Közeleg az év vége, úgyhogy eljött az ideje, hogy összefoglaljuk nektek az elmúlt év fontosabb eseményeit a megszokott, négyrészes cikksorozatunkban. A második felvonás természetesen 2016 második negyedéről, áprilisról, májusról és júniusról szól. Hírekben, botrányokban, bejelentésekben és izgalmakban ezúttal sem volt hiány, lássuk, mi történt ebben az időszakban.

Április

A hó elején megtudtuk, hogy a Final Fantasy XV PC-s portjáról szó sem eshet addig, amíg a konzolos verziók nem készülnek el, míg a gyűjtői kiadást percek alatt elkapkodták. Közben a UC Irvine egyetem ösztöndíjat adott a profi League of Legends játékosoknak, újra hallottunk a BioShock Collectionről, és ekkor nézhettünk bele először a Mass Effect: Andromedába, igaz, még csak egy félkész kiszivárgott anyagba. A Capcom sem volt rest mobil divíziót nyitni, a Ubisoft pedig a Beyond Good & Evil 2-höz ragaszkodott – ma már tudjuk, miért.

Áprilisban hallottunk először arról, hogy a God of War 4 a skandináv mitológiára fog építkezni, és befutott a PS4 3.50-es rendszerfrissítése, ami lehetővé tette a PS4-es játékok PC-re való streamelését. Sajnos ekkor akadt meg a The Last of Us és az Uncharted-film előkészítése, míg Phil Spencer az Xbox részleg feje elhintette, hogy nem várható felturbózott Xbox One. Mindeközben a Blizzard leállította a World of Warcraft egyik legnépszerűbb vanília szerverét, a Nostalriust.

Áprilisban a videojáték ipar nem volt mentes a politikától. Egy amerikai képviselő Steamen költötte el a kampánypénzt, egy Donald Trump rajongó pedig az úriember főszereplésével készített kampányvideót a Mass Effect 2 launch trailerét alapul véve.

Ekkor futott be a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet első trailere, és ekkor még az Öngyilkos osztagért is lelkesedtünk. A Doctor Strange trailere is ekkortájt debütált, illetve megtudtuk, hogy Alicia Vikander fogja Lara Croftot játszani az új filmben.

Jó hírként érkezett az Evolution Studios megmenekülése, aztán kitört a Rockstar-botrány. Először a Rockstar North kulcsembere, Leslie Benzies állította, hogy nem magától távozott, hanem elüldözték, és 150 millió dollárral tartozik neki a cég, ezért beperelte őket. A Rockstar természetesen tagadott mindent és visszaperelt. Ekkor Benzies kitálalt: a Rockstar olyan aljas húzásokkal operál, mint például az, hogy a dolgozókat sztriptíz bárokba viszik, és az ott készült képeket felhasználják ellenük. Azt sem rejtette véka alá, hogy a Red Dead Redemption a megjelenés előtt nem sokkal még katasztrofális állapotban volt, amit neki és csapatának kellett rendbe raknia.

Végül megegyezés született az ARK: Survival Evolveddel kapcsolatos peres ügyben, elbúcsúzott a Fable Legends, a Ubisoft feladta az 1666: Amsterdam jogait, a Microsoft nyugdíjazta az Xbox 360-at, és bezárt a GameFront. De legalább jól ment az Intel szekere, rejtélyes pénzösszegek tűntek fel az emberek Steam fiókjaiban, és hallhattunk a Borderlands 3-ról is.

Május

2016 ötödik hónapja a Call of Duty-val nyitott. Bejelentették az Infinite Warfare-t és a Modern Warfare Remasteredet, majd a DICE nyilvánosan szidta az új játék trailerét. Ezt követően kiderült, hogy új játékon dolgoznak az Evolve fejlesztői, újabb szög került a The Division koporsójába, az Epic pedig lemondott a singleplayer játékok fejlesztéséről.

Eztán hasznosabbá váltak a Steam-értékelések, megpendítették egy Mirror’s Edge tévésorozat lehetőségét és pletykálni kezdtek az új Quake-ről. Sajnos az is kiderült, hogy nagyon hosszú ideig nem számíthatunk Witcher 4-re, közben pedig az EA kreatív főnöke, Richard Hilleman is lemondott, a Disney pedig bejelentette, hogy nem készít több videojátékot.

Felbolydult a net, amikor egy lelkész lúzernek kiáltotta ki a felnőtt játékosokat, és az sem volt népszerű hír, amely szerint a Microsoft megölte a Lionheadet. De legalább megkaptuk az első trailert a napokban bemutatásra kerülő Assassin’s Creed című filmből, és az is kiderült, hogy 2020-ig évente lesznek Star Wars-játékok. A Battlefront 2-re 2017-ben számíthatunk.

