Nálunk a játékfejlesztés sajnos nem részesül akkora támogatásban, mint néhány környező országban (gondolunk itt elsősorban Lengyelországra és Csehországra), éppen ezért kicsi az esélye annak, hogy olyan nemzetközileg is elismert, milliós eladásokkal büszkélkedő alkotás szülessen, mint például a The Witcher-széria, a Mafia, vagy épp a Kingdom Come: Deliverance. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy képtelenek lennénk remek programokat letenni az asztalra, a hazai játékfejlesztés ugyanis már több évtizedes múltra tekint vissza, ez idő alatt pedig a különböző csapatoknak köszönhetően számos klasszikus született. Feltehetően senkinek sem kell bemutatni például a Digital Reality által készített Imperium Galactica-játékokat (különösen a második része lett sikeres), az 1NSANE-t, vagy épp a Stormregion munkásságát (S.W.I.N.E., Codename: Panzers-széria), de akad még pár remek cím a matyóhímzett tarsolyban. Ezúttal viszont nem a sokéves, esetleg évtizedes játékokat felemlegetve emlékezünk meg az anyanyelv nemzetközi napjáról, inkább az elmúlt tíz év terméséből szemeztünk – szerencsére így sem volt nehéz kitölteni a helyeket. Fontos megjegyezni, hogy megjelenési dátum alapján állítottuk fel a sorrendet, a helyezés tehát nem a minőséget tükrözi.

5. Sine Mora

Listánk legrégebbi, 2012-ben megjelent darabja rögtön egy kisebb kakukktojásnak tekinthető, a Sine Mora ugyanis csak részben magyar alkotás, hiszen híres japán videójáték-tervező, Suda51 is besegített a Digital Reality csapatának, a program zenéjét pedig a Silent Hill-szériáról ismert Jamaoka Akira szerezte. Ettől függetlenül azonban méltán lehetünk büszkék a bullet hell kategóriában indult programra, nem csupán annak dieselpunk körítése, hanem játékmenete miatt is. A Sine Mora némileg megkavarta a shoot ’em up műfaj állóvizét, az életerő szinten tartása helyett ugyanis az idővel kellett benne versenyezni – a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a bekapott találatokkal csökkent a számláló, ha viszont sikerült valakit leszednünk, azzal értékes másodperceket nyertünk. További érdekesség, hogy a játék érdemi történettel is rendelkezett (a zsánerben ez azóta sem egy megszokott dolog), az pedig már csak hab a tortán, hogy az alapjáraton 2D-s, de 3D-s hátterekkel dolgozó látvány a maga idejében fantasztikusnak számított. A Sine Mora máig a műfaj egyik legjobban sikerült darabja, így joggal lehetünk rá büszkék – még úgy is, hogy a minőség nem 100%-ban a mi érdemünk.

4. The Incredible Adventures of Van Helsing: Final Cut

Ha a hazai játékfejlesztésről beszélünk, akkor lényegében megkerülhetetlen a NeocoreGames munkássága, hiszen a 2005-ben alapított stúdiónak számos remek stratégiát köszönhetünk – jobbára az Artúr király mondakörre alapozva (erre hamarosan visszatérünk), de belekóstoltak már a Warhammer 40K világába is. 2013-ban aztán némiképp kimozdultak a komfortzónájukból, a The Incredible Adventures of Van Helsing ugyanis egy vérbeli akció-RPG volt, ami nagykanállal merített a Diablo játékmenetéből. A sziklaszilárd alapoknak köszönhetően rendkívül élvezetesre sikeredett a gótikus-noir hangulatot árasztó Borgovában játszódó kaland, holott – a címével ellentétben – nem Bram Stoker híres vámpírvadásza került a középpontba.

