Madagascar 2




Már 3 éve annak hogy ki jött a Madagascar- The Game című játék ami a Madagascar animációs filmre alapszik és most 2008-ban jön a következő rész is mind a mozivásznon mind pedig PC-n. Nem akarom sokáig ragozni a Madagascar- The Game ellentétben a filmmel nem volt sikeres, a PC GURU értékelése is csak 65%-os volt és az olvasói is alig több ennél, szóval az első része meg bukott (Amit egyébként a Beenox fejlesztett és nem értem mért, de az Activision adott ki). Na de felejtsük el a múltat és koncentráljunk a jelenre. Jön a képernyők elé a 2. rész is és persze ezzel párhuzamosan a játék verziója is. Ami Madagascar: Escape 2 Afrika néven fut. Miútán még nem jelent meg a játék (és sajna demót sem tudtam szerezni) ezért nem tudok tesztet írni, de lényegtelen mert igy sem várok sokat a játékról. De nem is azért lett a játék neve a post címe (csak most kapóra jött a 2. rész eljövetele). Most inkább általánosságba szeretnék írni azokról a játékokról amiket filmek vagy animációs filmek alapján írnak át.

The black list


Nem tudom ki hogy van vele de nekem nem tetszenek a filmekről koppintott játékok. Talán azért mert egyszerűen nem jönnek be a játékmeneteik, mint például megyek egy mese figurával és ugrálok jóbbra balra és közbe arra hajtok hogy minél több korongot szedjek össze (ami persze a Madagascar játékból sem maradhatott ki , vagy talán azért mert nincsenek igényesen meg csinálva, nem tudom, de most inkább az utóbbi felé hajlok. A Madagascarral nem játszottam sokat mert egyszerűen nem tetszett sablonos, egyhangú, unalmas volt. Persze hogy ne csak ezt az egy játékot hozzam fel példának ott van mindjárt ( az egyedüli amivel egy kicsit is el tudtam szórakozni) a Shrek 2 ami szintén aratott a mozivásznon. De ebben sem volt túl sok azon kívül, hogy voltak valamilyen szinten ellenségek, meg tudtál olyasmi féle tárgyakat fel szedni amit aztán a későbbiek során fel tudtál használni. Erről többet nem is tudok mondani, egyébként a PC GURU ezt is csak alacsonyan értékelte, de de hát mit vártatok? Na de ismét csak azt tudom mondani hogy térjünk vissza a jelenhez jött a Shrek 3, de nem tarolt mint azt a nagy közönség el várta volna, ennek ellenére csináltak játékot is belőle amit én már ki sem mertem próbálni, de nem bántam meg, ez is rémesen sikerült. Persze ide még ezernyi példát fel hozhatnék mert szerintem igen kevés olyan játék van amit mese filmből írtak vagy hasonlókból írtak át és jól sikerült. De azért vegyünk csak 1-2 példát röviden... Itt van a nagyszerű csodacsibe c. film, aminek szerintem már nem is kell mondanom, de szörnyen sikerült a játék változata. Persze a remekül sikerült Transformersnek meg a Hulknak is készül játék verziója, sajnos mindannyian meg buktak. Vagy például a Narnia, a Harry Potter részek (melyek közt azért volt 1-2 jó is). És még rengeteggel tudnám folytatni a sort. Persze mint mindenhol itt is vannak kivételek de ez esetben igen ritka.

Ez van, ezt kell szeretni.

Én nem tudom hogy mért ilyen rosszak az ezekből a filmekből "vett" játékok, de én már egy kicsit unom. Lehet hogy csak egyszerűen rossz a fejlesztői csapat vagy nincs rá elég idő, pénz vagy csak azt mondják hogy úgyse lesz ebből nagy befektetést örüljenek hogy egyáltalán van valami... Nem tudom, de jó lenne valamit csinálni mert idegesítő hogy amikor megnézek egy nagyon jó filmet a moziban vagy mindegy hogy hol és (most kicsit dedósan fog hangzani) át szeretném élni a kalandjaikat számítógépen is, és akkor bizony nagyot koppanok és azt kérdezem magamban hogy hát mi ez??? én nem is ezt láttam a filmben... Persze nem teljesülhet minden kívánságunk, de azért legalább ennyi örömöt meg adhatnának nekünk, akik meg veszik azokat a játékokat. Hát de most őszintén, nem? Na de azért én reménykedem hogy rá döbbennek hogy nem ártana egy kicsit több energiát bele őlni abba a bizonyos programba. Egyébként ezt a "cíkket" még nagyon sokáig tudtam volna írni de szerintem így is értitek hogy mire akarok ki lyukadni. Végül is ez csak az én véleményem, de azért kíváncsian várom a tiéteket is.