Egyetlen év alatt is annyi zseniális – vagy épp kevésbé maradandó – játék készül, hogy az ember a végére már csak töredékét tudja felidézni, na, de egy évtized alatt? Nem fogok hazudni, szinte biztos, hogy sikerült kihagynom pár kedvencem, illetve tudatosan olyan címeket is, amikhez egyszerűen nem jutottam még el, pedig valószínűleg itt lenne a helyük, de látatlanban nem szívesen osztogatnék plecsniket.

Sokat dilemmáztam a rangsoron is, mivel bevallom, nem vagyok nagy híve a listáknak. A műfajok és stílusok kavalkádjában sok esetben szinte lehetetlen kijelenteni, hogy egy játékot egyértelműen jobban szeretnék egy másiknál, de azért minden tőlem telhetőt megtettem. Az viszont elszomorít, hogy az elmúlt 10 évben a felújítási hajrá ellenére még mindig nem született újjá többek között a Demon’s Souls, valamint a számomra nagy kedvenc Burnout-sorozat sem kapott új epizódot vagy újrakiadást, a tökéletes receptet a nyílt világgal tönkrevágó Paradise kivételével. No, de lássuk azt a listát!

20. Super Mario 3D World

  • Kiadó: Nintendo
  • Fejlesztő: Nintendo
  • Megjelenés: 2013. 11. 29.
  • Platform: Wii U

A fantasztikus Super Mario Odyssey is megérdemelt volna egy helyet a listán, de végül a sajnos rendkívül alulértékelt Wii U egyik zászlóshajója mellett döntöttem. A Super Mario 3D World nemcsak azt bizonyította be, hogy a gyengének titulált konzolra is lehet káprázatosan mutató játékokat készíteni, de egy igazán varázslatos világ kapuit is megnyitotta, tele új ötletekkel, elemekkel, fülbemászó dallamokkal, kihívásokkal és matricákkal az azóta sajnos megszűnt Miiverse felületére. Az Odysseyvel ellentétben mindez ráadásul akár négyen is élvezhető!

19. Forza Horizon 2

  • Kiadó: Microsoft Studios
  • Fejlesztő: Playground Games
  • Megjelenés: 2014. 10. 03.
  • Platform: XOne, X360

Az Xbox világával első ízben ismerkedve hozott össze a sors a Forza Horizon-sorozat második részével, ami teljesen magával ragadott. A Burnout Revenge óta nem vegyítette ilyen jól játék a száguldás arcade-es élményét a remekül összeválogatott zenékkel, amit a később kiadott Storm Island kiegészítő még tovább fokozott fenomenális, sárban úszó és villámlással kísért off-road futamaival. Hiába jött ki időközben már két újabb Forza Horizon-epizód, egyik sem nyújtott igazán csábító újításokat, így nálam továbbra is ez marad a kedvenc, amit néha még mindig elő-előveszek.

18. Resident Evil 7

  • Kiadó: Capcom
  • Fejlesztő: Capcom
  • Megjelenés: 2017. 01. 24.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Bár az újraálmodott Resident Evil 2 is lélegzetelállítóra sikeredett, a Resident Evil 7 eredetisége nálam valahogy mégis jobban betalált. Kicsit hiányoztak ugyan a kátrányszörnyek és a Baker család őrült tagjai helyett az oszladozó élőhalottak, de a játék így is remekül újította meg és egyben idézte fel az eredeti formulát. Az új kameranézettel és a Baker-ház szűk folyosóival szinte tapintható és állandó a feszültség, és akkor a folyton nyomunkban loholó „rokonságról”, a halálos csapdákról, valamint a frappáns fejtörőkről és kihívásokról még nem is beszéltünk. Üdv a családban!

17. Death Stranding

  • Kiadó: Sony Interactive Entertainment
  • Fejlesztő: Kojima Productions
  • Megjelenés: 2019. 11. 08.
  • Platform: PS4 (később PC)

Nem igazán tartozom a Kojima-rajongók táborába, így kissé szkeptikus kíváncsisággal vártam a Kojima Productions első játékát, amit gyakorlatilag a megjelenés pillanatáig nem nagyon lehetett hova tenni – sőt még azután se. Szerencsére a Death Stranding végül pozitív csalódást jelentett, mert ugyan közel sem tökéletes vagy épp világmegváltó, de vannak benne érdekes ötletek, grafika tekintetében káprázatos, a játékmenet nagy részét kitevő A pontból B pontba vándorlás pedig valahogy kifejezetten kikapcsolt, pedig általában pont ezt a fajta monotonitást nem szívlelem a nyílt világú játékokban.   

