Diablo 4 Tesztek
Diablo 4 teszt – A király visszatér
11 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Blizzard zsáner-klasszikusa ismét visszatérhessen, és ennek az időszaknak minden percét megérte kivárni rá.
Diablo 4 hírek, újdonságok
Diablo 4 tippcsokor, avagy mire érdemes figyelni az indítás után
A mai napon jelenik meg a Blizzard milliók által várt játéka, a lelkes videósoknak hála pedig nem feltétlenül kell vakon belevágni a kalandba.
Diablo 4 – Ez gyors volt! Valaki már el is érte a maximális szintet!
Az új Diablo is épít a farmolásra, amit egy videós már ki is használt és meg sem állt a 100-as szintig.
Diablo 4-nyereményjáték: a király visszatért, és akár meg is nyerheted PC-re!
Ha szeretnéd mihamarabb megtudni, hogy beváltotta-e a Blizzard az ígéreteit, akkor most itt a remek lehetőség, hiszen egy űrlap kitöltésével megnyerheted a nyár legnagyobb slágerét!
Az egyensúlyra fókuszál a Diablo 4 első frissítése
Számos változtatást hozott a Blizzard aRPG-jéhez készült javítás, melyek zöme az egyes karakterosztályok képességeihez köthető.
Ilyen volt márciusban a Diablo 4 – Próbakör reloaded
Holnaptól elérhető a legújabb Diablo, így felidéztük, hogy a béta alatt milyen tapasztalataink voltak a játékkal. Megéri várni?
Diablo 4 – Licenc-problémák fordulhatnak elő PlayStation-konzolokon
Kicsit rázósan indult az új Diablo korai hozzáférésű megjelenése, legalábbis ami a Sony konzoljainak felhasználóit illeti.
A Diablo 4 nincs túl jó viszonyban a billentyűzetekkel
Nemrégiben kiderült, hogy a Blizzard napokon belül érkező akció-RPG-je nem támogatja a WASD gombokat, így kénytelenek leszünk egérrel vagy kontrollerrel játszani.
Halhatatlanná válhatunk a Diablo 4-nek köszönhetően
Természetesen csak képletesen értve, a Blizzard ugyanis új kihívást indít, melynek teljesítésével egy szoborra kerülhet fel a nevünk.
Az Örökkévalók rendezője felelt a Diablo 4 élőszereplős előzeteséért
Az Oscar-díjas Chloé Zhao rendezte a Blizzard napokon belül érkező akció-RPG-jének utolsó trailerét, amelyben Sanctuary kétségbeesett lakói kérik a segítségünket.
Billie Eilish dalával érkezett meg a Diablo 4 végső előzetese
Maga a Lilith-tel való összecsapás is feltűnik a Blizzard milliók által várt játékának launch trailerében, melynek láttán csak még nehezebb lesz kivárni a júniusi megjelenést.
Diablo 4 – Ezt nyújtja az első szezon
A Blizzard fejlesztői megosztottak néhány érdekes részletet a június 6-án érkező akció-RPG első szezonjával kapcsolatban, a neve azonban még nem derült ki.
A Diablo 4 gyűjtői kiadása néhány szerencséshez idő előtt befutott
Ugyan a várva várt folytatás csak egy hónap múlva rajtol el, a méretes csomagok már megérkeztek pár emberhez.
Pokoli kedvcsináló hangol a Diablo 4 következő próbakörére
Szerencsére nem kell a megjelenésig várnia annak, aki szeretné kipróbálni a sorozat új részét.
A Diablo 4-ben kihagyhatod a teljes sztorit
A Blizzard közelgő szerepjátéka lehetővé teszi, hogy egy az egyben skippeld a kampányt.
A Diablo 4-ben mindenki a maga módján kaszabolhat
A Blizzard egy hosszabb videóban adott betekintést abba, hogy milyen módokon tehetjük majd igazán magunkévá az élményt.
A Diablo 4 hardcore módja csak kötélidegzetűeknek ajánlott
A Blizzard játékának legnehezebb fokozata nem túloz az elnevezéssel, hiszen a halál valóban végleges, függetlenül attól, hogy mi vagy ki okozta.
Tiszta lappal indít a Diablo 4 májusi bétája
Hamarosan egy újabb próbakör erejéig vethetjük bele magunkat a küzdelmekbe, ehhez viszont egy teljesen új karaktert kell indítanunk.
A Diablo 4 anyák napjára újra megnyitja kapuit
Ha valaki lemaradt volna a korábbi nyílt bétáról, az hamarosan újra kipróbálhatja még a megjelenés előtt.
Bearanyozódott a Diablo 4
A Blizzard sorozatának várva várt folytatása végre a célegyenesbe fordult, és nemsokára meg is érkezik.
Változtatnak a Diablo 4 kazamatáin
A bétatesztre adott visszajelzések alapján a Blizzard érdekesebbé varázsolja a játék dungeonjeit, hogy azok kevésbé legyenek frusztrálók és időrablók.
Egy pokolian jó csomaggal állt elő a Microsoft
A cég bejelentette, hogy a Diablo 4 megjelenésével egy új Xbox Series X bundle is elérhetővé válik, ami azonban többet rejt, mint a Blizzard régóta várt játéka.
A Diablo 4 már nyílt bétájával történelmet írt
A hatalmas roham okozta problémák ellenére rengetegen kóstoltak bele a várva várt folytatásba.
Diablo 4 béta próbakör
Végre élesben leshettünk bele a Diablo 4 nyújtotta élményekbe, amelyek számos kérdőjelet hagynak az emberben, miközben a végleges játék már olyan közel van.
A Diablo 4 bétája a türelmünket is próbára teszi
A Blizzard már a pénteken indult nyílt béta előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy – az előrendelőknek szóló próbaidőszakhoz hasonlóan – előreláthatólag sokat kell majd várakozni.