IMDb

Korábban már írtam egy pár sort a Death Note című anime sorozatról. Az egyik kedvencem mind a mai napig és nem csak nekem. Óriási rajongó tábora van, több élőszereplős film is készült már belőle. Így nem is meglepő, hogy Hollywood is lecsapott a lehetőségre. Már évek óta pusmogtak róla, hogy majd lesz amcsi Death Note film, de az valahogy csak nem akart összejönni. Végül csak rendezőt és írókat talált, meglettekk a főszereplők is. Viszont nem mozifilm lett, hanem a Netflix gondozásában készült el a produkció. Én ekkor már hátradőltem a székemben, mert nagyon nagyra tartom a Netflixet. A TV-zés és filmezés új útját tették lehetővé és produkcióik nagyon magas színvonalat képviselnek. Persze ők sem tévedhetetlenek. Amit például a Death Note filmjük is bizonyít. Mert ez a produkció, gyakorlatilag értékelhetetlenül rosszra sikeredett.

Light Turner a suli lúzere. Pénzért old meg másoknak dolgozatokat. Aztán egy nap szó szerint ölébe hullik a szerencse egy füzet képében, aminek a neve Death Note. Ennek a füzetnek a segítségével, Light bárkit képes megölni. Csak bele kell írnia a személy nevét és maga elé képzelnie annak arcát. Úgy dönt elkezd bűnözőket ölni, hogy jobb hellyé tegye a világot. Társa is akad az akcióban, Mia a szurkolólány és a füzetet elhagyó halálisten Ryuk. Light pedig felveszi a Kira álnevet, aki megöli a gonoszságot. A folyamatosan előforduló furcsa halálesetek felkeltik a figyelmet és egy magánakvaló különc nyomozó, L kezdi vizsgálni az ügyet.

Még talán tavaly twitteren keveredtem vitába valakivel, hogy el nem tudom képzelni, hogyan tudna Hollywood egy normális DT filmet készíteni. Mégpedig azért, mert az egész annyira japán, annyira átitatja annak a kultúrának a furcsasága. Le is lettem gyk. hülyézve, ugyanis vitapartnerem kötötte az ebet a karóhoz, hogy ez igenis egy nyugati sztori, adja magát, hogy a legnagyobb filmes nagyhatalom hozzányúljon. Nos, a Netflix Death Note filmje mégis engem igazolt. Ez a film gyakorlatilag a legrosszabb rémálmaimat váltotta valóra, amit ebből az alapanyagból kilehet hozni. Minden idegesítő tulajdonságát magán viseli, ami a tipikus amerikai sz*r remake-eket jellemzi. Rögtön bele is csapnék a közepébe. Az amerikaiak konkrétan nem értették meg, hogy a Death Note miről szól. Morális és erkölcsi kérdések. Tényleg megölhetünk-e valakit, ha módunkban áll és ezzel jobbá tenni a világot, vagy megmenteni valakit? Ha természetfeletti képességekkel tudunk igazságot osztani, felelsősségre lehet-e egyáltalán vonni bárkit is? Ezekkel még érintőlegesen sem foglalkozik a film. Egyszer beszél róla Mia és Light, hogy akit feltesznek az internetre, hogy ölje meg őket Kira, talán nem is gonoszak, csak valak hülyéskedik, szóval nem kellene ezzel az erővel játszani. Ennyi! Ennyi tanulságot tudtak megfogalmazni a jenkik.

A füzet használati utasításába is belenyúltak. Abba most nem mennék bele, hogy mennyire változtattak meg szabályokat, hogy a finálé valahogy védhető legyen logikai szempontból. Eléggé izzadságszagú a megoldás és nyakatekert. De ezen annyira nem is akadtam ki, viszont azon már igen, hogy hogyan működik. A Halállista egy erő, egy erő amit a halálistenek használnak. Gyakorlatilag a saját varázserejük, akaratuk egy füzet formájában. Amit beleírnak megtörténik. Na, ez nem tetszett az amcsiknak és úgy gondolták, hogy ezen változtatni kell. De lehet, hogy igazából ezt sem értették meg. Végül is mindegy. Szóval itt az van, hogy akinek a füzetbe beírja a nevét Light, azt igazából Ryuk öli meg, mint egy jedi. Kapálózik a levegőben a karjaival, amivel eltöri az óriáskerék alkatrészeit, stb. Mondjuk, hogy akik csak lesétálnak a háztetőkről azokkal nem tudom mit csinál és nem is mutatják olyankor a halálistent. Mintha ők is érezték volna, hogy ez egy baromság.