16. Untitled Goose Game

  • Kiadó: Panic
  • Fejlesztő: House House
  • Megjelenés: 2019. 09. 20.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Gyakran a legegyszerűbb és legabszurdabb ötletekből születnek a legjobb játékok, amire újabb példa az Untitled Goose Game, melynek szárnyas fenevadja minimalista grafikájával és mókás feladványaival hihetetlen iramban hódította meg a világot és a legtöbb kurrens platformot. Nemcsak bármilyen korosztály számára élvezhető, de fergeteges élmény is apró tollas Godzilla módjára rettegésben tartani egy kis közösség tagjait és felforgatni mindennapjaikat mindössze hangunkkal, két fürge úszóhártyás lábunkkal és komisz csőrünkkel.

15. Red Dead Redemption 2

  • Kiadó: Rockstar Games
  • Fejlesztő: Rockstar Games
  • Megjelenés: 2018. 10. 26.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Bejelentése után mindenki a Red Dead Redemption 2-től pezsgett körülöttem, de rám valahogy nem ragadt át a hype. A megjelenéskor végül aztán én is beneveztem rá, és miután átlendültem a lassú kezdésen, szerencsére sikerült egészen rákapnom a vadnyugati hangulatra, továbbá beilleszkednem Van der Linde bandájának soraiba. A Rockstar Games igazán bámulatos munkát végzett a végletekbe menően részletes animációktól kezdve az izgalmas mellékszálakig. Persze, ha nem érzel rá az izére és szokod meg Dutch végleten körnek érződő „Van egy tervem!” és „Csak még egy meló!” kijelentéseit, akkor ez a pohár whisky lehet nem neked való.

14. The Witcher 3: Wild Hunt

  • Kiadó: CD Projekt SA
  • Fejlesztő: CD Projekt RED
  • Megjelenés: 2015. 05. 19.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Azt hiszem, lassan már senkinek sem kell bemutatni Ríviai Geraltot, hiszen nemrég a sorozatrajongókhoz is bekopogtatott, de a többség számára valószínűleg nem Henry Cavill testesíti meg az igazi Vajákot, hanem a CD Projekt RED nagysikerű alkotása. A mai napig hihetetlen népszerűségnek örvendő The Witcher 3 egy a megszokottól merőben eltérő és hihetetlenül részletes fantasy világba invitálja a kalandra vágyókat, ahol hivatásos szörnyvadászként kell szembenézniük a fenevadak mellett az emberi gyarlósággal és kegyetlenséggel, mindezt különleges pengék, főzetek és jelek egész arzenáljával.  

13. Doom

  • Kiadó: Bethesda
  • Fejlesztő: id Software
  • Megjelenés: 2016. 05. 13.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Az örök klasszikus Doom teljesen új formában tért vissza ikonikus démonjaival és mordályaival együtt, hogy ismét elszabadítsa a poklot, és még mindig olyan brutális és élvezetes, mint egykor. Az FPS-ek királya egy igazi modern klasszikusként született újjá, megőrizve megszokott gyors tempóját és jó messze hajítva a Doom 3 horrorszerű törekvéseit, hogy helyette visszahozza a pörgős akciót és a felfedezés szabadságát, de úgy, mint még soha, mindezt pár alvilági újdonsággal megfejelve. Mindenki polcán ott a helye.

12. Hollow Knight

  • Kiadó: Team Cherry
  • Fejlesztő: Team Cherry
  • Megjelenés: 2017. 02. 24.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

A souslike és metroidvania műfajok páratlan keverékeként a Hollow Knight egy látványra imádnivaló, mégis kegyelmet nem ismerő és sötét kalandot tár elénk, ahogy aláereszkedünk Hallownest földalatti labirintusaiba, hogy aprócska lovagunkkal felfedjük titkait. Mindehhez persze csak pár támpontot kapunk, így a saját bőrünket kockára téve kell kitapogatnunk a helyes irányt a járatok labirintusában, és új képességek birtokában újra felfedezni a már ismerős folyosókat a további titkok nyomában, miközben halálos csapdákkal és ellenfelekkel nézünk szembe.

11. Dark Souls 3

  • Kiadó: BANDAI NAMCO Entertainment
  • Fejlesztő: FromSoftware
  • Megjelenés: 2016. 04. 12.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Nem szabályszerű, hogy egy sorozat minden részével egyre jobbá válik, de a FromSoftware csapatának a Dark Souls harmadik részére a korábbi epizódokból nyert tapasztalatukkal sikerült tökéletesíteni a soulslike formulát. Alapjaiban persze nem sokat változott, inkább a már ismerős mechanikák pár újjal kibővülve tovább csiszolódtak, mindez lehengerlő helyszíneken és főellenfeleken át, a megszokott rejtett narratívával és kihívásokkal kísérve a sorozat eddigi leglátványosabb és leghangulatosabb részében.