Május másik nagy hacacáréja a Battlefield 1 bejelentése volt, a trailere igen hamar a Youtube népszerűségi lista élén landolt, míg a Call of Duty: Infinite Warfare előzetese a legnépszerűtlenebb videók listán szerzett dobogós helyet. Végül ebben a hónapban hallhattunk először arról, hogy a Vivendi szeretné felvásárolni a Ubisoftot.

Június

A júniust természetesen az E3 uralta, jött is ezernyi hír. Mivel csak ezekkel kitölthetném az egész negyedéves összefoglalót, megkönnyítve a ti és a saját dolgomat, inkább átirányítalak titeket az E3 2016-ot összefoglaló oldalunkra, ahol minden hírt és cikket megtalálhattok, a leglényegesebbeket kiemelve is.

Persze azért más is történt júniusban, nem csak az E3. Ekkor jelentették be a Scorpiót, ami az Xbox One sokkal erősebb tesója lesz, és megtudtuk, mikor jelenik meg az Xbox One S, ráadásul hivatalosan is megerősítést nyert az akkor még PS4K-ként ismert PS4 Pro létezése. Emellett az E3 előestéjén megismerkedhettünk a Watch Dogs 2-vel. A Blizzard meg keményen lecsapott az Overwatch csalóira.

E hónapban csúsztatták át 2017-re a Sinper Elite 4-et, és kiderült, hogy a God of War 4 helyszíne kis híján Egyiptom lett, ráadásul a törölt Star Wars-sorozat ihlette. A Dead Rising 4 sem marad meg örökké Xbox-exkluzív címnek, a Mass Effect: Andromeda pedig ignorálja a harmadik rész mentéseit, valamint a paragon és renegade opcióknak is búcsút inthetünk.

Sokan csalódtak abban, hogy a Quake Champions többjátékos mókaként jelenik meg, de az id szerint nem MOBA-játék lesz, viszont szeretnék, ha az esportba bekerülne. Ráadásul a PC-exkluzivitásra is jó okuk van. Közben a hónap közepe felé kanyarodva illegális szerencsejáték miatt beperelték a Valve-et.

Júniusban elvesztettünk egy fiatal színészt, Anton Yelchint, az új Star Trek-filmek Csekovját, és egy élő legendát, Bud Spencert. Kellemesebb hír volt, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jóvoltából az Informatika Történeti Kiállítás részévé vált Dragon György, azaz Gyu gyűjteménye.

Az év hatodik hónapján kiderült, hogy mégis lehet egyjátékos mód a Friday the 13th: The Game-ben. David Cage, a Detroit: Become Human megalkotója a szerteágazó történetről mesélt, és ekkoriban hallottunk először az önálló Gwent játékról. Mi több, júniusban vettük hírét annak, hogy a Remedy két játékon is dolgozik, de legnagyobb bánatunkra egyik sem az Alan Wake 2. A Call of Duty: Infinite Warfare-ról meg kiderült, hogy a kutyát sem érdekli.

Júniusban jelentették be, hogy az ősz folyamán leállnak a Pro Evolution Soccer 2015 szerverei, illetve felröppent a hír, miszerint nem törölték a Dead Island 2-t. Bejelentették a Radeon RX 480-at is, és elkezdhettünk a GoG-re steames játékokat importálni. Mindezek mellett Jake Gyllenhaal lett a The Division alapján elkészülő film főszereplője.

Fontosabb megjelenések

  • Dirt Rally – április 5.
  • Quantum Break – április 5.
  • Dark Souls III – április 12.
  • Ratchet & Clank – április 12.
  • Everybody's Gone to the Rapture – április 14.
  • The Banner Saga 2 – április 19.
  • Battlefleet Gothic: Armada – április 21.
  • Battleborn – május 3.
  • Stellaris – május 9.
  • Uncharted 4: A Thief's End – május 10.
  • Doom – május 13.
  • Homefront: The Revolution – május 17.
  • Shadwen – május 17.
  • Overwatch – május 24.
  • Teenage Mutant Ninja Turtles: Mutants in Manhattan – május 24.
  • Total War: Warhammer – május 24.
  • Mirror's Edge Catalyst – június 7.
  • The Solus Project – június 7.
  • Sherlock Holmes: The Devil's Daughter – június 10.
  • Umbrella Corps – június 21.
  • Lego Star Wars: The Force Awakens – június 28.
  • Inside – június 29.