Az anime sorozat nem volt igazán véres. Egyetlen egy jelenete van, amikor tényleg átmegy véres brutalitásba és ott jól is kezelték azt a halálesetet. Így kellett történnie. A halálok, csonkolások és vérengzés nélkül is sokkolóak voltak. A Netflix szerint viszont nem. Így gyakorlatilag minden egyes halálnem értelmetlenül kegyetlen lett. Ha elütnek valakit, az kettészakad, kamiontartályni vér repül ki belőle, szétrobbanak a fejek. Az egész szellemiségét degradálják ezek a jelenetek és az embernek az az érzése, hogy nem is Death Note-ot néz, hanem a Végső állomás csak dvd-re gyártott 129. részét. Komolytalanná és nevetségessé tették az egyébként véresen komoly szituációkat.

Szeretném leszögezni, hogy nem az a baj ezzel a filmmel, hogy változtat az alapanyagon. Hogy más szellemiségben készül, hogy egy alternatíát kínál. Örülnék neki ha így lenne, mert az idei Ghost in the Shell film például ezt csinálta és számomra kifogástalan volt! Imádtam azt a filmet! Mert igényesen és értelmesen változtatott, megmagyarázta azokat a dolgokat, amikbe belenyúlt. Persze ettől még lehet nem szeretni. Sokan nem is szerették. Ő bajuk. A Death Note viszont öncélúan teszi ezt és érezni az egész alkotói hozzáálláson, a “mi jobban tudjuk” attitűdöt. Azért változtatnak rajta mert megtehetik. Mert kényelmesebb, hogy ezzel rombolnak és értelmetlenné teszik a saját portékájukat, az már valamiért nem érdekli őket. Ha az alapanyag bizonyos elemei olyanok, hogy azok nem fognak jól mutani a feldolgozásban, rendben változtassanak. De akkor a változtatás legyen már jó! Adjanak valamit cserébe azért, mait elvettek. Ezen a ponton pedig a Death Note csúnyán elvérzik, mert minden egyes válzotatása SZ*R! Nem csak a történetbeli változtatások, hanem a karaktereké is.

A sorozat és a manga négy legfontosabb figurája volt Light, Misa, L és Ryuk. Mindegyikőjüket olyan gyalázatosan adaptálták, hogy arra szavak nincsenek! Light nem egy zseni, aki változtatni akar a világon, jobbá tenni azt. Hanem egy idióta, akit állandóan megvernek az erősebbek, csajozni használja a Death Note-ot (úristen b*szd meg). Tényleg egy életképtelen nyomorult. Nyoma sincs annak a számító, mindenre elszánt gonosztevőnek, akinek lennie kellene. Semmi tekintélye. A sorozatban, mégha nem is értettél vele egyet, akkor is képes volt lenyűgözni az embert a terveivel, a hozzáállásával. Ezt itt teljesen lerombolták. Ehhez még hozzájön, hogy ez a Nat Wolff nevű gyerek, oylan kriminálisan rossz színész, amiért jobb helyeken akasztanának! Vagy végtelenül enervált, vagy bohóc módjára túljátssza a jeleneteit. Ezen a két spektrumon képes mozogni, a közte lévő igen vastag színészi tartomány számára elérhetetlen. Felhívnám a figyelmet a jelenetre, amikor először találkozik Ryuk és Light. Nem hittem a szememnek! Light sikít mint egy fürdős k*rva, szaladgál, vinnyog. Lefagyva néztem a jelenetet anyira rettenetes.

