Igazából már akkor befejeztem a sorozatot amint lehetett, de csak most jutottam arra az elhatározásra hogy írok is róla, mert ami ebben az évadban zajlott azt már nem hagyhatom szó nélkül. Előre leszögezném, hogy természetesen ezt az etapot is remeknek találtam, voltak érdekes, megbotránkoztató és fordulatos részei is (ez a könyvek ismerőjeként külön öröm és fájdalom egyben). Mégis az utolsó két epizód rendkívül mód elszomorított, mert itt jöttem rá hogy az írók egyértelműsítették: Daenerys Targaryen-nek kell nyernie. Nyernie kell, mert sajnos egy Disney hercegnőt csináltunk belőle és nem eshet bántódása, bármennyire is szeretném, vagy szeretnénk egy páran.... biztos hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel.

Igazából az összes fő szálat korrektnek és viszonylag hűnek tartottam a könyvhöz. Tehát Arya, Sansa, Havas Jon, Tyrion és Daenerys szálához nem fűznék hozzá különösebben semmit, csak leírom hogy az eddigi évadok alapján mit gondolok róluk.

- Arya: a 3. évad végéig még nagyon bírtam , de mostanában egyre inkább azt látjuk, hogy elborul az elméje, minden áron ragaszkodik a halál listájához. Maga a karakter sorsa érdekel, de egyelőre nem látom szerepét és sorsát a majdani végjátékban.

- Sansa: az ő karaktere viszont csak most kezd igazán érdekes lenni. Végre felnőtt és olyanokat tesz, amire a sorozat elején nem is számítottunk volna. Ezek ellenére az ő szerepe sem tisztázódott még.

- Havas Jon: Ő igazából hozza a formáját. Segít akinek kell és végez azzal akivel kell. Sajnálatos hogy meghalt, de remélem Melisandre-ba még szorult annyi jóérzés, hogy visszahozza. Kár lenne érte. Meg a vörös asszonyért is, érdekes karakter.

- Tyrion: Most lehet hogy elfogult leszek és sokan nem fognak egyet érteni, de mióta megölte Tywin-t, utálom őt. És erre még rátesz egy lapáttal azzal, hogy segít Daenerys-nek. Pedig egészen bírtam eddig. Kár érte. De még mindig egy zseniális karakter.

- Daenerys: Nos... ha az előbb nem értettek egyet, akkor most meg is fognak utálni. Ki nem állhatom ezt a nőt. Szó se róla, Emilia Clarke jól játsza a szerepet, kellően szép is hozzá, de a karakter egyszerűen gyűlölöm. Az elején még azt mondtam, hogy nem érdekel, messze van, semmit sem fog csinálni (ez mind a mai napig tartja is magát). De amikor elkezdi, hogy visszaveszi a jogos trónját csak utálni tudom. Egész életében nem látta Westerost. Robert harcban nyerte el a trónt. Innentől nincs joga a "jogáról" beszélni. És dühít amikor mégis csinálja.

Most hogy túl vagyunk ezen valami hiányérzetem támadt... Mintha valakit kihagytam volna... nektek nem? Hát dehogy nem!! Ki az a karakter akit tönkre tettek az utolsó részekben? Ki az az ember akiből kinézné az ember, hogy van is keresnivalója a Vastrón közelében? Mondjuk együtt!

Stannis Baratheon

Bizony. Nem fogok hazudni, nem is próbálok elfogulatlan lenni: Stannis volt az egyetlen akinek még tudtam (és tudok most is, mert best karakter ever) szurkolni, mert volt reális esélye is a trónra. De ami fontosabb: joga is van a trónra. Már a megjelenésétől kezdve érdekelt a karaktere. Határozottan és egyszerűen gondolkodik, igazságos és senki nem mer ellent mondani neki aki ismeri. Igaz, a vörös asszony sokszor befolyásolta, de védelmére legyen mondva hogy az a nő elég meggyőző tud lenni, és itt nem az erotikus részekre gondolok. Konkrétan a második évad végén a vesztes csata után, mikor együtt nézik a tüzet. Attól a jelenttől egyszerűen borsózott a hátam. Stannis és csapata egyszerűen egy remekül megírt trió, amitől tényleg sokat vár az ember... személy szerint nekem a kedvenc szálam az övék. És pont ezért ülök most értetlenkedve az asztalomnál. Mi a fenének kellett ezt csinálni velük. Számomra az hogy Stannis megégeti a lányát abszolút idegennek számít tőle (és most nem azért vagyok felháborodva mert a könyveben nem volt ilyen), elhiszem hogy kétségbe van esve, mert bárkivel előfordulhat, de ez értelmetlen volt. Határozottan állítom hogy ennek az egésznek az volt a célja hogy jól megutáljuk őt, és akkor lehet a hibát hibára halmozó "Sárkánykirálynő Viharban született Andalok (megjegyzem andalt Ser Jorah és Ser Barristan-on kívül nem sokat látott) és Elsők stb....." Daenerys-nek szurkolni. És ez már bánt. De azt kell mondjam, hogy én igazából csak jobban megkedveltem az utolsó Baratheon-t és jobban megutáltam ezért az utolsó Targaryen-t. Lehet most gonosznak tartani, utálni, de úgy érzem igazam van. A Vörös Nászt még elnéztem nagy nehezen, de amit itt csinálnak az egyszerűen csak indokolatlan.

Én személy szerint bírom még Lord Baelish-t is, de sajnos a készítők már nem szánnak neki akkora szerepet mint régen, mert bizony abban a figurában még van potenciál.

Félreértés ne essék, hangsúlyozom még egyszer: Imádom a sorozatot, imádom a könyveket és csak buzdítani tudok mindenkit hogy nézze/olvassa őket rendszeresen, mert megérdemlik.

The_Hun