10. The Legend of Zelda: Breath of the Wild

  • Kiadó: Nintendo
  • Fejlesztő: Nintendo
  • Megjelenés: 2017. 03. 03.
  • Platform: NS

A Switch megjelenésével együtt a Nintendo minden falat ledöntve egy olyan kalandot adott a játékosok kezébe, amit ők maguk írhatnak meg. Szeretnél rögtön nekimenni a végső főellenfélnek, egy bottal a kezedben, egy szál ingben és gatyában? Netán végig pajzsszörfölnéd a hegyeket, kilőnéd magad egy sziklával, vagy állati belsőségekkel alakítanád léghajóvá csónakod? Csak tessék. A Breath of the Wild hatalmas játszóterén szinte bármit megtehetsz, ha pedig kiszórakoztad magad, még mindig vár rád egy felejthetetlen utazás, avagy Hyrule megmentése, amit szintén a magad módján élhetsz meg.

9. Bloodborne

  • Kiadó: Sony Interactive Entertainment
  • Fejlesztő: FromSoftware
  • Megjelenés: 2015. 03. 25.
  • Platform: PS4

A dark fantasy világok után a FromSoftware még komorabb és groteszkebb vizekre evezett. A 19. század végi európai nagyvárosokat idéző Yharnam elátkozott utcáinak nyomasztó hangulata és borzalmai mellett a Bloodborne hatalmas kardok helyett egy átalakítható mechanikus fegyverekből és kezdetleges puskákból álló arzenált adott a kezünkbe. A legnagyobb változás mégis az abszolút offenzív harcstílus, amivel nincs többé pajzs mögé bújás: ha nem tanulsz meg időben kitérni/lőni és gyorsan visszaszívni életerőd, halál fia vagy.  

8. Demon’s Souls

  • Kiadó: BANDAI NAMCO Entertainment
  • Fejlesztő: FromSoftware
  • Megjelenés: 2010. 06. 25.
  • Platform: PS3

Sokan talán nem is hallottak róla, mivel a maga idejében sajnos nem aratott akkora sikert, de a Demon’s Souls (Japánban 2009-es, de nálunk pont átcsúszott ebbe az évtizedbe) a soulslike műfaj megteremtője és a Dark Souls-sorozat nagyapja, ami még hibáival együtt is a mai napig zseniális darab. Nem tökéletes, de tele van remek és eredeti ötletekkel, amikből rengeteg visszaköszön a Dark Souls-játékokban. A Demon’s Souls nem csupán egy egyszerű katalizátor, hanem a FromSoftware egyik legérdekesebb műve, ami szerény véleményem szerint már nagyon megérdemelne egy felújított kiadást.

7. Undertale

  • Kiadó: tobyfox
  • Fejlesztő: tobyfox
  • Megjelenés: 2015. 09. 15.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Mi történne, ha egy emberi gyermek becsöppenne a szörnyek világába? A szokásos forgatókönyv szerint valószínűleg át kéne küzdenie magát a fenevadak hordáin, hogy végül egy sor kihíváson át visszataláljon otthonába. Az Undertale szerencsére egy jóval humánusabb irányt mutat, ahol kardrántás helyett szavakkal vagy egyszerű gesztusokkal is túljuthatunk az összecsapásokon, bármiféle vérontás nélkül, miközben felfedezzük az új világ tragikus és komikus végleteit, illetve megismerkedünk fergeteges és imádnivaló lakóival. Egy kihagyhatatlan klasszikus.

6. Persona 5

  • Kiadó: Deep Silver
  • Fejlesztő: ATLUS
  • Megjelenés: 2017. 04. 04.
  • Platform: PS3, PS4

A Persona-sorozat minden egyes része felejthetetlen a maga módján, bár tempója miatt tény, hogy nem mindenkinek való. A széria legutolsó epizódjának páratlan stílusa végigkövethető a zenéktől kezdve a kezelőfelületen át egészen az apróbb elemekig, valamint ismét olyan valós emberi és társadalmi problémákat hoz fel, amikkel valószínűleg mindenki azonosulni tud. Mindehhez ráadásul egy lebilincselő keretet épít fel a metaverzummal és kastélyokkal, a Phantom Thieves felejthetetlen tagjaival, valamint a napjaink kitöltésére szánt rengeteg lehetőséggel.