Misa a sorozatban egy naív lány volt, aki annyira szerelmes volt Kyrába, hogy bármit megtett érte. Nem érdekelte, hogy kihasználja őt, megelégedett vele és boldogan lett ő a második Kyra, használva egy másik Halállistát (Ja apropó, aki várja Remet, vagy a többi halálistent és Halállistát, ne tegye, ugyanúgy a sorozat fontosabb mellékszereplőit se. Említés szintjén sincsenek benne). Itt a karekter neve Mia, egy pomponlány, aki nem tud mihez kezdeni magával, hát jobb híjján összejön a suli lúzerével, hogy ő is ölhessen. Teljesen megfordították a két karakter viszonyát, ami egy jó ötlet, de semmit nem kezdtek vele igazából. Mert nagyjából semmit sem változtat a dolgon, hogy egy idő után Mia sokkal inkább uralkodik Lighton. Sőt, a finálé igazából teljesen zavarossá teszi a kapcsolatukat, hogy most akkor ki szeretett igazából kit, vagy ki vezetett félre kicsodát. Ezt is talán csavarnak szánhatták az írók, de az egész rettenetesen kusza és érthetetlen és nem azért mert annyira csavarosan van megírva.

AZtán ott van Ryuk. A filmben úgy néz ki ő intézi a halálokat, néha megjelenik, mond egy pár értelmetlen hülyeséget, aztán eltűnik. Nincsenek megmagyarázva a motivációi, egyszerűen csak úgy idejön, néha mond valamit Lightnak, röhög, almát eszik és lelép. A sorozatban szépen kibontják a figuráját, hogy azért teszi midnezt, mert nem érzi jól magát a halálistenek világában, hogy unatkozik. Látni akarja, hogy egy ember mit kezd a listával. Illetve azt is elmondja, hogy a halálistenek azért ölik az embereket, mert azzal elveszik az illető életének az éveit, amit leélhetett volna, aztán az hozzááadódik az ő élettartamához. Ezt teljesen kihagyták, ezzel gyakorlatilag értelmetlenné tették a figura jelenlétét. A halálisten szemének képességét pláne nem vonták bele a sztoriba. Mégis, Ryuk jelenetei a legemlékezetesebbek még így is. Nem azért mert annyira jól nézki, sőt! (Minden egyes jelenet sötétben játszódik, hogy ne kelljen nagyon mutaogatni, annyira süt az olcsóság a filmből. Amit mondjuk nem értek, mert 40-50 millió dollárból hozták össze.) Hanem azért, mert sikerült megszerezni a szerepre Willem Dafoet, aki úgy néz ki, rettenetesen élvezte ezt a szerepet és gyakorlatilag a hangjával egy olyan félelmetes kisugárzást kölcsönzött a figurnak, ami elvonja a figyelmet arról, hogy igazából semmi értelme a karakterének. Mondanám, hogy ezért ne szinkronnal nézzétek, de ugye Netflix produkció, szóval valószínűleg soha nem lesz hozzá szinkron. Másrészt meg… hát inkább sehogy se nézzétek a filmet. Vagy csak Ryuk jeleneteit.

