mellesleg van Steamen egy horror kalandjátéka is (The Consuming Shadow), ha valaki komolyabbra vágyik, és nemrég megfogadta, hogy egy év alatt 12 kisebb játékot készít el, amikből nyolc már kész is, és letölthető a fejlesztéssel kapcsolatos – kezdő Romerok és Kojimák számára különösen hasznos – Dev Diary videói alatt.
16. Evoland
- Kiadó: Shiro Games
- Fejlesztő: Shiro Games
- Megjelenés: 2013. 04. 04.
- Platform: PC, PS4, XOne, NS, iOS, Android
Első ránézésre ugyan a DLC Questre hasonlíthat, de az Evolandnek egészen más a célja. Bár néha ironizál, máskor viccelődik, azonban alapvetően tisztelettel, sőt szeretettel veszi végig az akció-kalandjátékok fejlődésének kisebb-nagyobb szakaszait. Aki szereti a változatosságot, a játéktörténelmet és a rengeteg utalást a legendás címekre, az kiválóan szórakozhat a világ megmentése közben. Ha pedig valaki túl rövidnek érzi a kalandot és kérne még, arra ott a második rész.
15. Pony Island
- Kiadó: Daniel Mullins Games
- Fejlesztő: Daniel Mullins Games
- Megjelenés: 2016. 01. 04.
- Platform: PC
Mit is mondhatnék Daniel Mullins játékáról, hogy ne spoilerezzem szét? Ebből már sejthető, hogy lesz benne néhány csavar. Például, a látszat ellenére nem a világ legunalmasabb (és esetleg legrusnyább) játéka vidám pónik gondtalan ugra-bugrálásáról. Bár szép a későbbiekben sem lesz, de az eredetileg unalmas játékelemeket elég hamar felváltja jóval akciódúsabb változatuk, valamint némi hackerkedés és programozás (azért nem véresen komoly szinten), rejtélyek kibogozása, mesterséges intelligenciák legyőzése, barátaink felbukkanása és jelentős vallásfilozófiai kérdések.
14. The Hex
- Kiadó: Daniel Mullins Games
- Fejlesztő: Daniel Mullins Games
- Megjelenés: 2018. 10. 16.
- Platform: PC
Viharos este volt, a fáradt utazók behúzódtak a fogadóba, hogy kissé felmelegedjenek. Nem is sejtették, hogy egyikük gyilkosságra készült – de legalább pónik nem voltak környéken. Ahogy az illik, a Pony Island „folytatása” nagyobb, hosszabb, bonyolultabb, miközben semmi köze az első játékhoz, már alkotójának furcsa és felettébb szórakoztató észjárásán túl. Itt sem szabad leragadni az első percek kalandjátékos hangulatánál vagy a nem éppen AAA grafikánál. A The Hex egy kaotikus és teljesen komolytalan utazás játékokban és ötletekben, ami az iparágnak, sőt a játékosoknak is beszól néha, és mintegy mellékesen az utóbbi évek egyik legszebb és legszomorúbb történetét is elrejtették benne egy achievement mögé. Ja, és van még egy játék Steamen, ami kapcsolódik hozzá, sok sikert a megtalálásához!
13. Donut County
- Kiadó: Annapurna Interactive
- Fejlesztő: Ben Esposito
- Megjelenés: 2018. 10. 28.
- Platform: PC, PS4, XOne, NS, iOS
Aki ismeri a Katamari Damacy-t, annak elég az ellentétét, inverzét vagy gonosz ikertestvérét elképzelnie, és máris megkapta a Donut County lényegét. Ahelyett, hogy egyre nagyobb halomba görgetnénk tárgyakat, egy gödörbe kell leejtenünk először egészen apró dolgokat, majd, amikor ettől valamiért megnő a lyuk, egész épületeket. Erre persze van logikus magyarázat, legalábbis ehhez a felütéshez képest valamennyire logikus. A lényeg, hogy egy nagyon kellemes, barátságos játék, ami remek kikapcsolódást nyújthat 1-2 órára – ha elolvassuk a leeső tárgyak leírásait, tovább is. És bármikor elő lehet venni egy kis relaxáló rombolásra.
12. The Stanley Parable
- Kiadó: Galactic Cafe
- Fejlesztő: Galactic Cafe
- Megjelenés: 2013. 10. 17.
