Ghost of Yotei teszt – Farkaskölyök a Tigris ellen
A Ghost of Tsushima után teljesen másik főszereplővel folytatja a Sucker Punch – de vajon a Yotei is képes legalább annyira magával ragadni, mint az elődje?
A Ghost of Tsushima után teljesen másik főszereplővel folytatja a Sucker Punch – de vajon a Yotei is képes legalább annyira magával ragadni, mint az elődje?
Visszatért a legendás Silent Hill-széria, méghozzá egy vadonatúj résszel – csakhogy ennek semmi köze a ködlepte amerikai kisvároshoz.
Nagy várakozás övezte a franchise negyedik részének megjelenését, hiszen a Gearbox a csillagokat is leígérte a csalódást keltő Borderlands 3 után. Lássuk, sikerült-e kiköszörülni a csorbát!
Új mozgási engine-nel és nagy WNBA-lökettel lép az arénába az NBA 2K26. Lássuk, megéri-e benevezni rá!
Holnap megjelenik egy olyan horror, amiben a kooperációhoz egyetlen kézre és egérre van csak szükség.
Annyi év után végre megjelent a Lost Soul Aside, azonban az eltelt idő nyomott hagyott rajta – vajon képes felvenni a versenyt a legnagyobb akció-kaland szerepjátékokkal?
Visszatért a Metal Gear Solid 3, de vajon meg tudta-e őrizni több mint 20 év távlatából ugyanazt a varázsát, amit 2004-ben a PS2 előtt átéltünk? Főleg úgy, hogy ezúttal Kojima mentes acélból kovácsolták.
Az idei év meglepetésjátékában nincs semmiféle térképünk vagy küldetést jelző jelölőnk – itt mindent magatoknak kell felfedeznetek és megtalálnotok!
A Helldivers 2 véget vetett a konzolháborúnak, de az igazi harc csak most kezdődik. Lecsekkoltuk, hogy milyen most újoncként szolgálni a demokráciát.
A Bloober Team idei horrorjátéka már semmiféle Silent Hill-elemet nem tartalmaz, ugyanakkor a túlélőhorror rajongóinak így is az egyik legjobb vétel lehet 2025-ben.
Jó dolog a nosztalgia, de sokszor káros is. Rengeteg szép emlékem volt az eredeti Gears of Warról, amik egy részét most megszépítette, másik részét tönkretette a GoW: Realoaded.
Ha azt mondom, „Shinobi”, a régi motoros gamerek szeme rögtön felcsillan. Joe Musashi neve egyet jelentett a ’80-as és ’90-es évek klasszikus nindzsa-akcióival, a Lizardcube pedig most újraélesztette a legendát, méghozzá nem is akármilyen módon.
Spoilermentes kritikánkból kiderül, mit sikerült összehoznia a Hangar 13 csapatának a Mafia 3 és a Mafia: Definitive Edition után.
Itt a kétszázhetvenedik random csinos ázsiai lányos, keleti mitológiába mártott, hardcore soulslike ARPG – jöhet a kiabálós frusztráció-fesztivál?
A SWAT 4 szellemi örököse PC-n évek óta sikert sikerre halmozott, aztán jött a konzolos release, aminek mindenki örült, csak épp a PC-s tábor nem.
Hideo Kojima visszatért, méghozzá nem is akárhogy! A Death Stranding 2 ismét összemossa a videojátékok világát a művészettel, méghozzá elképesztő módon!
Ha jön a démon Tokió utcáin, akkor bizony kell valaki, aki odamegy és fejbe rúgja!
Félve vetettem rá magam az F1-játék 2025-ös kiadására, elvégre az utóbbi években a széria mindent okozott, csak épp élményt nem. Azt el kell ismerni, hogy a legújabb felvonás sokkal többet tud, mint elődei, de még így is keveset.
Mit tehet az ember, ha egyedül marad egy számára ismeretlen bolygón? Megpróbál túlélni – ez azonban nem lesz egyszerű feladat.
Ha a Warhammer 40K Space Marine 2 még több Warhammerre vágynál, akkor érdemes lecsapni erre a játékra!
Ki gondolta volna, hogy egyszer roguelike és battle-royale elemekkel bővül az Elden Ring? A Nightreign azonban pontosan ezt szállítja, méghozzá meglepően szórakoztató minőségben.
A rengeteg soulslike után jöhet egy jó Scrolls-like? Elmerültünk a kelta mítoszok és Artúr-legendák sötét világában.
Felújított formában tért vissza az Onimusha 2, mi pedig megnéztük, hogy 23 évvel a megjelenése után vajon ugyanolyan élvezetes-e a démonirtás, mint PS2-n volt.
A DOOM-széria végigkísérte az életünket és minden fontosabb szakaszában megajándékozott minket egy új felvonással. Most pedig itt a legújabb!