Kérjük jelentkezz be!
Bat-e-Cave

Vedd fel a nyúlcipőt

A 2009/08-as Guruban olvashattatok egy cikket a Nike és az Apple együttműködésében létrejött projektről, melynek segítségével nyomonkövethetővé, megoszthatóvá és lényegében szórakoztatóvá válik a futás. A lap megjelenését követően kaptam jó néhány levelet a témával kapcsolatban, s ez ösztönzött arra, hogy itt a blogban is leközöljem a cikket, ezzel elindítva egy párbeszédet azok között, akik...
2009. augusztus. 03. 13:37
31 komment

Még egy kis csicsergés...

A legutóbbi blog-bejegyzésemben azt osztottam meg a közönséggel, hogy elindítottam a saját csirip-vonalamat, és ezúttal is a témánál maradunk, azaz még mindig twitter, habár most nem magáról a szolgáltatásról, hanem egy a használatát jelentősen megkönnyítő ingyenes programról lesz szó. Nem csak twitter-addiktoknak.
2009. július. 07. 17:46
6 komment

Nekiálltam csicseregni

Jó régen volt az utolsó poszt, nem is húznám az időt kifogások keresésével, inkább belecsapnék a lecsóba és megosztanék veletek egy webes jelenséget, amely ugyan nem újkeletű, de hazánkban most kezd teret nyerni, s többek között magával ragadott engem is. Az alcímből persze már ki lehet találni miről lesz szó, nem titok: én is elindítottam a saját Twitteremet.
2009. május. 04. 11:48
8 komment

Stratégia Konzolon

Az elmúlt hónapban nekem jutott a nemes feladat, hogy leteszteljem a Halo Univerzum legújabb játékát a Halo Warst (cikkem a februári Guru hasábjain olvasható, a konzol rovatban). Aki esetleg nem lenne képben a programot illetően, egy a Halo-trilógiát megelőző játékról van szó és ezúttal nem FPS-ben kell a Covenant orrára csapnunk, hanem RTS keretek között kell rendet tennünk a háborútól dúlt...
2009. február. 13. 14:59
18 komment

A senkiföldje hangulata

Régen nem vita, hogy a Fallout 3 az idei év egyik legütősebb játéka. Eszméletlenül hangulatos szerepjáték, szabadsággal és döntések garmadájával, csak, hogy az egyes feladatok különböző megoldásairól ne is beszéljek. Ezen felül akciójátéknak sem utolsó és a látvány is magért beszél. Mindezek összessége adja azt az atmoszférát, ami miatt elég nehéz elszakadni tőle. Beleöltem már legalább hatvan...
2008. november. 29. 17:11
51 komment

Faith története

El tudod képzelni, hogy milyen lehet minden nap felülről látni a várost? Tudod milyen, mikor egy konténer, egy csatorna, egy cső nem csak szimpla tárgy, hanem lehetőség. Tudod milyen az, mikor a legmagasabb pont nem elérhetetlen, csupán kihívás? Tudod milyen, mikor a metróalagút az egyetlen menekülési útvonal, mikor egy daru jelenti az utolsó mentsváradat? Tudod milyen mikor a füledben süvít...
2008. november. 09. 14:53
23 komment

Budapest Game Show 08

A hétvégén került megrendezésre a második Budapest Game Show, a hazai játékosközösségnek szervezett egyik legnagyobb videojáték-rendezvény, amelynek elsődleges célja, hogy még a megjelenés előtt bemutassa az érdeklődőknek az ősz legnagyobb címeit, gyakorlatilag az év legjobb játékait. Az idei felhozatalban olyan címek szerepeltek, mint a Guitar hero: World Tour, a...
2008. október. 27. 22:42
39 komment

A változásról...

Nos, napvilágot látott az, amit mi már egy ideje tudtunk a szerkesztőség belső köreiben. A PC Guru két emblematikus figurája, Sasa és Grath elbúcsúztak a magazintól, hogy egy új hajóra ülve tovább folytassák útjukat a játékvilág nagy tengerén. A 2008/12-es szám az utolsó, amelyet együtt készítettünk és innentől fogva a megszokott főszerkesztő és bemutató-rovat szerkesztő nélkül gördül tovább a...
2008. október. 10. 21:48
65 komment

Hogy legyen?