Hanem fia, aki szerencsére nem esett messze attól a bizonyos fától, így a hangsúlyt természetesen a démoni hordák minél változatosabb felszeletelése kapta. A nemzetközileg is rendkívül sikeres játékhoz aztán két folytatás is készült, 2015-ben pedig megjelent a teljes trilógiát magában foglaló, minden jóval megspékelt kiadás. A The Incredible Adventures of Van Helsing: Final Cut nem csupán szebbé varázsolta az alapjáraton is mutatós címeket, de a fő történetszál után is kellő tartalommal szolgált, így biztosítva közel 50 órányi játékidőt. Emellett az egyes felvonások befejezése után hősünk fejlődése sem ment a levesbe, így a stáblistáig fejleszthettük a különböző képességeket és a felszerelést, ez pedig nagyban hozzájárult a szavatossághoz. Kisebb bugok sajnos a mai napig szép számmal akadnak, az élmény és a prezentáció ugyanakkor bőven kárpótol a kisebb kellemetlenségekért, ráadásul az ára is baráti (már annak fényében, hogy három játékot kapunk), így a műfaj rajongóinak mondhatni, kötelező vétel.

3. Pinball FX3

Az előbbi csapathoz hasonlóan a budapesti székhelyű Zen Studios is egy műfajban mozog igazán otthonosan, hiszen a fejlesztők legfőképp a flipperezés örömét a képernyőkre varázsoló Pinball FX-szériáról ismertek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének másfajta címeik (elég csak az Operencia: The Stolen Sunra vagy a tavaly megjelent Circus Electrique-re gondolni), de tény, hogy az ilyen-olyan kitérők után végül mindig visszatalálnak az asztalokhoz – a rajongók legnagyobb örömére. A Zen ugyanis olyan minőségben szállítja ezeket a programokat, amelyre más csapat nemigazán képes, a különféle kollaborációknak köszönhetően pedig a változatosságra sem lehet panasz. A franchise történetében ugyanis megelevenedett már a Family Guy, a Star Wars, A cápa, az Alien, de még a Skyrim és a Marvel is – ezzel a felsorolással pedig csupán a felszínt kapargattuk. A 2017-ben napvilágot látott Pinball FX3 ráadásul számos közösségi funkcióval (melyek leginkább a versenyszellemet igyekeztek feltüzelni) gazdagította a jól ismert játékmenetet, emellett sokkal modernebb és letisztultabb lett a kezelőfelület is – a megújult látványnak köszönhetően pedig gyönyörűen kidolgozott asztalok várták a golyókat, mindezt végül az ismét megújult, aktuális keretprogram tartja egyben. Az alapjáraton teljességgel ingyenes programhoz számtalan új terep érkezett az évek során, a játékmenet pedig mind a könnyed szórakozásra vágyókat, mind pedig a legmagasabb pontszámra pályázókat egyaránt kiszolgálja, így bárki számára remek kikapcsolódást nyújthat.

2. Chicken Police

Szintén a fővárosban alakult a The Wild Gentlemen névre hallgató, kezdetben mindössze tíz főt számláló stúdió, legelső játékuk pedig igazi kuriózumnak mondható. A 2020-ban debütált Chicken Police ugyanis egy olyan kalandjáték (bár inkább vizuális novella) volt, amely ügyesen vonultatta fel a ’40-50-es évek film noirjainak minden fontosabb kellékét. A főszereplőt alakító, némiképp kiégett magánnyomozót ezúttal nem Sam Spade-nek, hanem Sonny Featherlandnek hívták, Humphrey Bogart helyett pedig egy kakas játszotta a visszavonulását tervező detektívet. Igen, kakas, a Chicken Police esőáztatta városát, Clawville-t, ugyanis csupa emberszerű állat lakta, ami meglepően egyedivé varázsolta a koncepciót, de szerencsére nem vette élét az olyan komoly témáknak, mint például a rasszizmus vagy a korrupció. Az ismerős panelekből építkező cselekmény természetesen számos nyomozós részt, kihallgatást tartalmazott, de a kötelező érvényű femme fatale karakter sem hiányzott a képből. A fekete-fehér (csak a történet szempontjából fontos elemek kaptak színeket) látványvilág pillanatok alatt megalapozta a hangulatot, és bár néhány játékmechanika (leginkább az üldözéses jelenetek) nem sikerült túl jól, az összhatás bizony remeknek mondható, főleg, hogy egy kis csapat debütáló alkotásáról beszélünk.