És akkor ott van L. Az egész sorozat leghíresebb és legjobban megírt figurája. Ő a legnagyobb vesztese a filmnek. A furán viselkedő, mozgó, gondolkodó, szinte autistára emlékeztető, mégis zseni és végtelenül fegyelmezett figurából, egy ordítozó, nyáladzó idegbeteg vadállatot csináltak, aki igazából nem is nyomoz. Nem jön rá igazából semmire. Pofátlan módon átveszi a nyomozást, mert ő L és kész. Mindenre csak úgy rájön, mert ő L, mert rákell jönnie a dolgokra, ez van a forgatókönyvben. De hogy ez lelegyen vezetve logikusan és értelmesen, hogy lássuk az összefüggéseket, hogy ő hogy vonja le a következtetéseit az már nem volt a koncepció része. Hiszen ahhoz megkellett volna írni azt a sztorit rendesen, mert az alapanyagból gyakorlatialg mindent kilúgoztak, a változtatásokhoz meg nem tudták úgy átírni a saját sztorijukat, hogy ilyen finomságokkal tudjanak szolgálni. Ezzel gyakorlatilag a Death Note legjobb részét tették teljesen tönkre. Azokat az izgalmas részeket, amikor a nyomozások folynak, sokszor csak fejben. És ezek mind mind L karakterén csapódnak le. Egyáltalán nem éreztem L-t kifinomultnak, vagy veszélyesnek. Egy csávót láttam kapucniban, aki úgy ül, mint egy majom, úgy sétál mint egy majom és úgy viselkedik mint egy hisztis óvodás ha valami nem jön össze. Kedves írók és rendező géniuszok, nektek komolyan ezt jött le L-ből? Vagy ez nektek szimpatikusabb? Ennyire hülyék vagytok? A másik dolog a casting. Lakeith Stanfield a Straight Outta Comptonban bizonyította, hogy jó színész. De ezt a karaktert sem ő, sem az írók nem érteték meg. Az egész alakításán látszik, hogy gőze nincs róla, hogyan működik L, hogy miért viselkedik úgy ahogy. És akkor jöhetnek majd a rasszista szövegek meg mittudom én, de akkor is beleállok. L NEM NÉGER! Nem érdekel, hogy a többi figura fehér lett, L se nem fehér, se nem maori harcos, se nem latin, pláne nem fekete! L-t igenis hagyni kellett volna ázsiainak, ha nem is japánnak! Nem tudom összeegyeztetni ezt a karaktert egy fekete színésszel és kész, sem másmilyennel! Akár Light lehetett volna mexikói is fekete is. Miért ne? De L nem! Az egész figurából süt a keleties furcsaság és valószínűleg emiatt nem tudtak mihez kezdeni vele. A bajt pedig csak tetézték a polkorrektségre való törekvésükkel, ezt gyakorlatilag a színész is elismerte, ha csak viccesen is, amikor bejelentkezett Joker szerepére twitteren.

A filmet egyébként az az Adam Wingard rendezte, aki leginkább horror filmeiről lehet ismert. Én ezzel együtt 4 filmjét láttam(amikben nem társrendező), amiből három szerintem katasztrofálisan sz*r, például ez, a You Are Next és a Blair Witch. Egyetlen filmje tetszett a The Guest. Az tényleg irgalmatlan jó volt. Illetve az első két V/H/S filmben is rendezett egy-egy szekevenciát. Azokért a filmekért se vagyok oda, de azokban pont a jobb kisfilmeket hozta össze furcsa mód. Szerintem borzasztó mód hullámzó teljesítményű ez az ember. Komolyan nem tudom, hogy a The Guestet hogy hozta össze. Abban viszont biztos vagyok, hogy semmit nem akarok látni tőle most már. A következő produkciója a kedvenc koreai filmem feldolgozása, az I Saw The Devil lesz. Rettegek, hogy mit csinál majd vele Hollywood, utána meg Godzilla Vs. Kongot forgat… Hát nem tudom. Utóbbit tuti megnézem, mert ekkora marhasággal azért nem mindennap találkozik az ember, de a bosszúfilmet nem akarom látni.

Hogy ne csak szapuljam a filmet. Szépen van felvéve és jók a zenék. Hát ennyi a pozitívum. Ja meg rövid. Látva a film gyatra minőségét, ki akarna ebből többet? Bár lehet a hosszabb játékidővel kibontottak volna pár dolgot rendesen? Hm... Nem hiszem.

A Death Note egy végtelenül unalmas, üres, az alapanyagát cseppet sem tisztelő, rajongókat szájba hányó hulladék! Embereket lehet riogatni vele, hogyan lehet teljesen elbarmolni egy zseniális alapötletet. Mint rajongó, felháborítónak tartom azt a hozzáállást amivel ezt a filmet elkészítették, a végterméket pedig egy nézhetetlen szemétnek. Bizton állíthatom, hogy az év végi filmes összeállításomnál, mind a legrosszabb és mind a csalódások listáján dobogós helyet fog elérni.

2/10