A mostani bejegyzés egyértelműen azoknak szól, akinek már volt szerencséjük elolvasni, végiglapozni a szeptemberi PC Gurut. Persze nem csak azoknak a véleménye érdekel, akik már kézben tartják a lapot, jöhetnek a kommentek olyan olvasóktól is, akiknek még nem volt alkalmuk átnyálazni a legfrissebb magazinunkat. A téma - ahogy az nyilván már sejthető - a tartalommal lesz összefüggésben, azon...
2008. szeptember. 28. 14:01
32 komment

Death Note

Jó idők járnak mostanában a keleti alkotások rajongóira, hiszen amellett, hogy egyre több igényes manga jelenik meg, erősödik az anime piac is (a Full Metal Alchemist után hamarosan kiadásra kerül a Naruto, a Bleach, a Deat Note...), sőt, tegnaptól már mozifilm formátumban is élvezhetjük az eredetileg papírra álmodott kalandokat. Nem csalás, nem ámítás, Budapesten már látható a mozikban a Death...
2008. szeptember. 26. 14:34
19 komment

Visszatérés

Jó rég került utoljára bejegyzés a blogomba, elnézést kérek ezért mindenkitől, aki sűrűbben szeretné olvasni a Guruhoz, a játékokhoz és az úgy általában bármihez kapcsolódó írásokat. Igyekszem változtatni ezen, leginkább pozitív irányba, hiszen egyrészt szeretek írni, szeretem megosztani az eseményeket az olvasókkal és nekem úgy tűnik, hogy a közönség is vevő az itt megjelenő irományokra....
2008. szeptember. 21. 11:46
17 komment

Megjelent az augusztusi Guru!

Hiába tombol minden idők legdurvább uborkaszezonja, PC Guru volt, van és lesz is, a lapnak ki kell jönnie - emlegethetném itt a rózsaszín elefántokat vagy éppen a jeget, csak, hogy a dögmelegről ne is beszéljek. Ugyan az élet nem áll meg, a bolygó forog, a nap keleten kel, nyugaton nyugszik és a szokásos, sajnos a nyári időszak nem éppen arról híres, hogy záporoznának a jobbnál-jobb PC-s...
2008. július. 31. 10:23
26 komment

Fullmetal Alchemist

A PC Guru DVD rovatának keretén belül már találkozhattatok a Fullmetal Alchemist, sőt, még a PC GURU Live! adásban is beszéltünk róla, de mivel a PGO-n sokkal nagyobb hely áll rendelkezésünkre, így még egyszer megemlékezünk erről a frissen indult anime szériáról. A sorozat teljes címe: Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában és egy 51...
2008. július. 03. 14:38
27 komment

LEGO Indy

Az elmúlt hónapok játék terméséből a LEGO Indiana Jones: The Original Adventures volt az, ami hosszabb időre belopta magát a szívembe. Mielőtt belevágtam volna a Dr. Jones kalandjaiba, tettem egy próbát a LEGO Star Wars 2: The Original Trilogy-val, mivel korábban nem nagyon áldoztam ennek a sorozatnak az oltárán. Mondanom sem kell, a Csillagok Háborúja LEGO-s környezetben elvarázsolt, egy...
2008. július. 01. 19:31
13 komment

Jutalomfalat

A minap böngészgettem a Mass Effect Launch Centerben és Grath achievementek-ről szóló cikkében olvastam olyan hozzászólást, hogy mennyire nincs értelme az achievement rendszernek, merthogy az csak arra jó, hogy a hülyegyerekek felvágjanak vele a pajtásaik előtt menőzésből, hogy én jobb vagyok, mint mások, nézd már mennyi sok pontom van. Véleményem szerint (amit remélhetőleg páran osztani...
2008. június. 14. 12:34
21 komment