1. King Arthur: Knight’s Tale

Ahogyan azt a Van Helsing kapcsán már említettük, a NeocoreGames bizony kétszer is szerepel a listán, hiszen a King Arthur: Knight’s Tale a tavalyi év egyik megkerülhetetlen darabja – a hazai fejlesztéseket tekintve legalábbis mindenképp. Azonban míg a korábbi, Artúr király történetére alapozó alkotásaik inkább a Total War-szériára hajaztak, addig a Knight’s Tale legfőképp az XCOM-játékokra hasonlít, némi roguelite beütéssel. A címszereplő ráadásul nem is kapott főszerepet, sőt lényegében Artúr lett a játék főellenfele, aki holtából visszatérve terrorizálja az ország lakóit. Fia, Sir Mordred szerepében kell tehát pontot tennünk az egykori uralkodó sötét fordulatot vett történetére, ez pedig pontosan olyan nehéznek bizonyul, mint ahogy hangzik.

A körökre osztott taktikai csaták során ugyanis minden egyes sebesülés sokat nyom a latba, hiszen a páncél és életerő leamortizálása után már az a vitalitás kezd el csökkenni, amit csak a központul szolgáló Camelotban tudunk helyrehozni – ha pedig egy lovag fűbe harap, akkor bizony végleg búcsút inthetünk neki. A nehézség éppen ezért eléggé meredeknek számít (ezzel még inkább a rétegjáték kategóriába terelve a programot), cserébe ízletesebb a győzelem, és jobban megbecsüljük a rendelkezésre álló (egyébként véges számú) kompániát. A mély harcrendszer mellett a fejlődés és a felszerelés menedzselése is a felsőkategóriába tartozó szerepjátékokat idézi, a méretes tárképek felfedezése pedig hosszútávon sem válik unalmassá vagy vontatottá, így egyáltalán nem csoda, hogy a műfaj kedvelői a kisebb-nagyobb hibák és hiányosságok ellenére, mind a mai napig lelkesen vetik bele magukat a kellő felkészültséget és idegrendszert igénylő csatározásokba.

Beszélni magyar

Mivel a mai napon csodaszép anyanyelvünket ünnepeljük, ezért úgy gondoltuk, hogy szentelünk egy röpke bekezdést a szinkronnak, hiszen korábban több olyan alkotás is született, melynek szereplői magyarul szóltak hozzánk. Már a bevezetőben szóba került Imperium Galactica is kapott szinkront akkoriban, a tendencia tehát nem a 2000-es években indult, viszont tény, hogy ez a kezdeményezés akkoriban élte virágkorát. A S.W.I.N.E. mellett az egyik legismertebb példa erre a vitatható okokból kultuszjátékká vált Postal 2, melynek aranyköpéseit („Aláírnád ezt a petíciót?”) vélhetően senkinek nem kell bemutatni. Legalább ennyire ismert a 2007-es The Witcher magyar szinkronja, melynek minősége ugyan alsó hangon is vitatható, cserébe örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, köszönhetően a felettébb veszélyes halottizéknek.

A Hogwarts Legacy sikereit látva könnyű elfelejteni, hogy valaha még az Electronic Arts is fontosnak tartotta a Harry Potter-játékadaptációinak minőségét, melyek közül egyértelműen kiemelkedik a Főnix rendje, melynek karaktereit a filmekből ismert hangok szólaltatták meg, méghozzá felettébb igényes formában. Ha pedig már EA, nem mehetünk el szó nélkül a FIFA-sorozat egykori kommentátor-párosa, Hajdú B. István és Faragó Richárd kiváló munkája mellett sem, a szakértők ugyanis számos meccset varázsoltak igazán izgalmassá. A Crytek Hungary műhelyében készült Crysis Warhead pedig a magyar káromkodás-paletta egy jelentős részét volt képes felvonultatni a mindössze pár órás játékidő alatt – ha másért nem, hát ezért mindenképp emlékezetes maradt.

Neked melyik a kedvenc magyar fejlesztésű játékod?