5. Yakuza 0

  • Kiadó: SEGA
  • Fejlesztő: Ryu Ga Gotoku Studio
  • Megjelenés: 2017. 01. 24.
  • Platform: PC, PS4

Bár a Yakuza 0 még nem a lehengerlő Dragon Engine motorral készült, de így is remekül fest, utólagos előzményként pedig betekintést nyújt a közkedvelt Kazuma Kiryu és Goro Majima páros előéletébe is, hogy mégis miként váltak azokká, akiket a későbbi részekben ismertünk meg. Mindez a ’80-as évek hangulatával, egy fordulatokkal teli történettel, a megszokottnál is abszurdabb helyzetekkel, rengeteg szabadidős tevékenységgel (bowling <3) és számos újítással teszi a Yakuza 0-t a mai napig a kedvenc részemmé.

4. Danganronpa: Trigger Happy Havoc

  • Kiadó: NIS America
  • Fejlesztő: Spike Chunsoft
  • Megjelenés: 2014. 02. 14.
  • Platform: PC, PS Vita, (PS4 – Danganronpa 1/2 Reload)

A területeiken a legjobbaknak titulált diákok kis csapata, egy országszerte elismert oktatási intézmény lezárt ablakokkal és kijáratokkal, egy csípős nyelvű robotmedve és egyetlen cél: öld meg egy társadat úgy, hogy sose bizonyíthassák rád. Már a Danganronpa alaphelyzete is elég abszurd, amit tovább fokoznak a még a Yakuza-sorozatban látottaknál is élesebb komoly-röhejes átmenetek, egy színes szereplőgárdával, az őrületet tökéletesen visszaadó néhol nyomasztó, néhol pedig gyerekes dallamokkal, valamint eszement fordulatokkal, helyzetekkel és párbeszédekkel. Egy igazán izgalmas, sajátos és észveszejtő nyomozós visual novel.

3. Night in the Woods

  • Kiadó: Finji
  • Fejlesztő: Infinite Fall
  • Megjelenés: 2017. 02. 21.
  • Platform: PC, PS4, XOne, NS

Rég találkoztam már olyan minden téren egyedi alkotással, mint a Night in the Woods. Ecsetelhetném külön-külön is a mesébe illő grafikát, a tökéletesen animált mozgást, a minden hangulatot remekül tükröző zenei kíséretet, a minijátékokat, a vicces és mély párbeszédeket, vagy épp a szerethető karaktereket, de ezek mind együtt teszik igazán felejthetetlen élménnyé a játékot. Mindemellett a mentális problémákat is jól ábrázolja és játékos megjelenése ellenére elég komoly témákat is boncolgat. Nagyon remélem, hogy a fejlesztőgárda tragédiái ellenére lesz még folytatás.

2. Splatoon

  • Kiadó: Nintendo
  • Fejlesztő: Nintendo
  • Megjelenés: 2015. 05. 29.
  • Platform: Wii U

A többségnek valószínűleg a battle royale volt az évtized meghatározó multis élménye, nekem viszont egészen más. Ugyan eleinte ódzkodtam a giroszkópos célzástól, de végül egész hamar megbarátkoztam vele, a Splatoon pedig az egyik legnagyobb kedvencemmé vált. Rég merültem el ennyire egy multis címben, de hiányosságai ellenére teljesen beszippantott a Splatoon imádnivaló és egyedi világa, valamint izgalmas küzdelmei, ahol valaki még úgy is hozzájárulhatott a győzelemhez, hogy egyáltalán nem cserélt tintát az ellenfelekkel, csupán csapata színével borította be a pályát.  

1.  NieR: Automata

  • Kiadó: Square Enix
  • Fejlesztő: PlatinumGames
  • Megjelenés: 2017. 02. 23.
  • Platform: PC, PS4, XOne

Az emberiség már rengetegszer nézett szembe idegen erőkkel és a világvégével, de úgy még soha, mint ahogy Jokoo Taró és a PlatinumGames csapata megálmodta. A Föld visszafoglalásával megbízott androidok kalandját nemcsak a PlatinumGames védjegyének számító pörgős akció teszi élvezetessé, hanem a műfajokon átívelő megoldások, a szívfacsaró és mókás történetek csokra és az a páratlan hangulat, ami nem lenne teljes a bámulatosan megkomponált zenék nélkül. A NieR: Automata egy ritkaságszámba menő igazi mestermű.

Az évtizedet összefoglaló listáink még folytatódnak, tarts velünk a továbbiakban is!