- Platform: PC
A The Stanley Parable egy egyszerű, unalmas sétaszimulátor. Egy Stanley nevű karakter bőrébe bújva tulajdonképpen csak ki kell sétálnunk egy irodából, miközben egy narrátor mindig elmondja, hogy éppen mit csinálunk. Bár igazából mintha előbb mondaná meg, hogy mit csinálunk, és csak utána tesszük azt meg, de végül is ez a játékok lényege: a narratíva alapján tudjuk meg, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy haladjunk. Éppen ezért nyilván senkinek nem jutna eszébe, hogy szándékosan másfele fordul, más szobába lép be, más döntést hoz, mint amit a narrátor várna tőle, hiszen mi történne a játékkal, ha olyat tennénk, amire azt nem készítették fel? Egyáltalán tehetünk olyat?
11. Papers, Please
- Kiadó: 3909
- Fejlesztő: Lucas Pope
- Megjelenés: 2013. 08. 08.
- Platform: PC, PSVita, iOS
Szerencsésebb olvasóinknak fogalmuk nincs róla, milyen ijesztő volt az útlevél és vámvizsgálat a szocializmusban. Ez a játék fordít kissé a helyzeten, és kiderül, hogy határőrként is csak a rendszer áldozatai vagyunk: minél több ember iratait kell átvizsgálnunk, hogy családunk ne haljon éhen vagy fagyjon meg, de a belső ellenőrzés a legkisebb hibát is észreveszi. Ráadásul egyre több adatot kell ellenőrizni, szinte naponta változó szabályokkal, esetleg személyes tragédiák között. Közben dolgozik a háttérben a korrupció, a titkosrendőrség, a forradalom, mi pedig csak életben szeretnénk maradni, ami nem könnyű feladat. Sikerült egy „ezen a két képen x különbséget rejtettünk el” alapra körömrágatóan izgalmas játékot felhúzni.
Ha valakit más vetülete is érdekel a pixelesebb diktatúráknak, érdemes egy pillantást vetnie a The Westport Independentre. Szintén erősen ajánlott Lucas Pope legutóbbi, egészen egyedi játéka a Return of the Obra Dinn – de mindenki nézzen bele róla egy videóba, mert van, akinél a különleges grafika fejfájást okozhat.
10. Pit People
- Kiadó: The Behemoth
- Fejlesztő: The Behemoth
- Megjelenés: 2018. 03. 02.
- Platform: PC, XOne
Ahhoz képest, hogy itt agitálok a játékok kinézetalapú megítélése ellen, furcsa külseje miatt a Pit People-t jó ideig kerültem. Szerencsére csak nem tudtam ellenállni a kíváncsiságnak, és kipróbáltam, hogy az őrült narrációjával nagyjából két perc alatt megvegyen kilóra. Mellesleg körökre osztott harcrendszere is nagyon érdekes, a karakterosztályok, fegyverek és felszerelések választékával szinte korlátlanok a lehetőségeink az ideális csapatösszeállítására, és azért lassan a grafikai dizájnját is megszoktam. Aki hasonló, kissé elborult, de akciódúsabb játékra vágyik, annak érdemes megnéznie a The Adventure Palst, beteges logikai játéknak pedig ajánlom a The Spiral Scoutst – kizárólag 18 éven felülieknek.
9. Monster Prom
- Kiadó: Those Awesome Guys
- Fejlesztő: Beautiful Glitch
- Megjelenés: 2018. 04. 27.
- Platform: PC
Ennyi furcsa játék után (és előtt) miért ne jöjjön egy randiszimulátor, amit kombináltak egy lapozgatós könyvvel, plusz a vámpíros-romantikus tiniregények világával, de persze egyáltalán nem vették komolyan? Az alap játékmechanika nem túl bonyolult, ám kiismeréséhez (és megfelelő kihasználásához) szükség van némi időre, de addig is remekül szórakozhatunk a változatos találkozásokon, feladatokon, választási lehetőségeken és befejezéseken. A program humora néha visszafogott, sokszor harsány vagy éppen abszurd, és megesik, hogy kissé talán túlfeszítik a húrt. Így bár ideális partijáték (természetesen egyjátékos módban is működik), csak erősebb idegzetű barátainkkal álljunk neki.
8. Plague Inc: Evolved
- Kiadó: Ndemic Creations
- Fejlesztő: Ndemic Creations
- Megjelenés: 2016. 02. 18.
- Platform: PC, PS4, XOne, NS, iOS, Android
Vagyunk néhányan, akik erősen idegenkedünk Madagaszkártól. Nem, nem a rajzfilm és annak zenéje miatt, hanem mert itt bukott el számos kísérletünk a világ elpusztítására a 2008-as Pandemic 2 flash játékban. (A rohadékok az első apró jelre bepánikoltak és lezárták a kikötőt.) Már épp kezdett elmúlni a fóbia, amikor megjelent a Plague Inc, ami szellemi folytatásának tekinthető. Több fertőzéssel, különleges helyzetekkel, jobb kezelőfelülettel, bár némi mobilos megoldással. Persze tanultak az előd hibáiból, szóval már nem kell Madagaszkár miatt aggódnunk: immár Madagaszkár ÉS Izland is problémát jelent. Nem könnyű munka a teljes emberiséget kiirtani vagy leigázni – de megéri!
7. Murder…
- Kiadó: Flying Interactive
- Fejlesztő: Jack Gloyens
- Megjelenés: 2017. 08. 04.
- Platform: PC
Többségetek már összefuthatott a neten hullámokban támadó Einstein-rejtély (amit csak az emberek 2%-a tud megoldani…) valamelyik verziójával. A lényege, hogy öt házban lakik öt ember, ötféle háziállatuk van, ötféle italt kedvelnek vagy öt nyelven beszélnek, majd úgy egy tucatnyi állításból össze kell rakni, hogy kihez mely elemek tartoznak. A magam részéről imádtam ezt a feladványt, csak azt sajnáltam, hogy nagyon nehézkes papíron, vagy mondjuk Excelben párosítgatni az adatokat, és hogy nincsenek újabb variációk. Steamen 663540 néven könnyebben megtalálható Murder. Nyolc nehézségi szinten képes összekeverni az adatokat, így több ezerszer (esélyesen milliárdszor), ismétlés nélkül futhatunk neki a kirakósnak. A kezelése messze nem elég kidolgozott ahhoz, hogy kényelmes, „mainstream” játék lehessen, de aki szereti ezt a rejtvénytípust, annak kihagyhatatlan.
6. GemCraft - Chasing Shadows
- Kiadó: Armor Games Studios
- Fejlesztő: Game in a Bottle
- Megjelenés: 2015. 04. 30.
- Platform: PC, böngésző
Azt ígértem, hogy a toronyvédő (és más, sokak által túl kazuárnak tartott) játékok többségét kihagyom, de van, amit nem lehet. A hazai gyártású GemCraft nem a legszebb, leglátványosabb és legháromdésebb megoldás, főleg, mert eredetileg Flash játéknak készült, azonban az egyik legváltozatosabb a kombinálható drágakövek, választható skillek és nehezítések, valamint egyéb meglepetések miatt. Így aztán könnyű nekiindulni, a játék teljesítése sem túl nehéz, a 999 szintes kihívások azonban jóformán korlátlan játékidőt hoznak. A Flash-változatát ráadásul ingyen is kipróbálhatja bárki, Steamen pedig megvásárolható a mikrotranzakcióktól mentes verzió. És hamarosan a folytatása is.
5. Panzer Corps
- Kiadó: Slitherine
- Fejlesztő: Flashback Games
- Megjelenés: 2011. 07. 10.
- Platform: PC
Újabb határeset, mivel a Slitherine azért nem az a kimondott indie fejlesztőház, a kiadónál ráadásul a fizetős DLC-ket is kissé túlságosan kedvelik. Másrészt viszont ez Panzer General, csak némileg modernebb köntösben. Azt hiszem, veteránoknak ennyi elég is róla, és nagy eséllyel meg is vették már valamilyen verzióját. De azért a kezdőknek is érdemes az alapkiadásra lecsapni, ha valahol akciós vagy csomagban adják. Amúgy van belőle WH40K-verzió is, a Warhammer 40,000: Armageddon, bár azzal még csak pár órát töltöttem, így nem akarom komolyabban értékelni. Ellenben, ha valaki WH40K-t szeretne, és körökre osztva, a Gladius - Relics of War egyfajta Civilization lite-ként kiváló erre a feladatra.
4. Battle Chef Brigade
- Kiadó: Adult Swim Games
- Fejlesztő: Trinket Studios
- Megjelenés: 2017. 11. 20.
- Platform: PC, PS4, NS
A BCG legfőbb erőssége számomra a szívmelengető története, közepesen lökött szereplőivel. Azért emellett persze a játékot is remekül összerakták: egy kis arcade bunyó, nagy adag match 3, egy csipet anime, és persze napi feladatok, ha valakinek nincs kedve túl sokszor végigvinni a történetet. A lényeg, hogy le kell vadásznunk az ebédre valót, és az így kapott színes elemekből kikeverni valamit, ami megfelel a zsűritagok igényeinek. Könnyűnek hangzik, de az időlimit miatt nem mindig az, szükség lesz némi taktikázásra, számolgatásra is hozzá.
Aki hasonlóan kedves, de inkább csak az ügyességre építő játékot keres, annak a Hat in Time ajánlott. És ha már az szóba jött, akkor legyen itt a Celeste is, aminek tulajdonképpen semmi köze ehhez a programhoz, és túl ügyetlen/türelmetlen vagyok hozzá, hogy befejezzem, így másképp nem kerülhetett a listába, de kivitelezése és mondanivalója miatt megérdemli a figyelmet.
3. Into the Breach
- Kiadó: Subset Games
- Fejlesztő: Subset Games
- Megjelenés: 2018. 02. 27.
- Platform: PC, NS
Nemrég bárki ingyen beszerezhette a játékot, aminél kevés jobb üzlet van a neten. Mégis volt, aki lemondott róla, mert pixeles. Igen, az. Egyébként meg 2018 egyik legjobb stratégiai-taktikai játéka. Az FTL fejlesztői úgy gondolták, hogy a hírhedten véletlenszámgenerált játékuk után ideje egy kicsit kiszámíthatóbbra váltani. Ezúttal minden fegyver az adott értéket sebzi, az ellenfél lépéseit előre láthatjuk, ahogy a mi akcióink eredményeit is. Ráadásul körökre osztva taktikázhatunk, mindent alaposan átgondolva. A véletlenszerűséget a felbukkanó ellenféltípusok csekély változatossága és a véletlenszerűen felbukkanó néhány cserefegyver jelenti. Valamint a gyökeresen eltérő megoldásokkal operáló háromfős csapatok. De ennyi is elég volt ahhoz, hogy vagy százszor nekifussak az esetenként akár 30 perc alatt lezavarható hadjáratoknak, mert éppen annyira tért el mindegyik menet, hogy ne legyen megszokható és unalmas.
2. PC Building Simulator
- Kiadó: The Irregular Corporation
- Fejlesztő: Claudiu Kiss
- Megjelenés: 2019. 01. 29.
- Platform: PC, PS4, XOne, NS
Ez a játék mostanában a zen kertecském: időnként elindítom, kijavítok vagy összeállítok néhány gépet, haladok lassan a történetben (nem mintha 1-2 ötletesebb mini küldetéssoron kívül lenne komolyabb sztori), és egyszerűen csak kikapcsol. Aztán megunom az ismétlődő feladatokat, tartok némi szünetet, majd újrakezdem. Egyszerűen csak kellemes virtuálisan összeválogatni az alkatrészeket és néhány perc alatt megépíteni belőlük egy remek PC-t. Persze lehet, hogy hosszabb távon nem lesz ilyen jó a helyezése, de nagy előnye, hogy viszonylag friss. Másrészt minden PC-s játékosnak érdemes legalább alapszinten megismernie a rendszert, amit használ, úgy a FB csoportban sem kéne időnként elmagyarázni, hogy pl. egy X470-es alaplap miért nem jó választás az i9-9900K mellé.
1. Cat Quest 1-2
- Kiadó: PQube Limited
- Fejlesztő: The Gentlebros
- Megjelenés: 2017. 08. 08./2019. 09. 24.
- Platform: PC, PS4, NS, iOS, Android
Igen, ez. És csak végtelen jóindulatom miatt nem kapott két helyet a duó. Kazuár Zelda, macskákkal, rajzfilmes grafikával, idióta szóviccekkel. Akár családi szórakozásnak is jó, már, ha a csemetét érdekli a történet és hajlandók vagyunk műfordítani (mondjuk a szójátékok miatt tuti ez lenne a tolmácsolás Dark Soulsa…). És azért, ha valaki kihívásra vágyik, a Mew Game megadja. A folytatás meg pont olyan, amit elvárhatunk egy tisztességes cégtől: több és fejlettebb. Új földrészt kapunk, kutyákkal, új ellenfeleket és új felszerelést, illetve megjelennek a távolsági fegyverek is. Ráadásul végre ketten is nekivághatunk a kalandnak (sőt, a gépi partner sem zavaróan buta). És persze, hogy még több fárasztó szóvicc és popkulturális utalás került bele.
Az évtizedet összefoglaló listáink még folytatódnak, tarts velünk a továbbiakban is!